A Magyar Nemzeti Bank 2024-es FinTech és Digitalizációs Jelentése szerint már több mint 200 magyar fintech cég található a piacon, és ezek megjelenési üteme folyamatosan növekszik.
A Magyar Fintech Szövetség elnökeként milyennek látja a magyar-nemzetközi kapcsolatokat?
Vittünk már rengeteg céget különböző rendezvényekre a fintech-világ központjaiba: Dubaiba, Szingapúrba és Isztambulba is. Azt akarjuk, hogy ezek a magyar fintechek kapjanak lehetőséget a nemzetközi piacon. De a fordítottján is dolgozunk: szeretnénk elérni, ha egy Unión kívüli nagy fintech cég be akar jönni Európába, akkor Magyarország legyen a kapu. Ennek hasznát úgy kell elképzelni, mint amikor bármelyik másik szektorba érkezik egy EU-n kívüli cég: magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremt. Természetesen nagy a verseny, hiszen Kelet-Közép Európában sok ország szeretne kapu lenni, úgy látjuk, hogy az ilyen rendezvények nagyban segítik, hogy felzárkózzunk olyan régiós fintech központok mellé, mint Litvánia. A Magyar Nemzeti Bank Eurázsia Fóruma is nagy segítség, nagyszerű találkozási pont. A rendezvényre érkezik sok cseh és török cég, akik nagyon érdeklődnek a hazai fintech cégek és innovációk iránt.
Mely előadókra érdemes a leginkább figyelnünk?
Úgy illik, ha egy neves magyar és külföldi előadó is az olvasók figyelmében ajánlok: az egyik legizgalmasabb előadónak ígérkezik Neha Mehta is, aki több, önmagában is nagy témával foglalkozik párhuzamosan. A pénzügyi rendszerek fenntarthatóságát és a pénztechnológia fejlődési irányait kutatja, illetve létrehozta a Femtech partners elnevezésű szervezetet, mely a szegmensben dolgozó nőkre fókuszál, a budapesti panelbeszélgetésén is ez a téma lesz a fókuszban. One stop – The untold story of Super Apps című, nemrég megjelent könyvének bemutatóján pedig a szuperappok térnyeréséről és a kereskedelmi-pénzügyi ökoszisztémákra gyakorolt hatásáról hallhatunk majd. Az esemény megnyitóján pedig Bán Dénes, a kockázati befektetések elismert nemzetközi szakértője tart előadást a magánbefektetések aktuális helyzetéről. Ő több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik vagyonkezelői irodahálózatok kiépítésében és tanácsadásban Ázsiában, az EMEA régióban, az Egyesült Királyságban és Észak-Amerikában, rá is érdemes figyelni.