Zelenszkij soha sem volt egy toleráns demokrata

Nem filozofál és emberijogozik, hanem cselekszik. Csak mosolygok azokon, akiknek illúzióik voltak.

Karrierdiplomata, Ukrajna külügyminisztere 2020. március 4. és 2024. szeptember 4. között. A „mindent vissza” elv képviselője, 2022. májusában közölte, nem csak a 2022-ben, hanem a 2014-ben elfoglalt területeket is vissza kell foglalni. Tavaly szeptemberben hirtelen lemondott.

Nem filozofál és emberijogozik, hanem cselekszik. Csak mosolygok azokon, akiknek illúzióik voltak.


Dmitro Kuleba szerint Volodimir Zelenszkij elnök új rendelete kifejezetten arra irányult, hogy megakadályozza a vele kritikus volt diplomaták távozását az országból.


Bezzeg Ukrajna demokráciája!


Nekünk a béke jogáért kell megküzdenünk.


Ukrajna volt külügyminisztere figyelmeztet: a NATO léte azon múlhat, hogy a brit anyák elfogadják-e, hogy fiaik meghaljanak más országok védelméért – különben Európa ugyanabba a hibába esik, mint 1939-ben.


A háború árnyékában Ukrajna nem csak a fronton, de a diplomácia terén is hadjáratot folytat – Magyarország ellen.


Három év szakértői előrejelzéseit és a háborús fejleményeket összevetve egyre világosabb, hogy az optimista várakozások rendre alulmaradtak a hadműveleti valósággal szemben – olvasható a Faktum tényellenőrző portál elemzésében.


A volt ukrán külügyminiszter szerint Trump egyszerűen úgy látja, Oroszországgal nagy dolgokat valósíthat meg, Ukrajnára pedig nincs szüksége.


Dmitro Kuleba élesen bírálta a Nyugatot.


Brutális román választási daráló, elnökvesztett és új elnököt talált vajdaságiak, háború árnyékában is bízó kárpátaljaiak, s persze a bukdácsoló, de új reményt kereső felvidékiek – 2024 a külhoni magyarok szemével.
