Putyin üzent a „hazaárulóknak”: Elévülés nélkül fogjuk megbüntetni őket, bárhol is vannak

„Azt kérem, ahogy ez mindig is volt a történelmünk során, ne felejtsük el, kik ők, azonosítsuk őket név szerint” – mondta az orosz elnök.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

„Azt kérem, ahogy ez mindig is volt a történelmünk során, ne felejtsük el, kik ők, azonosítsuk őket név szerint” – mondta az orosz elnök.


Európában születtek érdekes eredmények.


Az orosz miniszterelnök korábbi szóvivője szerint ahogy Putyin küzd Ukrajnával és a Nyugattal, az pontosan ugyanolyan, mint Churchill küzdelme a hitleri Németország ellen.


Michael Clarke elemző szerint az Orosz Föderáció 2024-ben szeretne minél többet elérni.


A litván külügyminiszter szerint ennél többet nem tudnak tenni, kifogytak a hadisegélyből és a szankciókból.


Fareed Zakaria szerint minden jobb, mint győzni hagyni Putyint.


Sehogy se tetszik a béketárgyalások lehetősége a Guardian publicistájának, és ukrán győzelemben reménykedik.


Ez nem valódi választás volt, hanem inkább afféle adminisztratív, államigazgatási gyakorlat.


Az eredmény nem volt kérdés, a hátasai annál kérdésesebbek.


Az orosz elnök elárulta, nem sokkal a politikus halála előtt beleegyezett abba: az elítéltet cseréljék ki nyugati börtönökben ülő oroszokra.
