A McKinsey új Global Energy Perspective jelentése szerint a zöldátmenet üteme megtorpant, miközben a fosszilis energiaforrások dominanciája tartós marad. A kutatás kiemeli: a klímaváltozás hatásai már kézzelfoghatók, ezért a jövő kulcsa az alkalmazkodás, nem csupán a kibocsátások csökkentése.
A zöldátmenet, vagyis a fenntartható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés az emberiség egyik legnagyobb kihívása a 21. században – legalábbis erre jutott a neves McKinsey tanácsadó vállalat Global Energy Perspective nevű friss jelentése, amit immár tizedik éve adtak ki.
Az anyag szerint az energia megfizethetősége, megbízhatósága és a kibocsátáscsökkentés határozza meg a globális energiapolitikát. Azonban a zöldtechnológiák költségei, a regionális gazdasági különbségek, az új technológiai igények, továbbá a fosszilis energiahordozóknak a közeljövőben igen jelentős szerepe mind jelentősen akadályozza a gyors fenntarthatósági átalakulást.
A jelentés szerint a párizsi klímaegyezmény célkitűzései egyre távolabb kerülnek, miközben a klímaváltozás hatásai már most érezhetők.
A tanulmány a zöldátmenet legnagyobb kihívásait járja körül, és megállapítja, hogy stratégiai váltásra van szükség, és a világnak – benne Európának és hazánknak – fel kell készülnie a klímaváltozás elkerülhetetlen következményeire.
A zöldátmenet egyik legnagyobb akadálya globális szinten a megújuló energiaforrások és más fenntartható technológiák magas költsége. Bár a nap- és szélerőművek technológiai fejlődése jelentős, ezek széles körű elterjedése még mindig nehézségekbe ütközik. A McKinsey szerint a helyi gazdasági feltételek és az iparági sajátosságok miatt a zöldtechnológiák bevezetése régiónként eltérő ütemű.
A fejlett országokban a tőke rendelkezésre áll, de a fejlődő piacokon az infrastruktúra és a finanszírozás hiánya gátolja a gyors zöldátállást.
Emellett a zöldhidrogén és más fenntartható üzemanyagok, amelyek alapvető szerepet játszhatnának a dekarbonizációban, jelenleg drágák és technológiailag kiforratlanok. A jelentés szerint ezek csak 2040 után terjedhetnek el szélesebb körben (lásd az alábbi ábrát), hacsak nem vezetnek be szigorú szabályozásokat, amelyek kötelezővé teszik a használatukat. Ez a lassú tempó különösen problematikus, mivel a fosszilis energiahordozók, például a földgáz és a szén, továbbra is jelentős szerepet játszanak az energiatermelésben, különösen azokban a régiókban, ahol a megújulók nem tudják kielégíteni a gyorsan növekvő energiaigényt.
További kihívást jelent a zöldátmenet számára az energiaigény globális növekedése. Az olyan új technológiai trendek, mint a mesterséges intelligencia (MI) és az adatközpontok terjedése, önmagukban is nagymértékben növelik az áramfogyasztást, különösen az USA-ban, Európában és Kínában. A McKinsey jelentése szerint a közlekedés elektrifikációja – például az elektromos járművek térnyerése – és az ipari szektorok energiaigénye szintén hozzájárul ehhez.
A fejlődő piacokon az építő- és a gyáripar, míg Európában a közlekedési szektor a legnagyobb energiaigény-növelő.
Bár nap-, szél- és földgázalapú erőművekkel igyekeznek biztosítani a többletkapacitásokat az áramtermelésben, egyes térségekben – például Ázsiában – a szénerőművekre még mindig szükség van. Csakhogy ez hátráltatja a globális kibocsátáscsökkentési célokat, mivel úgy tűnik, hogy a fosszilis energiahordozók használata a vártnál lassabban csökken.
A McKinsey jelentésáből kiderül, hogy még a legoptimistább forgatókönyv szerint is – amely a fenntartható átalakulást modellezi 1,9 °C-os hőmérséklet-emelkedéssel 2100-ig – a fosszilis energiahordozók aránya jelentős marad a globális energiamixben a 2050-es nettó zéró kibocsátási céldátum elérése után is.
Különösen a földgáz iránti kereslet nőhet, főként az áramtermelésben, mivel ez az energiahordozó viszonylag olcsó és rugalmasan használható.
Szénből is többet használhatunk, különösen azokban a régiókban, ahol a gazdasági növekedés és az energiaigény kielégítése az elsődleges. Ez a tendencia azért különösen aggasztó, mivel ez az egyik legszennyezőbb energiaforrás, és jelentős mértékben hozzájárul a globális szén-dioxid-kibocsátáshoz. Vagyis a fosszilis energiahordozók továbbra is tartós dominanciája azt jelzi, hogy a zöldátmenet tempója nem elegendő a párizsi klímaegyezmény céljainak eléréséhez.
A McKinsey három forgatókönyvet vázol fel a 2100-ig várható globális hőmérséklet-emelkedésre: fenntartható átalakulás (1,9 °C), folytatódó lendület (2,3 °C) és lassú evolúció (2,7 °C). Ezek az értékek amúgy is 0,1 °C-kal magasabbak, mint a 2024-es előrejelzések, ami azt mutatja, hogy
a klímaváltozás elleni küzdelem egy szélmalomharchoz hasonló.
A párizsi klímaegyezmény 1,5 °C-os célja gyakorlatilag már ma elérhetetlen, és a 2 °C elérése is extrém nehézségekbe ütközik.
A lassuló zöldátmenet egyik oka – húzza alá a jelentés –, hogy a kibocsátáscsökkentés jelenleg túl nagy mértékben koncentrál a villamosenergia-szektorra. A kimutatás szerint
a dekarbonizáció költségei jelentősen csökkenthetők lennének, ha más szektorokra – például az iparra, a mezőgazdaságra vagy a közlekedésre – is nagyobb figyelmet fordítanának.
A villamosenergia-szektor drága dekarbonizációja helyett egy holisztikusabb megközelítésre lenne szükség, egy olyanra, amely minden szektorra kiterjed.
A globális klímacélok elérhetetlensége miatt egyre sürgetőbbé válik az alkalmazkodási stratégiák kidolgozása. Szinte minden energiát és erőforrást erre, valamint a klímaváltozás következményeinek kezelésére kellene fordítani. Az aszályok, árvizek, erdőtüzek, hőhullámok és hirtelen viharok mind olyan kihívások, amelyek már most érezhetők, a jövőben csak súlyosbodni fognak.
Az alkalmazkodási stratégiák kidolgozása során fontos, hogy a helyi közösségek, az infrastruktúra és a gazdaság is alaposan felkészüljön ezekre a jelenségekre. Például a mezőgazdaságban aszálytűrő növényfajok termesztésére, az árvízvédelemben korszerűbb gátak és víztározók építésére, valamint a városi hőhullámok kezelése céljából a zöldterületek növelésére van szükség.
Az Európai Unió a zöldátmenet egyik globális éllovasa, de a jelenlegi stratégiák túlságosan a kibocsátáscsökkentésre fókuszálnak, miközben az alkalmazkodási intézkedések alulfinanszírozottak. A McKinsey jelentése és más elemzések is azt sugallják, hogy a támogatási források legalább 80-90 százalékát ez utóbbiakra kellene allokálni. Ez magában foglalná az infrastruktúra fejlesztését, a szélsőséges időjárási események elleni védekezést, valamint a társadalmi és gazdasági rendszerek rugalmasságának növelését.
Magyarországnak aktívan lobbiznia kellene az EU-ban annak érdekében, hogy a klímafinanszírozás prioritásai változzanak. A jelenlegi támogatások jelentős része ugyanis a megújuló energiaforrások fejlesztésére és az energiahatékonyság növelésére irányul, de ezek a beruházások nem feltétlenül készítik fel a társadalmakat a klímaváltozás elkerülhetetlen hatásaira. Az uniónak olyan programokat kellene előtérbe helyeznie, amelyek az aszályok, árvizek és hőhullámok elleni védekezést finanszírozzák, különösen a kiszolgáltatottabb tagállamokban, mint amilyen Magyarország.
A zöldátmenet legnagyobb kihívása, hogy egyszerre kell biztosítani az energia megfizethetőségét, megbízhatóságát és a környezet védelmét. A McKinsey elemzése világosan mutatja, hogy a jelenlegi technológiai és gazdasági korlátok miatt a globális kibocsátáscsökkentési célok elérése szinte lehetetlen. Ehelyett egy olyan új egyensúlyra van szükség, amely a fenntarthatóság és a rugalmasság között teremt harmóniát.
Ez azt jelenti, hogy a zöldtechnológiák fejlesztése mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni a már említett alkalmazkodási stratégiákra. Ennek keretében a helyi közösségek bevonása, az infrastruktúra fejlesztése és az EU-s források hatékony felhasználása alapvető fontosságú lesz a klímaváltozás hatásainak kezelésébe.
A zöldátmenet tehát globális és helyi szinten is hatalmas kihívásokkal néz szembe.
A McKinsey jelentése szerint a párizsi klímaegyezmény céljai de facto elérhetetlenek, a klímaváltozás hatásai pedig elkerülhetetlenek.
Ezért az egész EU-ban, így Magyarországon is a hangsúlyt a kibocsátáscsökkentésről az alkalmazkodási stratégiákra kell áthelyezni. Az aszályok, árvizek és hőhullámok elleni védekezés, valamint a rugalmas infrastruktúrák, rendszerek kiépítése meghatározó lesz a jövőben. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy a zöldítés nem elég, a klímavédelem pedig a klímaváltozás elleni védekezést is kell jelentse a jövőben.
Kapcsolódó:
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.eu oldalon.
Nyitókép: Simon Wohlfahrt / AFP
A Nature Sustainability friss tanulmánya leleplezi az olajóriások greenwashingját: a globális szénhidrogén-kitermelés 88 százalékát adó cégek csupán 1,42 százalékát kontrollálják a megújuló energiának, miközben milliárdokat költenek a fenntarthatóság látszatára. Ez nemcsak üres retorika, hanem a zöldátállás lassulásának a jele, miközben a globális energiaigény rohamosan nő.
Nem világos, mi történt, egyetlen forgatókönyvet sem lehet kizárni.
Az elherdált állami energetikai vagyon visszaszerzése lehetővé tette, hogy ne a profit legyen az első, hanem az ellátás biztonsága és a lakosság, a vállalkozások boldogulása. Giró-Szász András írása.
Csütörtökön szavazott az Európai Parlament két bizottsága az orosz gáz- és olajimport teljes tilalmáról.
Mivel az oroszok az ukránok hőerőműveit és gázlétesítményeit támadják, így Zelenszkijék Amerikától, Lengyelországtól és Szlovákiától vennének földgázt.
A robbanások során mintegy 56 ezer tonna beton dőlt a földre.
A találatával szépített a Liverpool.
Az ügyvédből lett politikus 2016 óta képviselőként dolgozik, nyíltan bírálta Izraelt a Gázai övezeti háború miatt.