A földrajzi távolság miatt csak kevés csatát vívtak a történelemben a magyarok a franciákkal. Aztán jött a XX. század, ahol már sokszor ellenségekként néztek farkasszemet. A hadszíntereken elszenvedett vereségekért a futball stadionokban többször visszavágott a kis ország a nagyhatalomnak.
Ha Franciaország szóba kerül egy magyar társaságban, akkor előbb-utóbb egy olyan épület neve is a beszélgetés része lesz, melyet minden honfitársunk ismer. A versailles-i palota-együtteshez tartozó kis „melléképületről” van szó.
mely azóta is nagyban meghatározza Kelet-Európa népeinek egymáshoz való viszonyát. A palotát a Napkirály építtette egyik kedvesének, hogy ne kelljen sokat utazgatnia, ha éppen nem a hivatalos királynéval akarta elütni a szabadidejét. A Franciaországot felvirágoztató uralkodó nem sejthette, hogy az épület neve évszázadokkal később egy távoli nemzet elsőszámú szitokszavai közé kerül.
A történelem során a két népnek sok köze nem volt egymáshoz, ami magyarázható a földrajzi távolsággal. A franciák lényegesen hamarabb „foglaltak hont”, mint mi. Elődeink még „úton voltak”, amikor a mai Franciaország területén már megjelentek a keresztény eszmék. Persze senki ne gondoljon valami maihoz hasonló fejlett és kulturált vallási életre, annyira soha nem volt előttünk az a térség. A VIII. században jött létre az első Pápai Állam, de ez korban alig előzte meg a mi Szent Istvánunk országot megszilárdító döntéseit. Ám az első találkozás már azt megelőzően létrejött. Még István előtt a X. században a kalandozó magyarok eljutottak Elzászba és Lotharingiába is, hogy ott is megismertessék az akkori „slágert”: a magyarok nyilaitól ments meg uram minket! Aztán mindenki szépen hazatért, és sokáig nem keresztezte egymást a két ország történelme. Mindkét ország fejlődött a maga helyén, és háborúzgatott az éppen szembejövőkkel. A XVII. században a Napkirály idején fantasztikus fejlődésen ment át Franciaország, amelynek megmaradt tárgyi emlékeit ma is csodálattal nézik a turisták. A párizsi szalonok köré legendák szövődtek, ám nincs kizárva, hogy csak a „píárja” volt jobb annak a térségnek, mint a kelet-európai pusztáknak.
A kor francia haderejére viszont nem emlékszik szívesen Európa nagy része. A Habsburgokkal is tengelyt akasztott, ám akkor éppen mi a Rákóczi-szabadságharc idejét éltük, így az ellenségem ellensége elv még akár szimpatikussá is tehette Franciaországot. Amikor azonban Napóleon a mi országunkon keresztül indult keleti túrára, kicsit sem fogadta őket nagy rokonszenv nálunk. Ahogy az
, és az utóbbi nyomására született a világ legigazságtalanabb békediktátuma.
Ám előtte már a focipályákon is összemérte erejét a két ország válogatottja. Az I. világháború előtt előbb a Franciaországban nyert 3-0-ra válogatottunk, majd Budapesten 5-1-re. Utóbbi után alig több, mint 2 hónappal Franciaország hadat üzent a Monarchiának. Nem a pesti fociszégyen miatt! A háború kimenetelét mindenki tudja, az azt követő megtorlásról már volt szó, azonban a legérdekesebb, hogy a békediktátum negyedik évfordulóján, 1924. június 4-én egy francia-magyar „barátságos” focimeccsre került sor, Le Havre-ban. 1-0-ra nyertünk, ez még nem volt nagy bosszú az országunk megcsonkítása miatt, de nyilván jól esett a közvéleménynek. 1927. nyarán viszont a magyar fociválogatott tagjai nagyon megalázták francia sporttársakat.
Ez az eredmény már akkor sem volt megszokott a labdarúgás világában, nyilván egy megalázott nép minden elkeseredése benne volt abban a 13 találatban. Ha ekkora fölény nem is volt minden magyar-francia meccsen a továbbiakban, de az ’50-es évek közepéig egyértelműen jobb volt a mi focink, mint az övék. Az is a politikának köszönhető, hogy ekkor utolértek minket. Ismert, hogy az 1956-os forradalom után válogatottunk meghatározó játékosai közül sokan elhagyták az országot. A’70-es évek közepéig nagyjából egymás mellett szaladt a két ország focija, bár amikor az Európa-bajnokság keretei között találkoztunk, akkor mindig mi örülhettünk. Az 1964-es és 1972-es Eb selejtezői során a magyar válogatott jobbnak bizonyult a franciánál, és mindkétszer az elődöntőig jutott.
A ’70-es évek közepén viszont a francia csapat ellépett a magyartól, és a különbséget fokozatosan növeli. Ennek magyarázataként elég csak néhány nevet említeni: Michel Platini, Jean-Pierre Papin, Jean Tigana, Alain Giresse, Didier Deschamps, Youri Djorkaeff, Thierry Henry, Zinedine Zidane.
Ráadásul a három évvel ezelőtt vb-t nyerő csapat legtöbb játékosát is fel lehetne itt sorolni. Azok közül sokan pályára lépnek a Puskás Arénában.
A nyitóképen:A holland játékvezetők és a csapatkapitányok Andrieff Lacroix (b1), Hidegkuti Nándor (b2), Leo Horn (k), Armand Penverne (j2) és Andrieff van Leelwen (j1) a Magyarország – Franciaország válogatott labdarúgó mérkőzés előtt a Népstadionban.
MTI Fotó: Bojár Sándor
Az elektromos mobilitás „forradalmi gyorsasággal” fog elterjedni, mert az egész világ megtanulja azt, hogy az olajimport az mekkora kitettség – jelentette ki Mráz Ágoston Sámuel a Mandiner Mesterterv című műsorában.
Elmondta a véleményét a legenda.
Ő maga legalábbis nem tud semmiről...
És még egy kislánynak is hatalmas örömöt szerzett.
Pedig még tovább fiatalodott nemzeti csapatunk.
Nem lát esélyt arra, hogy hazájában dolgozzon.
„Nem számít, mi az ára, de itt kell tartanunk.”
Valamit tud a Tisza Párt elnöke.
A miniszterelnök szerint péntek reggel 7:30-kor „minden magyar fontos üzenetet fog kapni”.
