Tíz repülőtér és sok millió utas bánhatja: drasztikus lépésre készül a Ryanair
A francia kormány a repülőjegyek után fizetendő adó háromszorosára emelését tervezi.
„Palesztin és izraeli drukkerek könnyes szemmel ölelgetik egymást Marokkónak szurkolva” – mondja Morad Moutaouakkil, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség, az AIPS marokkói végrehajtó bizottsági tagja és labdarúgó szakújságíró mindarról a csodáról, ami az észak-afrikai csapattal történik Katarban. Szerinte egyedül nekik sikerülhet megállítani az elődöntőben a címvédő Franciaországot.
A marokkói csoda – így emlegetik Katarban mindazt, ami az elmúlt hetekben az észak-afrikai válogatottal történik, hiszen már a nyolc közé kerülésükkel is afrikai sporttörténelmet írtak, a világ legjobb négy csapata között pedig ma nem kisebb bravúrra készülnek, mint a címvédő Franciaország megállítására. A világbajnokság előtt számos szakértő nyilatkozta, hogy egy kiscsapat megint meglepetést szerezhet a vb-n. Önnek egyértelmű volt, hogy ez a válogatott a marokkói lehet?
Mindenképpen. A marokkói labdarúgás felemelkedése nem egy szerencsés véletlen eredménye és nem is ma kezdődött. Hat világbajnokságon vettünk eddig részt 1970-től kezdve, s noha legutóbb Oroszországban is búcsúztunk a csoportkörből, már látszott az a szisztematikus munka, ami elindult Marokkóban a sport és a labdarúgás háza táján a „grassroots” szinttől kezdve.
amely az élsport és a persze a futballkultúránk felvirágoztatására helyezte a hangsúlyt.
Ez a munka kezdene most szárba szökkenni Marokkóban?
Abszolút, hiszen gondoljunk csak bele, micsoda jelentős a marokkói futballexport Európa-szerte, és a játékosaink közül sokan az európai kupákban, azokban a bajnokságokban vagy éppen focikultúrákban edződtek, akik ellen most nyerni tudtunk.
Ez tökéletesen igaz a csapat szövetségi kapitányára, Valid Regragi-ra is, aki maga is Franciaországban született, ott nőt fel, ott is játszott és betéve ismeri a francia labdarúgó-kultúra minden trükkjét és bár hatalmas respekttel tekint Didier Deschamps tudására, azt a nyilatkozatát olvastam, amiből kiérződik, hogy ma nem Marokkó vállára nehezedik az igazi nyomás. Épp ellenkezőleg, a címvédő játszik majd azzal a tudattal, hogy egy kiscsapat ellen mégiscsak kötelező lenne nyernie, s szerinte ez esélyt ad nekik.
Valóban, Regragi kapitány már most történelmet írt, de úgy nyilatkozott, hogy
Most van itt a pillanat, és nekem is elmondta egy interjúban, hogy nem szeretne évtizedek múlva visszatekinteni azzal, hogy elszalasztotta azt.
Pedig mindössze augusztus végén vette át a válogatottat, vagyis nagyon kevés ideje volt csapatot formálnia a játékosaiból.
De Regragi kiváló szakember, aki nem csak a szamárlétra minden fokát megjárta mielőtt szövetségi kapitány lett, de bebizonyította, hogy egy klubcsapatnál is képes nagyot alkotni. Nagyon érti a kommunikációt a játékosokkal, közel áll hozzájuk korban és szemléletben is. Eredményes szakember, ezért nagy az elfogadottsága a játékosok körében. A CAF, az afrikai Bajnokok Ligája sorozatot megnyerte a kaszablankai Wydad csapatával, és 2012-től sokáig a marokkói válogatott másodedzője is volt, vagyis a nemzeti és a klubfutballt is jól ismeri.
És úgy tűnik megtalálta a csapat számára működő receptet is, noha sokan nagyon defenzív és amolyan „játékgyilkos”, passzív taktikát emlegetnek, ha a marokkói csapatról beszélnek. Egyetért ezekkel a kritikákkal?
Főleg azok kritizálnak, akiket kiejtettünk. Nem feltétlenül írom alá ezeket és tudom, hogy Regraui sem. Azt a taktikát kell minden csapat ellen megtalálni, ami működik. Abból a játékoskeretből kell a lehető legütőképesebb csapatot pályára állítani, amely rendelkezésre áll. A labdajáratós tiki-taka is megfelelő taktika lehet, ha olyan játékosok állnak rendelkezésre, akik képesek ebből eredményesek lenni, viszont teljesen hiábavaló akkor, ha egy csapat csak kétszer lő a kapura, és mindez nem párosul góllal. A spanyolok ellen is bevált ez a recept és persze a tizenegyes párbajban Bonora, a kapusunkra óriási szerep hárult.
Sokan úgy látják, azt a meccset csak neki köszönheti Marokkó...
Azért a büntetőpárbajig el kellett jutni. De tény, hogy Bono egy rendkívüli személyiség, amit magam is megtapasztaltam, amikor Sevillában interjút készítettem vele. Soha nem gondolná az ember, hogy ő egy sportoló, azt meg pláne nem, hogy kapus. Olyan mosolygós, nyugodt és kiegyensúlyozott személyiség, hogy
Mintha a mindennapi életben megspórolt gyorsaságát mind a kapuba tartogatná. Még sosem találkoztam ilyen kapussal a pályafutásom során.
Asráf Hakimiról, a Paris Saint-Germain játékosáról és a marokkói csapat ászáról viszont nagyon is jól látszik, micsoda játékos civilben is! Elképesztő izgalmakat hozhat ma este a párizsi klubtársával, Kylian Mbappéval várható csatája!
hogy felülmúlja a barátját. Érdekes párharc lesz az övék, két bajnoké, mert egyikük sem megalkuvó típus és ezt Regraui is így gondolja, biztos vagyok benne, hogy Hakimit külön felkészíti Mbappé kikapcsolására, már amennyire ez lehetséges.
És ha nem lehet megállítani Mbappét és a francia csapatot?
Most még Regraui és a csapata is arra készül, hogy ez sikerüljön, ők az egész afrikai kontinenst és a teljes arab világot szeretnék a futballvilág tetejére emelni. Mi, újságírók reálisabbak vagyunk, és annak is nagyon örülünk, hogy már most olyan csodákat láttunk Marokkó elődöntőbe-jutásának köszönhetően, amire soha nem gondoltunk volna. A futballnak egyedülálló küldetése lehet a világban, olyan egyesítő ereje van, ami semmihez sem hasonlítható. Marokkói születésű, de ma Franciaországban élő drukkerek szíve hasad meg, hogy kinek is szurkoljanak és azt mondják, hogy ez a francia gyarmati kultúrától való végleges elszakadás utolsó eleme, és boldogok, hogy ezt a pillanatot megérhették. De tele vannak az újságjaink Afrika-szerte olyan fotókkal is, ahol nációtól függetlenül mindenki Marokkót ünnepli. Sőt,
Nincs ilyen, és Marokkónak pedig ma estére mindene megvan ahhoz, hogy még ezt is megfejelje egy újabb fejezettel, mert csak Marokkónak lehet esélye megállítani a franciákat!
A nyitóképen: Morad Moutaouakkil marokkói szakújságíró kapott egy példányt a Mandiner korábbi hetilapjából. Fotó: Csisztu Zsuzsa/Mandiner