A Belgium elleni negyeddöntőben szerzett két gólt az első félidőben, és ezzel olyan pozícióba hozta magát, melyből nem szokott elbukni.
Ráadásul a második játékrészben olyat tett, amit a ’60-as évek óta, amióta feltalálta a catenacciot soha: gólelőnyben átment ellenfele térfelére. Sőt, a második félidő első felében belga területen letámadta vetélytársát, járatta a labdát, ha nem láttuk volna az utolsó 10 perc igazán olaszos időhúzását, akkor még a semlegesek számára is szerethető produkciót nyújtott volna. Így az az időszak elcsúfította a szép arcát a csapatnak, de a célt elérte. Az meg – mint tudjuk – sok mindent szentesít. Lukakunak így is volt két nagy egyenlítési lehetősége. Ám ahogy a dánok elleni csoportmérkőzés során hátrányánál végig érezhető volt, hogy előbb-utóbb megfordítja a meccset Belgium, most szinte biztos volt, hogy nem!
A harmadik válogatott az elődöntőben Dánia lett. Aki történelmet írt, ugyanis ő az első csapat, mely úgy jutott a legjobb négy közé, hogy elbukta az első két mérkőzését. Vagyis három győzelemmel és két vereséggel elődöntős. Kikapott a mezőny egyik leggyengébb csapatától Finnországtól (az Eriksen balesete miatt félbeszakadt, majd később folytatott mérkőzésen) és attól a Belgiumtól, mely már otthon van. Legyőzte a motiválatlan Oroszországot és a 16-os mezőnyből lefelé kilógó Wales-t. Majd szombaton délután Csehországot, melyről nehéz eldönteni, hogy a budapesti nyolcaddöntőn ő múlta felül Hollandiát, vagy utóbbi múlta alul őt.
Dánia ellen nem emlékeztetett a cseh csapat a Puskásban látottra,
igazából csak egy jó 10 perce volt. A második félidő elején, 2-0- ás dán előnynél. Ekkor szépített is az Eb egyik legkellemesebb meglepetését okozó Patrick Schick góljával, de úgy tűnt további 30-35 perc már nem volt a csapatban. Így az egyetlen olyan negyeddöntőből, melyben két korábbi Eb-aranyérmes találkozott az 1992-es győzők utódai jutottak tovább.