A kalandozó és a focizó magyaroktól is rettegtek a franciák

Ha Franciaország szóba kerül egy magyar társaságban, akkor előbb-utóbb egy olyan épület neve is a beszélgetés része lesz, melyet minden honfitársunk ismer. A versailles-i palota-együtteshez tartozó kis „melléképületről” van szó.

mely azóta is nagyban meghatározza Kelet-Európa népeinek egymáshoz való viszonyát. A palotát a Napkirály építtette egyik kedvesének, hogy ne kelljen sokat utazgatnia, ha éppen nem a hivatalos királynéval akarta elütni a szabadidejét. A Franciaországot felvirágoztató uralkodó nem sejthette, hogy az épület neve évszázadokkal később egy távoli nemzet elsőszámú szitokszavai közé kerül.

A történelem során a két népnek sok köze nem volt egymáshoz, ami magyarázható a földrajzi távolsággal. A franciák lényegesen hamarabb „foglaltak hont”, mint mi. Elődeink még „úton voltak”, amikor a mai Franciaország területén már megjelentek a keresztény eszmék. Persze senki ne gondoljon valami maihoz hasonló fejlett és kulturált vallási életre, annyira soha nem volt előttünk az a térség. A VIII. században jött létre az első Pápai Állam, de ez korban alig előzte meg a mi Szent Istvánunk országot megszilárdító döntéseit. Ám az első találkozás már azt megelőzően létrejött. Még István előtt a X. században a kalandozó magyarok eljutottak Elzászba és Lotharingiába is, hogy ott is megismertessék az akkori „slágert”: a magyarok nyilaitól ments meg uram minket! Aztán mindenki szépen hazatért, és sokáig nem keresztezte egymást a két ország történelme. Mindkét ország fejlődött a maga helyén, és háborúzgatott az éppen szembejövőkkel. A XVII. században a Napkirály idején fantasztikus fejlődésen ment át Franciaország, amelynek megmaradt tárgyi emlékeit ma is csodálattal nézik a turisták. A párizsi szalonok köré legendák szövődtek, ám nincs kizárva, hogy csak a „píárja” volt jobb annak a térségnek, mint a kelet-európai pusztáknak.

A kor francia haderejére viszont nem emlékszik szívesen Európa nagy része. A Habsburgokkal is tengelyt akasztott, ám akkor éppen mi a Rákóczi-szabadságharc idejét éltük, így az ellenségem ellensége elv még akár szimpatikussá is tehette Franciaországot. Amikor azonban Napóleon a mi országunkon keresztül indult keleti túrára, kicsit sem fogadta őket nagy rokonszenv nálunk. Ahogy az

, és az utóbbi nyomására született a világ legigazságtalanabb békediktátuma.

Ám előtte már a focipályákon is összemérte erejét a két ország válogatottja. Az I. világháború előtt előbb a Franciaországban nyert 3-0-ra válogatottunk, majd Budapesten 5-1-re. Utóbbi után alig több, mint 2 hónappal Franciaország hadat üzent a Monarchiának. Nem a pesti fociszégyen miatt! A háború kimenetelét mindenki tudja, az azt követő megtorlásról már volt szó, azonban a legérdekesebb, hogy a békediktátum negyedik évfordulóján, 1924. június 4-én egy francia-magyar „barátságos” focimeccsre került sor, Le Havre-ban. 1-0-ra nyertünk, ez még nem volt nagy bosszú az országunk megcsonkítása miatt, de nyilván jól esett a közvéleménynek. 1927. nyarán viszont a magyar fociválogatott tagjai nagyon megalázták francia sporttársakat.

Ez az eredmény már akkor sem volt megszokott a labdarúgás világában, nyilván egy megalázott nép minden elkeseredése benne volt abban a 13 találatban. Ha ekkora fölény nem is volt minden magyar-francia meccsen a továbbiakban, de az ’50-es évek közepéig egyértelműen jobb volt a mi focink, mint az övék. Az is a politikának köszönhető, hogy ekkor utolértek minket. Ismert, hogy az 1956-os forradalom után válogatottunk meghatározó játékosai közül sokan elhagyták az országot. A’70-es évek közepéig nagyjából egymás mellett szaladt a két ország focija, bár amikor az Európa-bajnokság keretei között találkoztunk, akkor mindig mi örülhettünk. Az 1964-es és 1972-es Eb selejtezői során a magyar válogatott jobbnak bizonyult a franciánál, és mindkétszer az elődöntőig jutott.

A ’70-es évek közepén viszont a francia csapat ellépett a magyartól, és a különbséget fokozatosan növeli. Ennek magyarázataként elég csak néhány nevet említeni: Michel Platini, Jean-Pierre Papin, Jean Tigana, Alain Giresse, Didier Deschamps, Youri Djorkaeff, Thierry Henry, Zinedine Zidane.

Ráadásul a három évvel ezelőtt vb-t nyerő csapat legtöbb játékosát is fel lehetne itt sorolni. Azok közül sokan pályára lépnek a Puskás Arénában.

A nyitóképen:A holland játékvezetők és a csapatkapitányok Andrieff Lacroix (b1), Hidegkuti Nándor (b2), Leo Horn (k), Armand Penverne (j2) és Andrieff van Leelwen (j1) a Magyarország – Franciaország válogatott labdarúgó mérkőzés előtt a Népstadionban.
MTI Fotó: Bojár Sándor