Putyin haragja nagyon hamar utolérte Ukrajnát: iszonyú pusztítást vitt végbe az orosz hadsereg

Brit és ukrán katonatisztek is életüket vesztették.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Brit és ukrán katonatisztek is életüket vesztették.


A szóvivő hozzátette, hogy „az Orbán és köre” által terjesztett „abszurditás” a kampány során várhatóan tovább fokozódik.


Az orosz elnök méltatta amerikai hivatali partnerét.


Az orosz elnök bejelentette, hogy a felelősöket megbüntetik, az áldozatok hozzátartozói pedig kártérítést kapnak.


Eleve nem tetszett nekik, hogy a volt német kancellár egy dologban nagyon egyetértett Donald Trumppal.


„Az ellenség, annak ellenére, hogy kísérleteket tesz a kitartó ellenállásra, a harci érintkezési vonal teljes hosszában visszavonul” – mondta az államfő.


Születésnapi üzenetében többek között kiemelte, hogy országa „támogatja az orosz nép igazságos küzdelmét a nemzeti szuverenitás, területi integritás és biztonsági érdekek védelméért”.


A volt német kancellár azt állította, hogy ő tárgyalt volna az oroszokkal, de ezt megakadályozták a balti államok és Lengyelország.


Babiš győzelmének is tapsol a szlovák miniszterelnök.


A Bild szerint a volt kancellár Lengyelországon és a balti államokon is elverte a port az orosz–ukrán háború kitöréséért.
