Új orosz védelmi miniszter: minimális veszteséggel kell elérni a célokat

Sojgu utódja világosan fogalmazott.

Oroszország elnöke, az ország első számú vezetője, aki 1999 óta folyamatosan tölti be az elnöki vagy miniszterelnöki pozíciókat. Legitimitását nem csak az autokratikus hatalom kényszerével, hanem azzal is érte el, hogy az orosz nagyság visszaállítását tűzte ki célul – akár fegyveres eszközökkel.

Sojgu utódja világosan fogalmazott.


Az alpesi ország egyesek szerint folyamatosan veszít diplomáciai befolyásából, ez pedig már a belpolitikára is hatással van.


Szó lesz a háborúról, a multipoláris világrendről és a kétoldalú kapcsolatokról is.


A Kreml igyekezett megújítva megőrizni a csapatot.


A nemzet fogalma nem fizikai, hanem kulturális vonatkozású.


Bendarzsevszkij Anton szerint a Kreml hosszú háborúra rendezkedik be, a konfliktus az orosz hétköznapon részévé válik, az új, közgazdász védelmi miniszter feladata ennek menedzselése lesz.


Záporoznak a propagandapanelek.



Szergej Sojgut sem hagyja ugyanakkor az út szélén.


Putyin eközben bejelentette, hogy lecseréli eddigi védelmi miniszterét.
