„Utólag okos az ember” – a magyar válogatott támadó szerint volt jobb opciója is a hazatérésnél
Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.
Egy fordulóval a vége előtt második bajnoki címét szerezte a valamikori Kolozsvári Vasutas, ma CFR Cluj. Erdély fővárosának focistái újra a BL főtábláján indulhatnak az ősszel.
A két éve a BL-t is megjárt csapat az őszt megint a BL főtábláján kezdheti. Mint az Agres ellen megnyert (és 21 ezer ember, azaz telt ház előtt játszott) bajnoki utáni díjátadón a klubtulajdonos Pászkány Árpád megjegyezte: a csapatnak a közönség volt a tizenkettedik, de néha a tizenegyedik tagja - a CFR Cluj ugyanis a harmincfordulós bajnokságban tízes nagyságrendű piros lapot kapott. Az érdekes eredmények és még érdekesebb bírói ítéletek bajnokságát megnyerni nem volt egyszerű: a KVSC/CFR-t szinte végig egy masszív, 3-4 tagú üldözőboly követte 1-2 pontos távon belül.