Olvad a maradék magyar – zajlik a lakosságcsere Ungváron

Nyitóképen: A magyar–ukrán találkozók jellemző helyszíne Ungvár; képünkön Szijjártó Péter külügyminiszter és korábbi ukrán kollégája, Dmitro Kuleba fogja közre Andrij Jermak elnöki kabinetvezetőt egy megemlékezésen Ungváron. Fotó: AFP / Andriy Yermak

Kárpátalja az egyetlen megye Ukrajnában, amelynek nem csökkent a lakossága a háború kitörése óta, és ez bizony sokat elárul a helyzetről. Az ország összlakossága a legújabb becslések szerint 20-25 millióra zuhant, ami a rendszerváltozás kori népesség felét sem éri el, Kárpátalja viszont stabilan tartja 1,25 milliós lélekszámát. Mindezt úgy, hogy ebből 250 ezren hivatalosan is belső-ukrajnai menekültek – vagyis ekkora lakosságtömeg cserélődött le az előző két esztendőben a beáramlás és a külföldre menekülés miatt. A külföldre menekülők pedig nem kis részben magyarok voltak.

Abban minden forrásunk egyetért, hogy aki ma két év után hazatérne Ungvárra, nem ismerne rá a településre. „Ungvár a békeidőben 120 ezres város volt, most a legszerényebb becslések szerint is 200 ezresre duzzadt” – fogalmaz lapunk kérdésére a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója, Dunda György. Kifejti: volt, hogy 500 ezer menekültet fogadott be a megye, ennek a fele ott is maradt, elsősorban a nagyvárosokban, a magyar többségét a második világháború után elvesztő Ungvár mellett Munkácson és az elvileg még magyar többségű Beregszászon is.

Mindennek várható következménye volt a lakásínség, ami felhajtotta az árakat, megkeserítve a helyiek életét. A háború előtt egy átlagos lakást 35–80 ezer forintnyi hrivnyáért lehetett kibérelni, ez egyik pillanatról a másikra a három-ötszörösére, budapesti szintre ugrott, sőt volt, hogy a korábbi érték nyolcszorosára. „Sok jól kereső, vagyonos menekült érkezett az ország belsejéből, ők megtehették, hogy kifizetik ezt az árat” – mondja Dunda. A kereslet pedig építkezési fellendülést hozott a városba: „ahol egy talpalatnyi földet találnak, mindenhol építkeznek”, komplett utcákat húznak fel. A kulcsrakésztől messze lévő lakásokért négyzetméterenként 350–800 ezer forintot kérnek el, és a használt lakások ára is irreális a keresetekhez képest.

„Annyi az új kocsi, még a luxusautó is, hogy leparkolni se tudják őket” – fogalmaz Dupka György író, volt megyei képviselő. Elmondása szerint élete 72 éve alatt még nem látott olyat, mint ez az építési hullám Ungváron. Ő a keletről jövő közép- és nagyvállalkozók számának megugrását figyelte meg a térségben, a 80 százalékuk orosz ajkú ukrán. „A lakásokat szinte farzsebből kifizetik, és a zsebben mindnek ott van a felmentési papírja is” – említi. Ez logikus is, hiszen a leghevesebb sorozási hullám éppen Kárpátalját érinti.

A Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója rámutat: „A minimálbér bruttó 8 ezer hrivnya, mintegy 80 ezer forint, ezt be­fagyasztották, jövőre se nő majd. A minimálnyugdíj 30 ezer forintnak, a tanárok, állami dolgozók bére nettó 100 ezernek felel meg.” A versenyszférában valamivel jobb a fizetés, de az árak a magyarországi szinten vannak, a rezsi majdnem ugyanannyi, a hús és a tejtermékek még drágábbak is. Hogy miként képesek így túlélni? „Leleményesek vagyunk, sokan két munkahelyen dolgoznak, mások hozzáügyeskednek valamit” – fogalmaz.

Hogy milyen pénzből s kiváltképpen milyen szándékkal valósul meg ez a masszív építkezés és betelepülés, arról megoszlanak a vélemények. Dupka György szerint arab nagybefektetők látták meg az üzleti lehetőséget a lakás­fejlesztésben. Egy neve elhallgatását kérő informátorunk szerint állami támogatásokkal is egyengetik a lakosságcsere útját, hogy mintegy mellékhatásként az egyébként is 8 százaléknyira apadt magyarságot kiírják a szereplők közül. Dunda György arról számol be, hogy lembergi, kijevi és odesszai nagyvállalatok építették a lakások ezreit, nem törődve azzal, hogy a város infrastruktúrája feleennyi emberre lett tervezve, és „pesti szintű dugók” keserítik a helyiek életét. Közvetlen nagymértékű állami támogatásról egyébként a lapigazgató nem tud, mivel az ukrán államnak nincs pénze még arra sem, hogy tömegesen beváltsa az ígéretét, miszerint akinek szétbombázták az otthonát a fronton, az támogatást kap új lakás vásárlásához. A nagyvállalatokat valamilyen módon egészen biztosan hitelezik és segítik, nemcsak Kárpátalján, de Lembergben és Csernyivciben is. Az állam beszáll egyes építési projektekbe, de cserébe bizonyos lakásszámot kér a veteránoknak. Sok építtető ezt magától is felajánlja, hogy jó pontokat szerezzen – mutat rá Dunda.

Szerinte Viktor Mikita korábbi katonai kormányzó számai helytállók voltak, amikor a gazdasági vonatkozásokat méltatta: 400 vállalkozás települt be állami támogatással a megyébe, beruházásokat indítva, munkahelyet teremtve, aztán jöttek a dolgozók is a kevésbé szerencsés ukrajnai vidékekről. Ők aztán a saját mentalitásukkal átformálják a kis Európának is nevezett sokszínű, toleráns térség viszonyait. „Van egy vicc, miszerint a belső-ukrajnaiak mondogatják, »kiváló hely ez a Kárpátalja, szuper minden, csak túl sok itt a helyi«” – mutatja be egy közszájon forgó anekdotával a helyzetet Dunda György. Tény: egyes vélemények szerint a belső-ukrajnaiak sokat engednek meg maguknak. „Nem igazán érzékelik, hogy vendégségbe jöttek, hanem inkább a saját arcukra akarják formálni a régiót” – véli a lapigazgató. Hozzáteszi: ennek a helybéli ukránok éppúgy nem örülnek, mint a magyarok. Szerinte az biztosra vehető, hogy Kárpátalja már sosem lesz ugyanolyan, mint 2022 előtt.