„A Fidesz-KDNP képviselői a békén fognak dolgozni, a többiek a háború folytatásán”

Míg korábban Emmanuel Macron a párbeszéd szorgalmazójának tűnt, nemrég ő dobta be először, hogy katonákat is kell küldeni Ukrajnába. Mi okozta a fordulatot?

Tetézem: a francia elnök volt az, aki sokáig kiállt Orbán Viktor mellett, amikor ő Vlagyimir Putyinnal találkozott, mondván, valamilyen kapcsolatot fenn kell tartani Oroszországgal. Nem szabad ugyanis kizárni a tárgyalás lehetőségét, s jó, ha akad a tagállami vezetők között, aki szót ért az orosz vezetéssel. A bucsai mészárlás után azonban Macron megszakított minden kapcsolatot Putyinnal. A nyugati szemforgatás egyik iskolapéldája ugyanakkor, hogy ma már kárhoztatják Orbán Viktort, az oroszokkal azért sokan továbbra is jó áron bizniszelnek, megkerülve akár a szankciókat is.

s sajnos még mindig tapasztaljuk a nyugati lenézést a régiónk irányába. A genderpropaganda ennek egy másik iskolapéldája, annak kapcsán is sokszor érezhetjük, ahogy lesajnálják a konzervatív értékrendhez ragaszkodó államokat. Elképesztő, hogy a párizsi ötkarikás játékokra egy transz aktivistával érkezik majd meg az olimpiai láng.

Ha már Franciaország: az agrárpolitika vagy az atomenergia kapcsán kvázi partnerek vagyunk az EU-ban. Ez nem segít a helyzeten?

Dehogynem. Minden ellentét dacára elmondható, Macronnak van stratégiai gondolkodása, néha egész átgondoltan cselekszik, még ha vannak katasztrofális húzásai is.

Európai és német hadkötelezettség, NATO-misszió Ukrajnába – mintha épp ő szabadította volna ki a palackból a háborús pszichózist Európában.

Ez így van. A gyújtópontot Macron adta, a németekkel karöltve egyébként. A francia elnök otthon folyamatosan veszít a népszerűségéből, Marine Le Pen pártja, illetve a hétköznapi emberek hangját meghalló, véleményüket becsatornázó konzervatív erők jönnek fel, így mintha zavarban lenne, szükségét érezné európai szinten is nagyokat mondani, emelni a tétet. Ebben sajnos kiváló partnerre talált például ManfredWeber EPP-frakcióvezetőben, s rögtön meg is jelenik előttünk ismét a francia-német veszélyes ideológiai ámokfutás. Ráadásul már az atomfegyver bevetése sem tabu a diskurzusban. Elképesztő felelőtlenség!

Picit még a franciáknál maradva: milyen esélyei vannak a Le Pen-féle formációnak, hazai és európai szinten? És mit jelent ez Magyarország számára?

Fontos fejlemény, hogy Le Penék látványosan szakítottak a német AfD-vel, akikkel egy frakcióban ültek az EP-ben. Ez az európai szint, míg otthon folytonos az erősödésük. Ez a brüsszeli erőviszonyokra is kihathat.

és függetlenként a frakciófegyelem sem köt minket. Ettől függetlenül, tárgyalások zajlanak valamelyik frakcióhoz való csatlakozásról.

Akár június 9-e előtt?

Semmiképp. A folytatással megvárjuk a választásokat, azt azonban fontosnak tartom megjegyezni, hogy a Néppárt valószínűleg visszaeséssel számolhat, míg a két patrióta tömörülés együtt akár a Parlament második legnagyobb erejét adhatja majd.

Jó, azért a konzervatív fordulatot már öt éve is belengették, aztán nem sok lett belőle. Most más a helyzet? És sikerülhet az orosz-ukrán háborúhoz való eltérő viszonyulásokat összehangolni?

Nem tudunk mindig mindenben egyetérteni, a közös pontok mentén azonban tudunk szövetségeseket keresni. Ilyen kérdés a migráció vagy a genderügy elutasítása, de a békét sem hagynám ki, igaz, a cél elérését másképp képzeljük, mondjuk, az olaszokkal. A konzervatív pártok között igenis lehetséges együttműködés. Az oroszokkal való viszony kapcsán pedig igyekszünk megértetni mindenkivel, hogy a párbeszéd lehetőségének fenntartásán túl, Magyarországnak az energiaellátási kényszerűség is azt diktálja, hogy ne fordítson teljesen hátat Moszkvának. Ahogy arra már utaltam: ugyanez az érdeke szerintünk egész Európának, pláne, ha előbb-utóbb békét akarunk. Hazánk a konnektivitás fenntartásában, s nem a blokkosodásban érdekelt.

Nem olyan egyszerű azért a helyzet. Ott van a migrációs paktum, aminél például a Meloni-féle olasz kormány máshogy viselkedik, mint a magyar, míg a Tusk-kormány velünk együtt utasítja el.

Az olaszoknál nyilván elemi érdek, hogy ha már bejutottak az illegális migránsok, vigyék el őket az országból. A jobboldali kabinet azonban ettől még a migrációt elutasítja. Ami a lengyeleket illeti: bizony előfordul, hogy a társadalmi nyomás hatására egy vezető kénytelen behódolni a józan észnek. Egyébként, tizenegy éve jórészt Belgiumban élve

ettől meg beengedik a többieket, legfeljebb a férfiakra rábízzák a boldogulást. Ez a modell nem működik, akárhogy próbálják Európára erőltetni. A kelet-európai régióban azonban még számít a józan ész, ám az érdekérvényesítést nehezíti, hogy szövetségesünket, Robert Ficót egy aljas, háborúpárti merénylő meglőtte. A vele való együttműködés is jelzi ugyanakkor, hogy fontos ügyek mentén baloldali és jobboldali politikusok is szót tudnak érteni egymással. Kell is, amikor a sokszínűségre hivatkozva egy föderalista Uniót akarnak kialakítani a globalista erők, legyűrve a nemzetállami szuverenitáshoz ragaszkodókat. Ez is az egyik fő tétje az EP-választásnak, természetesen a háború és a béke kérdésének eldöntése mellett.

De milyen beleszólása van mégis ilyen nagy ügyekbe tizenvalahány fideszes képviselőnek?

Egy biztos: a Fidesz képviselői a békén fognak dolgozni, a többiek a háború folytatásán. Utóbbi forgatókönyvnél az újabb világháború kitörése sem lehetetlen. Tényleg azt akarjuk, hogy a férfiakat és nőket elküldjék olyan küzdelembe, amihez egyébként nem is lenne közünk? Vagy nem ezt. Akinek tehát fontos a béke, nem is kérdés, kit választ június 9-én.