Mint kifejtette: „Ausztriában a hetedosztályban játszom, amit az osztrákok csak úgy hívnak, hogy kukoricaliga. A színvonal megítélésem szerint az itteni megyei első osztályénak felel meg. Alsó-Ausztriába, Göstlingbe járok ki, csak a hétvégi mérkőzésekre. A kisváros kétszáznyolcvan kilométerre esik Győrtől, ott kezdődnek az Alpok hegyei, meseszép környezetben, egy hegy oldalában játszunk”.
„A szomszéd falu elleni mérkőzésre kijön ezer ember is”
A játékos szerint: „a csapat nyolcvan százalékát helyi vagy helyi kötődésű játékosok adják, pedig van közülük, aki Bécsben tanul, van, aki az ország másik végében dolgozik. Engem egy helybeli szlovák játékos keresett meg, rábeszélt előbb az őszi szezonra, aztán a tavaszra is – majd nyáron meglátjuk, lesz-e folytatás.
Úgy tapasztalom, Ausztriában a kistelepüléseken is virágzik a futball, jellemző, hogy a mi régiónkban három csoportba kellett osztani a hetedosztályt, annyi a résztvevő.”
„Meghatározó, hogy a helybeliek magukénak érzik a csapatot, a lakosok kijárnak, támogatják a maguk eszközeivel. Tavaly például közösségi összefogással újult meg az öltözőépületünk, a csapattagok is kivették a részüket a munkából. A szomszéd falu elleni mérkőzésre kijön ezer ember is akár, a meccsek után az emberek ott maradnak, söröznek, beszélgetnek. Örömmel járok ki, szép élményeket szereztem a Göstlingnél” – tette hozzá Priskin Tamás.