Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Az ETO korábbi hőse, Priskin Tamás kiszurkolta: „A Nyíregyházának és a Győrnek is helye van az NB I-ben!” (VIDEÓ)

2024. május 27. 05:25

A fieszta közepette nyilatkozott a Mandinernek a korábbi válogatott támadó, aki kilenc évvel ezelőtt a győriek legutóbbi élvonalbeli gólját lőtte! Elárulta, miért örül a két vidéki fellegvár feljutásának és milyen a másodosztály.

2024. május 27. 05:25
Szabó Péter

Fotó: MTI/Katona Tibor

Ahogy arról beszámoltunk, a végsőkig kiélezett küzdelemben jutott vissza a labdarúgó NB I-be az ETO FC Győr, miután az Ajkán aratott egygólos győzelmével maga mögött tartotta a Vasas gárdáját, és megtartotta a feljutást érő második helyet a másodosztályú bajnokságban. A Gera Zoltán vezette angyalföldiek tehát újabb évet kénytelenek lehúzni a másodosztályban, míg a Rába-partiak szurkolóik társaságában ünnepelhették a feljutást az ajkai gyepen, majd a fieszta a győri főtéren is folytatódott.

Ezt is ajánljuk a témában

Törzsszurkoló

Utóbbi helyszínen, az óriáskivetítő előtt szurkolt a korábbi társaknak egy egykori válogatott támadó, Priskin Tamás is. Az illusztris „vendég” hazai pályán fogadhatta a hazatérő játékosokat, hiszen kilenc évvel ezelőtt ő lőtte az ETO eddigi utolsó NB I-es góljait a 2014-15-ös szezonban, ahol végül 11 találattal zárt!

„Rendkívül feldobottan, optimistán és nagyon pozitívan néztük a győri belvárosban felállított óriáskivetítőn az ajkai mérkőzést. Nagyjából ezren gyűltünk itt, de ide várjuk a csapatot és a velük tartó szurkolókat is” – mesélte a 2016-os Eb-re való kijutás hőse, aki a lefújás után érthetően feldobottan válaszolt a Mandiner kérdéseire.

„Nagyszerű volt a hangulat a meccs alatt, nagyon örülök, és büszke vagyok, hogy visszakerült a méltó helyére az ETO. Óriási érzés volt közösen ünnepelni a szurkolókkal, itt meg is várjuk a csapatot,

hatalmas fieszta kezdődik, ha visszatér a csapat. Büszke lehet az egész város. Régóta vártunk erre!”

– örömködött Priskin Tamás.

Edzőváltás

Mint ismert, a győri csapat április végén edzőt váltott, az utolsó öt fordulónak Szergej Kuznyecov utódjával, Borbély Balázzsal futott neki. A váltás bejött, a mester makulátlan mérleggel tudta le a bajnoki hajrát, amelyhez Priskin Tamás is hozzátette a magáét, mindent megtett a B-középben.

„Az utóbbi időben ha tehetem, a B-középben szurkolok a srácoknak. A Vasas ellen is onnan drukkoltam a csapatnak. Feszült meccs volt, az tény, de örülök, hogy győztesen jött ki a csapat ebből kulcsmomentumból. Az angyalföldiek elleni találkozón két nagyon jó csapat meccselt, de csak az egyik juthatott fel az élvonalba. Hosszú menet volt, örülök, hogy mi vagyunk azok.

Az NB II nem könnyű bajnokság, megtapasztaltuk, nem könnyű feljutni, de szerencsére sikerült. Nagyon jó döntés volt a Borbély Balázs kinevezése, kulcsdöntés volt, ötből ötöt nyert, ezen nincs is mit magyarázni.

A meccs Ajkán ugyan nem volt magas színvonalú, de a fiúk remekül hozták az eredményt. Ezúttal ennyi kellett az ünnepléshez” – fogalmazott a korábbi válogatott támadó.

Ezt is ajánljuk a témában

Fellegvárak

Az ETO-nak egyébként a döntetlen is elég lett volna a feljutáshoz. Legutóbb a 2014/2015-ös szezonban szerepelt az NB I-ben a győri csapat, a 8. helyen végzett, de a most szintén feljutó Nyíregyházához hasonlóan kizárták. Akkor még Priskin Tamás is az együttes tagja volt. Sőt, mi több, házi gólkirálya.

„Vannak szép élményeim abból az időszakból, de arra is tisztán emlékszem, amikor visszasorolták a klubot. Az utolsó NB I-es gólokat még én szereztem, de a másodosztályban is szerepeltem játékosként zöld-fehér mezben.

Most örülhetünk, hogy két komoly hagyományokkal rendelkezdő vidéki fellegvár jut vissza az élvonalba. Úgy gondolom, a Nyíregyházának és a Győrnek is helye van az NB I-ben.

A nagy múltú csapatoktól csak színesebb lesz az élvonal. Nagyon várom már a következő szezon meccseit, de előbb jöjjön az ünneplés” – mosolygott a 2023 nyarán visszavonult Priskin Tamás.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 217 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. május 27. 14:44
Undorító melltartós férfiak.
Kotucso
2024. május 27. 14:09
Szerintem most lenne itt az ideje, hogy visszaállítsák a 16 csapatos első osztályt. Senki nem esne ki, és feljönne négy csapat.
tvingaren
2024. május 27. 13:07
Hááát, elég röhejesen néznek ki ezekben "mellénykékben".....
Gullwing
2024. május 27. 07:46
Az NB 2-ben sőt az NB 3-ban is vannak olyan csapatok akik szerepeltek az elsőosztályban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!