„Akkora nyomás alatt tartottuk az ETO-t, hogy a játékvezetőnek ebben a szituációban jól kellett volna döntenie.
Erről a szituációról nem szeretnék többet mondani, nehogy bajba kerüljek...”
Ilyen előzmények után következett tehát az utolsó forduló, benne a Vasas–Soroksár és az Ajka-Győr találkozó. Az angyalföldiek tehát a Lipcsei Péter vezette Soroksárral csaptak össze hazai pályán. Gera Zoltán együttesének csak győzelem esetén lehetett keresnivalója, korán meg is szerezték a vezetést a fővárosi derbin. A szünetben már háromgólos előnyben voltak, majd egy kiállítás is a malmukra hajtotta vizet.
A négygólos győzelemnek végül azonban mégsem örülhettek, mert csak bronzérmet ért az NB II-ben, így újabb szezon vár rájuk a másodosztályban.
Eközben Ajkán telt ház várta a csapatokat, a 24. percben pedig egy szöglet után egy szerencsés góllal meg is szerezte a vezetést a vendég győri csapat. Majd rutinosan futballozott a meccs további részében, és ez is elég volt a hőn áhított, 1–0-ás sikerhez.