A málna legjobb helye

Kövérné Kalmár Mónika „Sütis Móni” írása a Mandiner hetilapban.

Csűrhetjük-csavarhatjuk a dolgot, a málnának nem kell a fakszni. A málna a tökéletes gyümölcs, amennyiben kellő napsütésben és csapadékban részeltették az égiek. Amit mi hozzátehetünk, épp csak alátámasztása, kiemelése az ízeinek, amihez nem kell más, mint habcsók és tejszínhab.

E közeget elegánsabb nevén pavlovának, kicsit lazább formájában Eton messnek hívják. A pavlova torta keletkezéséről annyit tudunk, hogy Anna Pavlova orosz balerina Ausztráliát és Új-Zélandot is érintő, 1926-os turnéja nyomán bukkant fel – hogy először Ausztráliában vagy Új-Zélandon, arról a két nemzet fiai és lányai a mai napig vitáznak. Az Eton messt övező legenda szerint az elnevezésében szereplő, VI. Henrik által 1440-ben alapított Eton College-ban készítették először egy évente megrendezett krikettmérkőzés alkalmával.

Hogy hogyan, azt a következőképp képzelem.Nagy volt a sürgés-forgás az Eton konyháján. Miss Muriel Johns, a negyvenes éveit taposó szingli szakácsnő épp az összeomlás szélén állt, amikor ráadásul még az igazgató is hívatta.

– Miss Johns, kérem, szíveskedjen előállni valami fergeteges desszerttel! Már megérkeztek a Winchester College diákjai az évi rendes meccsre, és nincs desszert az iskola büféjében! Ebből nagy baj lehet még… A minap olvastam a The Timesban, hogy az ausztrálok előálltak valami pompás édességgel, arról a ba­lerináról nevezték el… hogy is hívják…?

– Pavolva…! – tört ki zokogásban Miss Johns, arcát kezébe temetve. – Ó, Mr. Miller, higgye el, mindent megtettem… én is hallottam erről a finomságról, el is készítettem. Összeraktam a nagy piknikkosárba azokat a kerek habcsóktortákat – nem volt egyszerű megsütni abban a régi rossz sütőben pedig, de megcsináltam! Erre… – kezdte a mondatot a zaklatott szakácsnő, de a zokogás újult erővel rázta meg a testét.

– Mi történt erre, Miss Johns? – kérdezte már-már érzelmeket is sejtető hangon az igazgató, és közelebb lépett Murielhez. Jobb keze mutató- és középső ujját finoman a nő álla alá tolta, és megemelte úgy, hogy a könnyáztatta kék szemek pontosan az ő magányos agg­legényszemeibe nézzenek. – Mondja el!

– Szóval kiraktam az ajtó elé a nagy piknikkosarat a habcsókokkal a bejárathoz, hogy amikor jön Sullivan, a sofőr, tudja is vinni hamar… erre meg a Bundás, a kertész kutyája… ráült! Az összes összetört! – Miss Johns elfordult az igazgatótól, és hagyta, hogy könnyei a négyszáz éves szőnyegre potyogjanak.

– Nézzen rám, Muriel – szólt Mr. Miller. – Tudja, hogy e könnyfátyolon át különösen csillognak gyönyörű szemei? Mondja, Muriel, van magának férje?
– Nincs, Mr. Miller.
– És vőlegénye?
– Az sincs, Mr. Miller.
– És mondja, tetszem legalább egy kicsit magának…?

– Nahát, Mr. Miller, mi végre való ez a…

– Figyeljen rám, Muriel. Ezeket a pórul járt habcsókokat törje még apróbb darabokra. Verjen fel egy adagra számítva fél liter tejszínt öt deka cukorral, forgasson bele málnát, meg a tört habcsókot. Ossza szét poharakba, aztán menjen haza, és mondja meg az apjának, hogy hamarosan kérője érkezik. Ó, igen, persze, nos, mit gondol, Muriel, hozzám jönne feleségül? Nahát, elájult… Kérem, valaki hívná a doktort?

Miután Miss Johns magához tért, az igazgató utasításainak megfelelően járt el. Előbb elkészítette az amúgy hatalmas sikert arató desszertet, majd hazatérve atyja és anyja színe előtt igent rebegett Mr. Miller kérdésére. Később összeházasodtak, nyolc gyermekük született, és Mrs. Miller minden év július 15-én elkészítette az Eton messt – mert ez lett a pohárdesszert neve – a házassági évfordulójuk alkalmából.

Millerék pedig boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Talán így történt. Vagy nem.

Az viszont tény, hogy a málna legjobb helye habcsók és tejszínhab közvetlen közelében van – pohárban vagy pohár nélkül, az már részletkérdés.

Nyitókép: Shutterstock