Zelenszkij kinevezte Ukrajna budapesti nagykövetét, akit „a lövészárkok professzoraként” emlegetnek – de ki is ő valójában?

Hosszú időn át nem volt kinevezett nagykövet.

Karrierdiplomata, Ukrajna külügyminisztere 2020. március 4. és 2024. szeptember 4. között. A „mindent vissza” elv képviselője, 2022. májusában közölte, nem csak a 2022-ben, hanem a 2014-ben elfoglalt területeket is vissza kell foglalni. Tavaly szeptemberben hirtelen lemondott.

Hosszú időn át nem volt kinevezett nagykövet.


A lap szerint az ukrán elnök békepártinak szeretné feltüntetni magát a geopolitikai színtéren.


Szerinte a legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy a Nyugat gyakran passzívan viselkedik.


Meggyőzhető volt a német kancellár.


Kárpátalja területi székhelyéből ezekben a hónapokban válik több százezres nagyváros.


Kulebából kiszaladt az őszinteség.


Somkuti Bálint szerint „Ukrajna elhitte, hogy a nyugat meg tudja védeni”, végül azonban mégsem ez történt.


Hosszú vitatkozások zárultak le azzal, hogy Olaf Scholz német kancellár szombaton közölte: végleges döntésük, hogy Ukrajna nem kap a nagy hatótávolságú német cirkálórakétákból.


A populizmus és a türelmetlenség nem jó dolog, Volodimir – a kormányalakítás verte ki a biztosítékot a Politicónál, nem kicsit, nagyon. S ami még keményebb: a kurszki ellentámadásról is vallottak.


A The Guardian írása szerint a kurszki behatolás jelképes és látványos akció volt, de stratégiailag nem hogy javított, de még sokat rontott is Ukrajna helyzetén.
