Szöllősi György: Mondhatnám, hogy Amerikából jöttem, de ez csak egy terv volt...

Immár kilencedik alkalommal került sor a Groupama Arénában a Puskás Ferencné által alapított Szepesi-díj illetve az Östreicher-díj átadására. Előbbi elismeréssel egy, a magyar labdarúgás ügye iránt elkötelezett újságírót, utóbbival pedig egy olyan hozzátartozót jutalmaznak, aki valamely futballista sikeres pályafutását, mindennapjait segítette, támogatta.  

„Mondhatnám, hogy Amerikából jöttem, de ez csak egy terv volt...” – kezdte az eseményen elmondott beszédét Szöllősi György, magyar futballhagyomány és a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete, utalva ezzel az elmúlt napok nagy visszhangot kiváltó, személyét érintő eseményére.

Szöllősi György felidézte, hogy az elmúlt egy évben elvesztettük a Vancouverben élő Csabai Józsefet, Puskás Ferenc egykori játékostársát, majd segítőjét, valamint a legendás fotóst és szobrászművészt, Kristóf Lajost, majd hozzátette: „A Puskás Alapítvány sehol sem tartana Jakab János barátom hathatós támogatása nélkül, aki Budafokon a 100 éve született Zakariás József tiszteletére emlékévet szervezett és az Aranycsapat középpályása szobrot is kapott a BMTE-sporttelepen.”

A jelen futballjára rátérve Szöllősi emlékeztetett arra, hogy Puskás Öcsi óta Szoboszlai Dominik az első  magyar futballista, aki egy világhírű klub kezdőcsapatában rendszeresen pályára lép. Szöllősi megjegyezte:

„Utánanéztem, 

Ezt követően először az Östreicher-díj átadására került sor, amelyet a tavaly elhunyt legendás újpesti futballista, Tóth József özvegye, Kecskeméti Mária kapott. Az 1978-as és 1982-es világbajnokságon is szereplő „Jokka” (Spanyolországban a világcsúcsot jelentő, 10-1-es El Salvador elleni mérkőzésen szerezte válogatottbeli egyetlen gólját)  az alakját felidéző interjúban elmondta (a riporter a 2017-es Szepesi-díj kitüntetettje, Gulyás László volt), hogy csatárként kezdte pályafutását, Újpestre is még támadónak szerződtették Mosonmagyaróvárról, de aztán fokozatosan hátrébb került, végül a legtöbb meccset balhátvédként játszotta. Tóth József büszkén említette azt is: szerencsés izomzattal áldotta meg a sors, hiszen soha nem volt sérült, még húzódása sem volt.

Az 56-szoros hátvéd laudációját Herédi Attila mondta el, akinek többször is elcsuklott a hangja, amikor felidézte korábbi csapattársa alakját és emlékezetes mérkőzéseit. „1980-ban kerültem Újpestre a Belgiumba szerződő klublegenda, Fazekas László helyére, akkor még támadóként számított rám a klub. Az egyik edzésen Várhidi Pál vezetőedző azt a feladatot adta nekem, hogy cselezzem ki Jokkát. Nem számítottam ügyetlen futballistának, de ez – egyszer sem sikerült...”   

Tóth Józsefné Kecskeméti Mária elárulta: nagyon meglepte, hogy gondoltak rá a díjjal kapcsolatban, de a meghatottságtól csupán hálás köszönetet mondott az illetékeseknek.

Az idei Szepesi-díjat a legendás sportújságíró és szépíró, Kő András érdemelte ki, aki elárulta: kezdetben színész akart lenni, a Színművészeti Főiskoláról azonban másfél év után eltanácsolták. 

 Nem akart sportújságíró lenni, de miután a Népsport korábbi legendás főszerkesztője, Szabó Béla a laphoz csábította, ahol az ökölvívás és a nagy szerelem, a vívás szakírója lett. „A Népsportnál csodálatos éveket töltöttem el, ott tanultam meg a szakmát” – emlékezett Kő András, majd azt is megemlítette, hogy gazdag pályafutása alatt 27 könyvet írt. „Mindig csak olyan személyekről írtam, akikre valamilyen oknál fogva felnéztem” – tette hozzá. 

Kő András laudációját a Nemzet Sportolója, az olimpiai bajnok Schmitt Pál mondta el – szokás szerint jegyzetek nélkül – és aki egy kis csipkelődéssel kezdte:

„Azt tudjuk rólad, hogy színésznek és vájárnak béna voltál, vívónak pedig felejthető, de ezek után akadt kezedbe a toll. Hatvan éve biztos, hogy ismerjük egymást, minden könyvedet olvastam, így nyugodt szívvel kijelenthetem: egytől-egyig érdemes volt őket megírni! Rólam is írtál egyet és akkor jöttem rá, hogy milyen szépeket mondok és milyen nagyszerű rálátásom is van a világra. András sportújságíróként és szépíróként is maradandót alkotott, mindig alázattal dolgozott, örülök, hogy laudálhatom. Ne félj, rosszakat is mondok majd rólad, ha feljössz hozzám egy kávéra...”

Kő András sem titkolta meghatottságát: „köszönöm, nem is tudok ehhez mit hozzáfűzni, egyet viszont ígérek: elviszem emlékbe!” A Szepesi-díj 2023-as kitüntetettje azt is elárulta: öt évet dolgozott a Magyar Rádióban, és Szepesi György személye előtt tisztelegve egy 2010-es, soha meg nem jelent interjúból idézett, amelyet már a Magyar Nemzet számára készített, és amely azért nem jelenhetett meg, mert a szerző nem volt hajlandó a példaképét a politikáról kérdezni e születésnapi beszélgetés során. „Szokták mondani: minden könyvnek megvan a maga sorsa. Úgy tűnik, a jegyzeteknek is...” – utalt Kő András arra, hogy ebből a beszélgetésből éppen a Szepesi-díj kitüntetettjeként olvashatott fel.

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor