Brutális zárófutam jön, de nem történhet Senna-Prost-féle ütközés Hamilton és Verstappen között Abu-Dzabiban

Vámosi Péter - a Racingline.hu szerzőjének írása a Mandiner Sporton

Rögtön nehezítő körülménynek bizonyul majd a teljes mezőnynek az, hogy az egyébként ultramodern aszfaltcsík idén új kialakítást kapott, és vélhetően jelentősen gyorsabb is lesz, tehát eddig az évek alatt felhalmozott telemetriai adatok, pályaismeret mehet a kukába. Ránézésre és az első belső kamerás felvételek alapján ez a kialakítás a Mercedesnek kedvezhet, de ezt gondoltuk a múlt hétvégi szaúdi új utcai pályáról is, aztán az energiaitalos alakulat nagyon is odatette magát, 200 méteren múlt az, hogy Verstappen a pole pozícióból indulhasson. Azt meg már tényleg csak zárójelesen jegyzem meg, hogy tavaly Abu-Dzabiban Max Verstappen nyert, bár nyilván közrejátszott az is, hogy Hamilton akkor épp a koronavírusból kigyógyulva még gyengélkedve vezetett, viszont már abban a biztos tudatban, hogy 2020-ban is övé lett a világbajnoki cím.

elég csak 1984-re gondolni, amikor Alain Prost és Niki Lauda csapattársként a McLarennél vívtak komoly csatát, és végül az osztrák legenda győzött, mindössze fél ponttal. Mesélhetne erről akár Damon Hill is, aki tíz évvel később úgy kapott ki Michael Schumachertől, hogy az akkor feltörekvő német pilóta nemes egyszerűséggel belehajtott, és tönkretette a brit Williamsét, és nyert egy ponttal először világbajnoki címet – a mai napig vita tárgyát képezi ez a győzelem.

Lewis Hamilton pedig már fekete öves ezen a téren: 2007-ben újoncként már volt esélye arra, hogy a sportág gyorsan megkoronázott királyává válhasson, ám addig civódtak akkori csapattársával Fernando Alonsóval, hogy végül nevető harmadikként Kimi Räikkönen húzta be azt az évet egy pont előnnyel. Ellenben 2008-ban a patikamérleg már pont Hamiltonnak kedvezett, és teátrális körülmények között, épp Brazíliában győzte le Felipe Massát, akinek a teljes pályafutását figyelembevéve akkor volt erre egyszer igazán esélye, és 15 másodpercig világbajnoknak is érezhette magát...

Ilyen előzmények után azt kell gondolnom, hogy

és nyilván előadja a hattyú halálát az autóban, nem lesz jó a gumi, gonosz lesz az ellenfél, vagy bármi hasonló, de ez is a száguldó cirkusz előadásának a része. Akad, aki él ezekkel az eszközökkel, van, aki meg tényleg „csak” erőből brusztol, és csak a pályán akarja eldönteni a dolgot, sallangmentesen. Hamilton bízhat magában, a csapatában, a megállíthatatlan német-angol versenytechnikájában és csapattársában, Valtteri Bottasban is még egyszer, utoljára. Nem véletlen, hogy néhány versennyel ezelőtt kicsit úgy tűnhetett, hogy megingott a csillagos márkánál a bizalom a finn iránt, mert egyszer Bottas úgy engedte el a rajtnál Verstappent, hogy szinte csak a vészvillogót nem rakta ki. Dzsiddában azonban Bottas a lehetőségekhez mérten teljesített, és igen látványosan akadályozta a fiatal holland oroszlánt, főleg Mick Schumacher balesete után, amikor beküldték először a biztonsági autót. Ekkor Hamilton hét másodpercnyi előnyt nyert. Bottasnak a feladata nagyjából hasonló lenne a szezonzáró futamon is.

Mivel ilyen még nem fordult elő, a Netflix stábja nyilván ennek szurkol, a Drive to Survive következő évadjának a leendő nézettsége miatt. És a brit médiás szekértábor is egymást túllicitálva arról cikkez folyamatosan, hogy Verstappen erre készül, folyamatosan démonizálják őt, még Damon Hill is. (Elnézést ezért a szóviccért.) A holland oldal ugyanakkor nem Hamiltonon keres fogást, Tom Coronellék, a Ziggo Sport és a meghívott egykori hazai Formula–1-es pilótáik általában inkább arról cikkeznek, hogy hol csal a Mercedes. Hamilton „szapulásában” maximum odáig mennek el, hogy kifejtik, milyen vétséget úszott meg épp az FIA-nál a brit.

És akkor valóban, térjünk is rá a porondmester Michael Masi szerepére. Ne szépítsünk, rendesen elrontotta a múlt vasárnap estét, olykor a saját egyéni döntéseivel, a versenybírákat megkérdezve. Ilyen nem történhetne meg, ez kb. olyan, mintha az 1994-es labdarúgó-világbajnokság döntőjében Puhl Sándor kitalálta volna, hogy ő lesz a főszereplő, és dönt majd a kedve szerint. Feltehetően soha többé nem kérték volna fel nemzetközi szinten bíráskodásra. Egyáltalán nem volt profi az az ügymenetkezelés, amikor kb. alkudozott Toto Wolffal majd Christian Hornerral mint a piacon, hogy akkor kinek milyen rajtpozíció felelne meg. Ez méltatlan a Formula–1 nimbuszához, nívójához, s csak remélni tudom, hogy ezt az irányító testület is belátta, még ha nem is fogják ezt nyíltan elismerni.

Alain Prost és Ayrton Senna ezt a műsort 1989-ben majd 1990-ben is eljátszotta Suzukában. Prost 1989-ben tekerte rá a kormányt a brazilra, utóbbi visszatolatta magát a versenybe, nyert, ám kizárták, és a francia lett a világbajnok – a rossz nyelvek szerint ebben vastagon benne volt Jean-Marie Balestre akkori FIA elnök keze is. Egy évvel később Senna igazságot szolgáltatott magának, a rajtnál megtorpedózta az akkor már Ferrarival versenyző karmikus ellenfelét, és így szerezte meg a világbajnoki elsőséget. Nem merték büntetni, talán azért sem, mert érezték, hogy az egy évvel korábbi esetnél a testületnek is volt vaj a füle mögött.

Michael Schumacher pedig egyenesen specialistája volt ezen látványos, ám kevésbé korrekt ütközeteknek. Első világbajnoki címénél Damon Hill Williamsének a felfüggesztése bánta az esetet, mégis a német a maga felé billentette a dolgot, a Formula–1 valaha volt legsötétebb évében. Ezt követően a brit autók akkori konstruktőre tudatosan készült az ilyen kamikaze akciókra, és megerősítették azt a részét a versenyautóiknak. Milyen jól tették! 1997-ben ugyanez volt a helyzet, csak akkor Michael Schumacher Benetton helyett már Ferrariban ülve kereste kelletlenül a fogást és azt a pontot Jacques Villeneuve Williamsén, amellyel újra egy ütközéssel döntheti el a világbajnokság kimenetelét. A kanadai autójáról ezúttal azonban „lepattant” a Ferrari, Villeneuve továbbment, Schumacher pedig a sóderágyban ragadt. Évekig ezen unfair húzását sem ismerte el Schumacher, aztán a karrierje vége felé gyakorlatilag csak ezt ismerte be. Az FIA viszont akkor már nem teketóriázott, és míg korábban Prost, Senna vagy jelesül 1994-ben Schumacher is megúszta a dolgot, 1997-ben már meghozták a Formula–1 valaha volt legszigorúbb ítéletét egy versenyző ellen: törölték Schumacher abban az évben megszerzett összes pontját. Tehát amikor feltesszük magunknak a kérdést, hogy mégis mit kockáztat Max Verstappen adott esetben egy komoylabb bodicsekkel: ezt.

A mai PC világunkba már nem fér bele ilyen szintű tökösség, és a Formula–1 nem DTM, ahol a márkák arra játszanak a szezon egy pontjától kezdve, hogy hogyan lökjék ki esetleg a hordához tartozók a másik márka bajnokaspiránsát, vagy hogyan engedjék előre „feltűnésmentesen” a sajátjukat. Meglenne pedig a háttere erre a Mercedesnek a Williams istálló és a Red Bullnak is az AlphaTauri alakulat révén. Egy ilyen szorossá vált és hosszú idényt azonban nem célszerű ilyesmivel agyoncsapni, mert a néző fog büntetni csak igazán.

Amire viszont nyugodt lélekkel készülhetünk:

és a magam részéről bízom benne, hogy csütörtöktől nem arról fognak szólni a hírek, hogy kinek az autóján találtak valamit, ami nem felel meg a szabályoknak, mert az nagyon zöld asztalos megoldás lenne. A nép most már egy méltó finálét vár, ahol már nincs taktikázás, mindkét oldal felcsavar és megnyom minden gombot, ami kell ahhoz, hogy nyélgázon mehessenek, majd dőljön el a verseny a pályán a versenyzők között, tisztán. Az sem baj, ha ezúttal a két topcsapat stratégiája is hasonlóan akakulna, és senki sem hibázna a boxutcában. A konstruktőri világbajnoki cím gyakorlatilag már szinte eldőlt Szaúd-Arábiában Sergio Pérez kiesésével, és ez az Ezüstnyilaknak kedvezhet. Szombaton és pláne vasárnap azonban már tényleg csak Lewis Hamilton és Max Verstappen különszámát akarjuk látni, előzetes és utólagos büntetésektől mentesen.

 Nyitókép: Lewis Hamilton (jobbra) és Max Verstappen (balra) ütközése a Szaúdi Nagydíjon. Getty Images/Red Bull Content Pool