Carlos Alcaraz azzal kezdte a magyar idő szerint tegnap esti, ma hajnalban befejeződő meccset, hogy kétszer elvette Tsitsipas szerváját, amivel 4-0-ra vezetett. A győztes első szett után a másodikban egy 3-0-val nyitott. Tökéletes bemutatót tartott abból, mire számíthatunk tőle a következő években. Bődületes tenyeres, mindent lefogó lábmunka, merész hálójáték, alig hibázó fonák. Federer és Nadal rivalizálása azzal sokszorozta meg a tenisz népszerűségét, hogy egy tökéletes tézis a tökéletes antitézisével találkozott. A feleannyi idős Carlos Alcaraz tűnik pillanatnyilag kettejük szintézisének. Az első másfél szettet elsősorban Alcaraz felemelően federeri tenyerese hozta meg.
Tsitsipas számára kiemelten fontos, hogy ha a királyt, Novak Djokovicot nem is tudja még letaszítani a trónról – bár eljutott két szettes előnyig, végül kikapott a szerbtől a Roland Garros idei döntőjében –, ő legyen az első, akire hercegként tekintenek. Ennek megfelelően rendbe kapta a játékát, megfordította a második játszmát a nála 5 évvel fiatalabb Alcaraz ellen, és karnyújtásnyira került a harmadiktól: dupla brékelőnyben adogatott érte. Carlos Alcaraz innentől fél órán keresztül a nadali erények szobrává lett, érzelmekben tobzódva küzdött elpusztíthatatlanul. Tiebrékben megfordította a szettet, és újra előnybe került.
Tsitsipas ezúttal erélyesebben zárkózott, egy 6-0 után következett a döntő játszma.
Míg ő, úgy tűnt, kézbe vette az irányítást, Alcaraz mintha elfogyott volna.
A látszat csalt.