Trump nagyon elkapkodta a háborút Kínával

Az elmúlt hetekben Trump ütést ütés után vitt be a kínai kereskedelemnek, amikor megindította ellene a kereskedelmi háborút. A tragikomikus licitté fajuló oda-vissza vámcsapások (145–125 százalék) még akkor is végzetesen lelassították a két ország közötti kereskedelmet, ha Trump menet közben mentességet adott az elektronikai termékekre (fenntartva a jogot, hogy záros határidőn belül azokra is visszaállítja a tarifákat). 

Az árak ugrása, a tőzsdei mélyrepülés és a piaci ingadozás figyelmeztető jelei miatt aztán az elnök hirtelen sokkal békülékenyebb hangnemet ütött meg, és kijelentette, hogy vámcsökkentésre készül, amennyiben a két ország megegyezésre jut. „Lényegesen csökkenni fog, de nem lesz nulla” – mondta Trump, hozzátéve: nem látja szükségét annak, hogy Hszi Csin-pinggel túl kemény játékba kezdjen, és biztos benne, hogy megegyezés fog születni.  

Kína, amely azóta, hogy csapásra csapással válaszolt, Trump szavaira reagálva újra elmondta a kötelezőt: Peking ajtaja nyitva áll, amennyiben Washington konstruktív tárgyalásokra törekszik a kereskedelmi háborút illetően, amelyet változatlan véleménye szerint egyik fél sem nyerhet meg, annak kizárólag vesztesei lesznek. Ettől függetlenül a kínai vezetés tartja magát eredeti szándékához: széles körű diverzifikációval és az önellátási területek felpörgetésével arra készül, hogy a végsőkig küzd az Egyesült Államokkal kirobbant háborúban, hacsak az nem tesz olyan lépést, amely mindkét fél számára előnyösnek bizonyul. 

Béke lesz valamikor 

A probléma éppen azzal a bizonyos első lépéssel van. A két ország alacsonyabb szinten folyamatosan tárgyal egymással, Trump azonban egyre türelmetlenebbül várja, hogy Hszi Csin-ping vegye fel először a telefont, és kvázi békeajánlattal keresse meg őt. Peking azonban rámutatott: a villámháború olyan súlyos károkat okozott máris a két ország kapcsolatában, hogy első körben ragaszkodnak a delegációszintű tárgyalásokhoz: a kínai vezető majd csak akkor kommunikál Trumppal, ha megfelelően előkészítettnek érzi a talajt a békefa ültetésére.  

Sok idő nincs a chicken game-re. A két fél közötti kétoldalú kereskedelem – amely 2024-ben 688,3 milliárd dollár volt – összeomlással fenyeget a heteken át tartó kölcsönös vámcsapások után.  

A jelenlegi helyzetben Kína sokkal előnyösebb pozícióban várja a következményeket, mint Washington. A tárgyalások még csak a kezdeti lépéseket jelzik, Trumpnak azonban gyorsítania kell a tempón, ha valóban a piacmentés a célja: minél tovább húzza az időt, annál nagyobb károkat fog elszenvedni az amerikai kereskedelem és gazdaság. Erre utal a megváltozott kommunikációja is, amellyel azt sejteti, hogy a megállapodás a küszöbön áll: valójában a tárgyalások még éppen csak megkezdődtek, Hszi pedig éppen eléggé sértett ahhoz, hogy ne siettesse azokat – főleg annak tudatában, hogy országa sokkal tovább képes ellenállni a kereskedelmi veszélyeknek, mint az Egyesült Államok.  

Trumpra és csapatára egyértelmű nyomás nehezedik, Kína pedig annyira tisztában van ezzel, hogy logikusan feltételeket kezdett el diktálni a két vezető közötti tárgyaláshoz. Washington minél inkább sürgeti a dolgot (teljesen feleslegesen várva arra, hogy Hszi tegye meg az első lépést), Peking annál biztosabb benne, hogy nincs oka pánikolni vagy sietve engedményeket ajánlani fel Washingtonnak. Ezt a logikát erősítette maga Scott Bessent pénzügyminiszter is, aki egy zárt ajtós, az IMF és a Világbank által szervezett megbeszélésen pár napja kijelentette: Trump háborúja Kínával fenntarthatatlan, éppen ezért deeszkalációt vár, még annak biztos tudatában is, hogy ezúttal nem Peking lesz az, aki a folyamatot felgyorsítja.  

Parasztozunk, parasztozunk? 

A kérdésre, hogy érdemi előrelépés mikor várható a konfliktus megoldásában, a kínai kereskedelmi minisztérium egyenes választ adott: mindenekelőtt azt várják az Egyesült Államoktól, hogy változtasson a retorikáján, és fejezze be Kína folyamatos fenyegetését, becsmérlését, gyalázását. Ameddig azt látják, hogy Washington nem hajlandó az alapnak számító tiszteletet megadni, sok mindenről nincs értelme beszélni. „Az, hogy valaki megállapodást akar kötni Kínával, miközben folyamatosan kényszernek és zsarolásnak teszi ki, járhatatlan út” – közülte a tárca. 

A kínai álláspont érthető: míg Trump folyamatosan az amerikai gazdaság elleni támadással vádolja Kínát annak exporttöbblete és alacsony árai miatt, alelnöke, J. D. Vance még magához képest is egészen nyersen fogalmazott Pekinggel kapcsolatban. Egy interjúban arról beszélt, hogy a globális gazdaság csak a bajt okozta az Egyesült Államoknak, amely hatalmas kölcsönöket vett fel azért, hogy a máshol termelt árut meg tudja vásárolni.  

– mondta Vance, vérig sértve Kínát, amely joggal vár el egy bocsánatkérést kezdetnek, mielőtt a tárgyalásokat érdemi szakaszba léptetné. Az alelnök valószínűleg meg is fogja ezt tenni, vagy szó szerint, vagy az eddigi kommunikációjában éles fordulatot téve. Nem nagyon tehet mást: a vámháború kirobbantásával a növekvő megélhetési költségek, a gazdasági káosz és Trump népszerűségi mutatóinak gyors esése nem hagy sok időt annak a bizonyos első lépésnek a megtételére. Ami az utóbbit illeti, a helyzet nagyon is sürgető: jövőre félidős választások lesznek az Államokban, a tét pedig egyértelműen a kongresszusi és szenátusi republikánus többség megtartása. Ahogyan a párt fenegyereke, Ted Cruz szenátor fogalmazott: ha Trump kereskedelmi politikája miatt gazdasági recesszió alakul ki, a választások vérfürdővé válhatnak a republikánusok számára.  

A patthelyzet feloldása természetesen kölcsönös engedményeket jelentene. Amennyiben az egyik fél lépcsőzetesen vámcsökkentési folyamatot indítana el, a másik is szakaszosan megtenné ugyanazt. Ehhez azonban az kell, hogy Trump tegye meg az első lépést, és ő emelje fel a telefont. Mert Hszi Csin-ping nem fogja.  

*** 

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/EPA/pool/Shawn Thew

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.