2012-ben az Eb-k történetének legsimább döntőjét játszotta az a két válogatott, mely ma az elődöntőben csap össze

Nekem az Európa-bajnoki elődöntő napjáról örökre az 1968-as fináléért vívott egyik összecsapás jut az eszembe. Annak is a lefújás utáni része. A főszeplő a ma is pályára lépő Olaszország volt, valamint egy azóta már nem létező ország, a Szovjetunió. Továbbá egy kimondhatatlanul ostoba szabály és egy mindent eldöntő pénzdarab. Az ostoba szabály azt mondta ki, ha az olasz-szovjet mérkőzés 90 perc után döntetlenül végződik, akkor kétszer 15 perces hosszabbítás következik, ha ekkor is döntetlen az állás, akkor pénzfeldobással döntik el, ki a győztes. Akkoriban még őszintébb, támadóbb volt a futball, és joggal reménykedtek a szabályalkotók, hogy a ráadásban eldőlhet egy-egy találkozó. A játékosok nagy része még amatőr volt, vagyis munka, tanulás mellett sportolt, és ezek többsége lépni is alig tudott 90 perc után. Vagyis lehetett várni gólokat a plusz játékidőben, és bízni abban, hogy nem ugyanannyit rúg mindkét gárda.

Vagyis képesek voltak bármilyen meccset 0-0-ra lehozni. Ez történt a szovjetek elleni elődöntőben is. Sem 90, sem 120 perc alatt nem esett gól. Ha ezt a találkozót a fináléban vívják, akkor két nap múlva ismét megmérkőzött volna a két gárda, ám az elődöntő után erre nem volt lehetőség. Mert ez a mérkőzés kedden volt, ha esetleg csütörtökön újra egymásnak feszül a két válogatott, akkor a győztes óriási hátrányba kerül a vasárnapi döntőben a sokkal többet pihenő csapat ellen. Bár ez még mindig jobb lett volna, mint amire sor került a nápolyi éjszakában 1968. június 5-én. Ugyanis a versenykiírás vonatkozó passzusa értelmében pénzfeldobásra került sor. Nem egy cetlire írták a két csapat nevét, nem két kis gömbbe tették az országok neveit, hanem egy pénzt dobtak fel.

Illetve nem tudjuk, hogy fej és írás szerepelt-e az érmén. Sőt, alig egyértelmű valami arról a sorsolásról. Annak ellenére, hogy még csak 53 éve volt, és nemhogy újságírók tucatjai (százai?) voltak jelen a nápolyi stadionban, hanem volt rádió- és tv-közvetítés is. A pénzfeldobásról viszont nem, ugyanis ez a játékvezetői öltözőben történt. A győztes személyén kívül szinte semmit nem tudunk biztosan. Azt sem hányan voltak ott, mi volt a menete, és milyen pénzdarab döntött. Ami biztos: ott volt az öltözőben a találkozó nyugatnémet játékvezetője, Kurt Tschenscher, a két partjelzője, valamint az olasz szövetség vezetője, Artemio Franchi és szovjet kollegája, Valentyin Granatkin. Tschenscher szerint ennyien voltak. A szovjet edző, Mihail Jakusin viszont úgy „emlékezett”, hogy ő is ott volt, sőt a két csapatkapitány, Giacinto Facchetti és Albert Sesztyernyov, valamint az UEFA ellenőre Puyol is. Az egyik partjelző, a magyar Zsolt István szerint nyolcan voltak, neki Jakusin jelenléte nem rémlett. Van, aki az ott lévők közül úgy emlékezett, hogy holland gulden döntött ebben a nagy horderejű kérdésben, van aki szerint francia 10 frankos, és van aki szerint egy speciális érme, egyik oldalán egy kapuval, a másikon egy labdával. Van aki állította, volt egy próbadobás, amely más eredményt hozott, mint az „igazi”. Olyan visszaemlékezés is van, mely szerint az először feldobott pénz eltűnt a zuhanyzó rácsa alatt, így másikat kellett dobni. Az öltözőben ott lévők közül ma már senki nem él, úgyhogy soha nem fogjuk megtudni, hogy pontosan mi történt.

Ahol 120 perc alatt 1-1-re végzett Jugoszláviával. Akkor viszont már volt idő és lehetőség, hogy a két válogatott két nap múlva újra megmérkőzzön. Ekkor 2-0-ra nyert Olaszország, és a mai napig ez az egyetlen Eb-aranyérme.

Viszont ma már az 1968-as dráma után ötödször játszik az aranymérkőzésen való részvétel lehetőségéért. 1980-ban nem volt „kinevezett” elődöntő, a fináléba jutásról az utolsó csoportmeccs döntött Olaszország és Belgium között. Azon a mérkőzésen nem született gól, és ez azt jelentette, hogy Belgium játszhatott az aranyért, Olaszország „csak” a bronzért. 1988-ban az említett szovjet-olasz elődöntő 20-ik évfordulóján a szovjetek 2-0-al vágtak vissza a pénzfeldobásos vereségért, majd jött két olyan döntőért vívott találkozó, mely után az olasz játékosok ünnepelhettek. 2000-ben 0-0 után büntetőkkel nyertek Hollandia ellen, 2012-ben 2-1-re Németországgal szemben. Ám a trófeát 1968 óta nem vehette át Olaszország. Talán idén igen, bár ebben még rajta kívül három válogatott is reménykedik.

A nyitóképen: Az olasz válogatott játékosai Roberto Mancini olasz szövetségi kapitányt hallgatják a londoni Hive stadionban. MTI/AP/Matt Dunham