Vámvihar előtti csend Európában – nagy baj lehet, ha az EU belemegy a Trump elleni csatába

Miután az amerikai elnök megerősítette korábbi szavait, és ismét büntetővámokkal fenyegette meg az Európai Uniót, Brüsszel nagyobb sebességre kapcsolt a kereskedelmi háború előkészítésében. Az események napról napra változnak, cikkünkben a lapzártáig bejelentett döntések és intézkedések szerepelnek. Az Európai Bizottság eddig abban bízott, hogy ha megígéri Donald Trumpnak, hogy több cseppfolyós földgázt és fegyvert vásárol az Egyesült Államoktól, lassan lecsillapodik az extravámokkal kapcsolatos felfokozott elnöki hangulat. Nem ez történt. Trump 25 százalékos tarifát vetett ki a kanadai és a mexikói termékekre, Kínát pedig 10 százalékos vámmal sújtotta. A kereskedelmi háborút aztán két szomszédja esetében az utolsó pillanatban elnapolta, egy hónapos haladékot adva nekik a határaikon átnyúló csempészet és migráció megállítására. Ezzel egy időben azonban megerősítette: bár nincs még pontos dátuma az Európai Unió ellen kiszabott vám bevezetésének, az biztos, hogy a közeljövőben kitűzik. Az elnök ugyanúgy a külkereskedelmi hiányra hivatkozott, mint Mexikó és Kanada esetében. Mint mondta, az EU-s tagállamok szinte semmit nem vásárolnak az Egyesült Államokból, az amerikaiak viszont csúcsra járatták az importot az unióból, így 300 milliárd dolláros éves különbözet jöhetett létre, és ezt most vámok segítségével akarja megszüntetni. Szavaival vitatkozik az Európai Bizottság jelentése, amely a kereskedelmi hiányt 2023-ban 155,8 milliárd euróban jelölte meg, Trump kommunikációjában azonban már megszokhattuk a nagyvonalú kerekítéseket.

Brüsszel ki akarja húzni Trumpék méregfogát azzal, hogy ráveszi a tagállamokat: ne menjenek bele kétoldalú megállapodásokba az amerikaiakkal, hanem minden lépést egységben, az EU tömbjének jóváhagyásával tegyenek meg. Bár az egységes uniós kereskedelmi lépések az Európai Bizottság hatáskörébe tartoznak, Trump nyíltan elfordul a multilaterális kapcsolatoktól a bilaterálisok felé, így feltehetően igyekszik majd kivételt tenni egyes tagállamokkal, ahogyan az Egyesült Királyságot sem kívánja agyonvámolni – szemben az Európai Unióval.

Az újabb csapás

Tény azonban, hogy egy kereskedelmi háború az Egyesült Államokkal a lehető legrosszabbkor jön majd az Európai Uniónak. A tömb immár nemcsak politikai, hanem gazdasági erővonalak mentén is repedezik, két nagyhatalmában, Franciaországban és Németországban belpolitikai válság van, utóbbinak a gazdasági versenyképessége pedig immár annyira rossz, hogy rántja magával az egész unióét is. Bár az Európai Bizottság igyekszik határozottságot mutatni, amikor az Egyesült Államok elleni megtorló vámok lehetőségéről beszél, a tagállamok hozzáállása már korántsem egységes.

Az USA-val szembeni hangok közül Franciaországé a legerősebb: Párizs a legnagyobb határozottságot várja el Brüsszeltől, hatalmi küzdelemként értelmezve a vámháborút. Marc Ferracci ipari és energiaügyi miniszter már azt is méltatlannak találta, hogy Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök a csekkfüzet-diplomácián gondolkodik az lng-vásárlással kapcsolatban, szerinte ugyanis úgy nem lehet tárgyalni, hogy az egyik fél előre engedményeket tesz a másiknak. Apró szépséghibája az érvelésnek, hogy egyáltalán nem elvi alapon nyugszik. Franciaország az orosz gáz legnagyobb vásárlója az EU-ban, egy hónap alatt bőven több mint félmillió tonna lng-t importál – zömében attól a nemzetközi tulajdonú orosz Jamal SZPG cégtől, amelyben a francia TotalEnergiesnek 20 százalékos részesedése és 2032-ig tartó, évi 4 millió tonnás vásárlási kötelezettséget tartalmazó szerződése van. Franciaországnak és 

Olyannyira nem, hogy hajlandók még kereskedelmi háborút is vállalni miatta, egyszerre kergetve őrületbe a leghangosabb Moszkva-ellenes európai országokat és a kompromisszumos megoldást kétségbeesetten kereső Brüsszelt. Mindezt annak fényében is lehet értelmezni, hogy az év első hónapjában az amerikai lng-export 69 százaléka Európába érkezett.

A február 2-án tartott informális EU-csúcs papíron Európa védelmi képességeinek növeléséről szólt, valójában azonban már ott is mindent átjárt a kereskedelmi háború előszele. A franciák itt is főszerepet játszottak. Macron híressé-­hírhedtté vált „stratégiai autonómiája” Párizs vesszőparipája lett, és határozottan ragaszkodik a „Buy European” elvhez, vagyis ahhoz, hogy egy óriásira duzzasztott közös EU-s védelmi alap összegeit kizárólag EU-s fegyvergyártókkal kötött szerződésekre lehet fordítani. Ez az álláspont homlok­egyenest ellenkezik nemcsak Donald Trump nézeteivel, de jó néhány európai országéval is, különösen azokéval, amelyek földrajzi elhelyezkedésük okán jobban tartanak egy orosz támadástól, mint bármi egyébtől. Lengyelország egyenesen közölte: a legjobb felszerelést fogja vásárolni a lehető leggyorsabban, neki mindegy, hogy az német, francia, amerikai vagy éppen dél-koreai lesz.

Ezen a ponton lesz fontos Trump hozzáállása a NATO euró­pai szárnyához. Az amerikai elnök többször figyelmeztette a szervezet tagállamait, hogy ha nem emelik drasztikusan a büdzséjüket, egyedül fogja hagyni Európát a problémáival. 5 százalékos GDP-arányos védelmi költségvetést követel, de ez a szám is valószínűleg üzleti kerekítés eredménye: Trump sokkal többet kér a reálisnál, így békésen kiegyezik majd a 3-3,5 százalékos aránnyal. A fenyegetés nyilván akkor is elhangzik majd, ha az EU mégsem akar élni a csekk­füzet-diplomáciával, és konszenzusos döntés alapján valóban bevezet egy törvényt a „Buy European” elvre építkezve.

Csapdahelyzetben

Az uniós versenyképesség hanyatlásával foglalkozó Draghi-­jelentés mindenesetre a franciáknak ad igazat: a dokumentum szerint a 2022 júniusa és 2023 júniusa között védelmi beszerzésekre elköltött 73 milliárd eurónak a 78 százaléka külföldi vállalatokhoz került, 63 százaléka pedig egyetlen helyre, az Egyesült Államokba. Az Európai Bizottság által is a legkomolyabban kezelt jelentés egyetlen alapmondatra épül: az Európai Unió lassú haldoklásra van ítélve, amennyiben nem pörgeti fel termelékenységét a beruházások és a versenyképesség növelésével. A Trump-fenyegetések és a csekkfüzet-diplomácia gondolata tehát élesen szemben áll azzal, amit az Európai Bizottságnak a versenyképesség javításáért tennie kellene. Csapdahelyzet a javából.

A tagállamok meglehetősen eltérően ítélik meg a kialakult helyzetet és a rá adandó válaszokat. Óvatosabb megközelítést sürgetnek azok, amelyek erős kereskedelmi kapcsolatban állnak az Egyesült Államokkal, az ilyen formában kevéssé elkötelezett országok pedig radikális lépéseket követelnek. Ami bizonyos: az EU addig akar tárgyalni, ameddig csak lehet. A tárgyalások alatt az egység képét mutatja majd, ám amint kiderül, hogy Trump mely termékekre fog vámot kivetni – az biztos, hogy országonként fogja kiszabni a tarifákat, hiába kezeli őket egységesen az unió –, elindulnak a kétoldalú tárgyalások is a tagállamokkal. Ilyesformán az EU két táborra oszlik majd: egyes államok sokkal rosszabbul járnak, a szerencsésebbek pedig igyekeznek megtartani a pillanatnyi vagy tartós jó viszonyt.

Háború vég és vér nélkül

Annak ellenére, hogy Brüsszel egységre szólítja fel az Európai Uniót, Trump vámintézkedésével az eddig is nyilvánvaló repedések tovább tágulnak majd, fokozva a megosztottságot. A kínai példához hasonlóan 10 százalékos vám nagyjából az Egyesült Államokba irányuló export 30 százalékát végezné ki, ha azonban Trump a Mexikóval szembeni vámhoz hasonlóan 25 százalékos terhet róna ki, az már 70 százalékkal csökkentené az USA-ba irányuló uniós kivitelt.

Trump hirtelen megtorpanása Mexikó és Kanada ügyében mindenképpen biztató az EU számára. Azt jelzi, hogy az elnök kész a kompromisszumra, ám azt is, hogy cserébe valóban ragaszkodni fog a kereskedelmi hiány zsugorításához, vagyis elvárja az import drasztikus növelését az Európai Uniótól. Amennyiben a Franciaország vezette tömb egy geopolitikai káosz közepén ragaszkodni fog a stratégiai autonómia azonnali megteremtéséhez – beleértve a protekcionista irány megerősítését –, Trump pedig betartja az ígéretét, miközben az EU a kereskedelmi háború szélén táncol Kínával is, az unió külső piacai ijesztő mértékben összezsugorodnak. Ez természetesen túlkínálati árcsökkenést eredményez majd, ami azonnal elhomályosítaná az exportorientált gazdaságok, elsősorban a németek – a vámok sújtotta autóipar révén különösen érzékenyen érintett – amúgy sem derűs növekedési kilátásait. Németország további gyengülése az ipari kitettség miatt Magyarországra is erős hatással lenne: akár 0,3-0,5 százalékpontos növekedéscsökkenést is produkálhatna, ha a papírforma szerint működnének a dolgok. De már nem úgy működnek. A magyar gazdaság, még ha közvetve is, természetesen megérezné a vámok hatását, ám Trump beiktatása óta az USA többé nem zéróösszegű játszmát folytat Magyarország ellen – mint az előző elnöki ciklusban –, hanem win-win helyzetek kialakítására törekszik, akár kompenzációs megállapodások alkalmazásával is. Bármennyire akarja is tehát Brüsszel, hogy a tagországok külön-külön ne álljanak szóba Washingtonnal, amennyiben Trump vámokat vet ki az EU-s termékekre, minden tagállam igyekszik majd a kétoldalú kapcsolatait erősíteni. Magyarország pedig ebből a szempontból jó pozícióban van.

A szerző a Makronóm Intézet elemzője

Nyitókép: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson