Fabrizio Romano, átigazolásokkal foglalkozó olasz szakújságíró már tegnap esti videójában izgalmas hírmorzsákat osztott meg Szoboszlai Dominik Liverpoolba szerződéséről. Elmondása szerint a magyar válogatott csapatkapitánya már egyeztetett Jürgen Klopp-pal is. Azt is tudni véli, hogy Dominik nagyon lelkes, hogy a Poolba, a „Vörösökhöz" szerződhet, ugyanis nagy álma lehetett, hogy a Premier League-ben játszhasson.
Romano egyenesen „Szoboszlai bombaként” hivatkozik a hírre a YouTube-on látható videójában,
hivatkozik a hírre a YouTube-on látható videójában,amikor a Dominik átigazolásával kapcsolatos információkra reagál, s amelyeket más átigazolási szenzációkkal együtt oszt meg a nézőivel.
Így zajlott az egyeztetés a klubok között
Romano megerősítette, hogy az utóbbi időszakban már csak a Liverpool volt képben (korábban a Newcastle is erős kérőnek tűnt), számos titkos egyeztetés zajlott a felek, mind a játékos és képviselői, mind a két klub között. Péntek reggel a Liverpool még előállt különböző konstrukciókkal, a Leipzig azonban egyből nemet mondott az összes javaslatra, hajthatatlan volt, azt válaszolta, vagy kifizetik az angolok a kivásárlási összeget vagy nincs üzlet.