Elegük lett: újabb ország korlátozza az ukrán menekültek befogadását
Norvégia szerint eddig aránytalanul nagy terhet viseltek eddig.
Meg kell szabadulnunk a »régi« tagállamok uralmától, különben jön Putyler!
Nyitókép illusztráció. Fotó: Valeria Mongelli / AFP
„Ehhez valami cselre lenne szükségünk, például el kell velük hitetni, hogy ha nem vesszük fel azonnal ezeket az országokat azonnal az EU-ba, akkor Putyin úgy rájuk teszi a mocskos ruszki mancsát, hogy kő kövön nem marad. Velük meg el kell hitetni, hogy a »nyugathoz«, az unióhoz való csatlakozással az összes társadalmi és gazdasági problémájuk egy szempillantást alatt megoldódik, hiszen a »nyugat« altruista, csak segíteni akar. Meg fejleszteni, gazdagítani, modernizálni és a többi.
Természetesen egyik sem igaz, Oroszország Ukrajnával fog szórakozni még évtizedekig, egy darabig a háborúval, aztán meg az emésztéssel lesz lekötve az összes energiája. A »nyugat« meg pont annyira szeretné, hogy grúz, bosnyák és moldáv képviselők okoskodjanak Brüsszelben olyan dolgokról, amikről hagyományosan Berlinben és Párizsban döntenek, ahogy a lengyel, szlovák és magyar politikusokat is kitörő örömmel fogadták. Vagyis semennyire.
De áldott időszakban élünk, ha nem pusztítják el a Földet egy atomháborúval, akkor pont annyira hülye most mindenki, hogy a hasznunkra tudjuk az fordítani. A Balkánnal, Grúziával, Moldovával kiegészülve már simán le tudnánk nyomni a »régi« tagállamokat és az EU tényleg európai közösséggé válhatna, Berlin és Párizs gyarmatrendszere helyett.
Ne finnyázzunk azon, hogy ki mennyire felel meg a tagságnak, meg mennyi sérelmet halmoztunk fel velük szemben! Meg kell szabadulnunk a »régi« tagállamok uralmától, hogy létrehozhassuk azt a klubot, aminek közösen hozzuk a szabályait és közösen tartjuk be! Különben jön Putyler! (kacsint.)”
Kapcsolódó vélemény