Az új német kormánynak a legnagyobb tabut kell ledöntenie

Februárban új kormányt választanak a németek, miután a jelenlegi koalíció a szabaddemokrata Lindner pénzügyminiszter kirúgása után kétszereplősre zsugorodott, a Scholz-féle szociáldemokraták és a Habeck gazdasági miniszter irányította Zöldek pedig béna kacsaként, kisebbségből irányítják a hátralévő időben az országot. A jelzőlámpa-koalíció már régóta várt összeomlása éppen a költségvetés elfogadását előzte meg, nem véletlenül: egyik kiváltó oka a Lindner által képviselt szigorú fiskális politika és a Zöldek és a szociáldemokraták kancellár elképzelése közötti feloldhatatlan feszültség volt. Utóbbiak az alkotmányban rögzített adósságfék eltörlését, de minimum a megreformálását szerették volna elérni, hogy a kormány hitelfelvételek segítségével próbálja meg levegőhöz juttatni a gazdaságot.  

Az adósságféket a 2008-ban kirobbant pénzügyi világválság után dolgozták bele Németország alkotmányába, amikor az ország minden energiája és aktív tartalékainak jelentős része arra ment rá, hogy megmentse bankjait egy pusztító csődhullámtól. A passzus kimondja, hogy adott időszakban Németország hitelfelvételi költségei nem haladhatják meg a GDP 0,35 százalékát, vagyis a mindenkori kormánynak belső forrásokból kell megoldania a problémákat, hogy a külső finanszírozás szerepe (és a kockázat, hogy még egyszer előforduljanak a válság súlyos következményei) minimálisra csökkenjen. Senki nem kalkulált azonban a világjárvány, majd az ukrajnai háború által kirobbant energiaválság hatásaival, a 2021 óta regnáló kormánypártok pedig jól láthatóan és egyre elkeserítőbb módon inkább egymással civakodtak a probléma gyakorlati kezelése helyett. Habeck ragaszkodott a hitelfinanszírozásokhoz, Lindner pénzügyminiszterként azonban minden adósságfékkel kapcsolatos javaslatot elutasított. A vita végül a teljes összeomláshoz vezetett, amely ajtót nyitott a legfőbb ellenzéki erőnek számító kereszténydemokrata CDU/CSU előtt a hatalomhoz. 

Győzelme esetén kénytelen lesz szintén koalíciós kormányt alakítani. Miután kizárta, hogy a toplista második helyén álló Alternatíva Németországért (AfD) párttal és a Sahra Wagenknecht Szövetséggel (BSW) bármilyen együttműködést kössön, a Zöldekkel ismét csak egy konfliktusokkal terhelt kormányzás jöhetne létre, a Lindner-féle szabaddemokraták pedig jelen állás szerint be sem fognak jutni a parlamentbe, tragikomikus és kizárásos módon valószínűleg a még hivatalban lévő kancellár szociáldemokratáit kéri majd fel partnernek.  

Sok ideje nem lesz: a német ipari hanyatlás átlépte azt a határt, amelyet kézlegyintéssel és apróbb tűzoltó intézkedésekkel el lehetne intézni. A költségvetésen tátongó tízmilliárd eurós lyukak, a versenyképesség gyors hanyatlása, a prioritásként kezelt védelmi képességek fejlesztése hatalmas összegek mozgósítását követelik meg belátható időn belül. Bár Merz többször kinyilvánította, hogy fiskális kérdésekben a Lindner-féle iránnyal ért egyet, és nem helyesli az alkotmány megpiszkálását az adósságfék eltörlése vagy átvariálása ügyében, a jelek szerint nem lesz más lehetősége. Ezt ő is érzi, a napokban így már több esetben finoman utalt rá, hogy hajlandó lenne olyan megoldásra, amely parlamenti kétharmados alkotmányváltoztatással és az adósságfék struktúrájának megváltoztatásával jár – ám csak szigorú feltételekkel kezdene bele a folyamatba. 

Lavina indult el 

A történet Merz egy hosszabb beszélgetésben elejtett mondatával kezdődött. A kancellárjelölt egy adósságfékkel kapcsolatos kérdésre úgy felelt: az természetesen megreformálható, ha azt kívánja a helyzet. Másra sem várt a jelenlegi roncstandem: a Zöldek diadalittasan idézték szavait, lám, Merz pontosan azt mondja, amit ők, pedig nekik a kormányzásba kerültek a hasonló gondolatok. Scholz szociáldemokratái pedig vérszemet kaptak, és egyenesen azt javasolták, Merz ne várjon a dologgal a választásokig: a jelenlegi kormány benyújtja az alkotmánymódosítási javaslatot, a CDU/CSU pedig szavazza meg azt, összekaparva a szükséges kétharmados támogatást. Az ötletben egyébként van logika: a következő parlamentben elképesztően megerősödve már ott lesz az AfD és a BSW is, amelyek mereven ellenzik az adósságfék megpiszkálását, 

Miután Scholz és a Zöldek gyakorlatilag kampánytémává tették a kérdést, amelyben saját politikájuk fényes igazolását látják, a CDU első körben igyekezett elhatárolódni saját magától, és hangsúlyozta: a párt feltétel nélkül kiáll az adósságfék mellett, Merz pedig semmilyen konkrétumot nem mondott, függetlenül attól, mit próbálnak a szociáldemokraták szavaiba belemagyarázni. A kis közjáték arra jó volt, hogy rávilágítson a fiskális politikának a kampányban  várható központi szerepére, ahogyan arra is, hogy az egymással jelenleg még szembenálló felek saját érdekeiknek megfelelően próbálják hajlítani azt. 

Scholz azzal próbál hatni a választókra, hogy a költségvetés előterébe került védelempolitikai kiadások és a Zöldek által egyre agresszívebben erőltetett ukrán segélyezés nem mehet a beruházások és a szociális kiadások rovására (Lindner pénzügyminiszter kirúgása előtt már a nyugdíjrendszerbe is belenyúlt volna a költségvetés megmentése érdekében), az adósságféket tehát azért kell megreformálni, hogy ne alakuljon ki egy „vagy-vagy” szituáció.  

Évi 100 milliárd – a semmiből 

Függetlenül attól, hogy a kampányban a pártok miképpen viszonyulnak Scholz és a Zöldek hangoskodásához, az adósságfék reformja valóban sürgetően időszerűnek látszik. A még hivatalában lévő kancellár nem állt távol az igazságtól, amikor úgy fogalmazott: ha az elődök tudták volna, hogy mi vár Németország gazdaságára 10-15 évvel később, soha nem írták volna bele az alkotmányba a legnagyobb fejfájást okozó passzust. Nagyjából így vélekedik maga a német jegybank, a kormány legfelsőbb gazdasági tanácsadó grémiuma, a Szakértői Tanács, sőt maga a Nemzetközi Valutaalap is: mindannyian a reformot sürgetik, ám az adósságfék megváltoztatását elsősorban és szinte kizárólagosan befektetési és iparmentési szempontok alapján képzelik el.   

Európa legmértékadóbb gazdasági lapja, a Handelsblatt egy új tanulmányra mutat rá, amely szerint a beruházásokhoz és a megfelelő befektetési ösztönzőkhöz az államnak több mint 100 milliárd eurót kellene biztosítani évente. Ebből 40-50 milliárd menne a zöldenergia-átálláshoz szükséges beruházásokra, 30 milliárd pluszban a védelmi költségvetésbe, további 25-30 milliárd pedig az oktatási, illetve kutatás-fejlesztési szegmensbe. A szabaddemokraták Lindner pénzügyminiszter vezetésével tisztában voltak ezzel a hiánnyal, ám a tünetek kezelését költségvetési források átcsoportosításával igyekeztek volna orvosolni – csakhogy a probléma akkorára dagadt, hogy azt ilyen módon már nem lehet kezelni, főleg nem a nyugdíjak és egyéb szociális kiadások váratlan és átmenetet nélkülöző visszanyesésével. A megoldás egyértelmű: hitelfelvétel. Ahhoz azonban csak az adósságfék reformján keresztül vezethet út.

Merz, miután ellenzékből sokáig hangosan ellenezte az ötletet, a kampányban természetesen nem fog határozottan érvelni az alkotmánymódosítás mellett, de – saját pártja nyilatkozatainak ellenére – abból már nem csinál titkot, hogy foglalkoztatja a gondolat. Megvalósítását azonban szigorú feltételekhez kötné. A leendő kancellár úgy fogalmazott: az alkotmányt csak úgy lehetne módosítani, hogy az adósságfék esetében világosan rögzítse, hiteleket csak úgy lehet felvenni,  

Az idő sürgetése ellenére azonban az új kormány nem az adósságfék, hanem a költségvetési rendszer felülvizsgálatával fog kezdeni. Az ország kormánytöbbség híján ismét egy ideiglenes költségvetéssel fogja megkezdeni a következő évet, sőt az új kormány működésének várhatóan áprilisi elindulásáig még beszélni sem lehet stabil fiskális együttműködésről. Merz elsődleges feladatának az állami büdzsé mikroszkóp alá tételét tartja, meggyőződése ugyanis, hogy olyan mértékű pazarlás történik a jelenlegi elosztórendszerben, amely nagyban hozzájárult az elmúlt években tapasztalható negatív gazdasági folyamatokhoz. Az adósságfék reformját ugyanakkor nem úszhatja meg. Az alkotmányos kitétel jelenleg a legnagyobb hátráltatója a német gazdaság talpra állításának – a Zöldek és Scholz sok mindenben tévedtek, de ebben végig igazuk volt. 

*** 

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/EPA pool/Clemens Bilan

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.