Olyan nagyon nem lepődtünk meg: legalizálása után berobbant a marihuánafogyasztás a németeknél

2025. november 14. 20:19

A német kormány nagy reményekkel vezette be a drogliberalizációt, de az első jelek nem túl bíztatóak. A marihuánafogyasztást vizsgáló friss adatok szerint már csaknem minden tizedik német felnőtt füvezik, miközben a rendszer körül egyre nagyobb a zűrzavar, és tovább erősödik a feketepiac.

2025. november 14. 20:19
null

A legfrissebb adatok alapján a marihuána fogyasztása tovább nőtt Németországban, noha a szakemberek szerint még túl korai lenne végleges következtetéseket levonni a részleges legalizálás hatásairól. A Deutsche Welle szerint az Epidemiológiai Szerhasználati Felmérés (ESA) új felmérése azt mutatja, hogy 2024-ben már 9,8 százalék mondta magáról: az elmúlt egy évben használt kannabiszt. Ez 2021-ben még 8,8 százalék, 2012-ben pedig mindössze 4,5 százalék volt. A kutatók ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy a növekedés „kicsi és statisztikailag nem szignifikáns”, és a legalizáció időzítése miatt egyelőre óvatosan kell értelmezni a trendet.

A német marihuána-legalizáció nem hozott rendet: nő a fogyasztás, terjed a feketepiac, a szakértők szerint káosz alakult ki.
A német marihuána-legalizáció nem hozott rendet: nő a fogyasztás, terjed a feketepiac, a szakértők szerint káosz alakult ki.
Forrás: RALF HIRSCHBERGER / AFP

Marihuána a legalizáció árnyékában

A német kormány 2024. április 1-jén tette részben szabaddá a kannabisz használatát: 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron
  • felnőttek három tő növényt termeszthetnek otthon, 
  • 50 grammot tárolhatnak 
  • és 25 grammot hordhatnak maguknál közterületen. 

Júliustól már a nem kereskedelmi kannabiszklubok is működhetnek, legfeljebb 500 taggal. A Spiegel által ismertetett ESA-adatok szerint persze azt magyarázzák, hogy a fogyasztás „nem ugrott meg drámaian” — csak éppen tovább nő, mint mindig, ami egy finom módja annak, hogy elkenjék a tényt: a legalizáció óta még gyorsabban csúszik bele az ország a mindent belengő marihuána-ködbe. A kutatást vezető Eva Hoch úgy fogalmazott: 

Meglepett, hogy a kannabiszfogyasztás nem nőtt annyira, mint vártuk volna.

A felmérés kitér arra is, hogy a német felnőttek többsége továbbra is alkoholhoz nyúl: a megkérdezettek 68,6 százaléka ivott az elmúlt 30 napban, cigarettát pedig 21,8 százalék szívott. Az illegális szerek – például a kokain vagy az ecstasy – fogyasztása 3,7 százalék körül stagnál, miközben a rendőrség rekordszintű kokainlefoglalásokról számol be, és több városban a szennyvízvizsgálatok is emelkedő használatra utalnak.

A szakértők szerint a marihuánahasználat még a mérsékelt növekedés mellett is komoly kockázatot jelenthet a fiatalokra. 

A pszichológus Jakob Manthey arra figyelmeztetett, hogy a kannabisz okozta problémák évek óta nőnek, és a szer többeknél okoz szorongást, erős szívdobogást vagy hányingert, sőt gyakori használat mellett függőséghez és pszichés zavarokhoz is vezethet. A fiatal korosztály különösen sérülékeny: 

Korábbi nemzetközi adatok alapján a 25 év alattiak agyi fejlődését is kedvezőtlenül befolyásolhatja a szer.

Káoszba fulladó kísérlet

A Mandiner korábbi beszámolója szerint a német legalizáció mindezek tetejébe gyakorlati káoszhoz vezetett. A kannabiszklubok engedélyeztetése akadozik, így legálisan alig lehet marihuánához jutni, miközben a feketepiac tovább erősödik, a rendőrségi terhek pedig nem csökkentek. Az e-receptre felírható gyógyászati kannabisz iránt eközben ezer százalékkal nőtt a kereslet, és a drogkereskedők is alkalmazkodtak az új helyzethez: 

olcsóbban és nagyobb mennyiségben árusítanak, a fiatalok pedig a legfőbb célcsoporttá váltak.

Ezt is ajánljuk a témában

A politikai bizonytalanság csak tovább fokozza a zűrzavart: a CDU/CSU visszavonná vagy szigorítaná a törvényt, miközben a német lakosság többsége már nem szeretné, ha újra büntetendő lenne a fogyasztás. A következő hetek döntik el, hogy Berlin merre lép – de az eddigi tapasztalatok alapján a részleges legalizálás inkább problémákat, mint megoldásokat hozott Németország számára.

Nyitókép: RALF HIRSCHBERGER / AFP

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
astra04
2025. november 15. 18:38
Az ősidők óta használta az emberiség, gyógynövény. Régi magyar gyógynövényes könyvemben is szerepel a sima - nem az indiai - vadkender, sok mindenre jó, pl. bőrproblémákra is. Ennyi erővel mindent lehetne démonizálni, betiltani. Rengeteg hallucinogén növény, gombafaj létezik, a "szerencséjük" csak az, hogy a sok buta, műveletlen ember nem ismeri őket!
Válasz erre
0
0
csulak
2025. november 15. 13:03
zullnek vigan, hadd zulljenek
Válasz erre
0
0
asus66
2025. november 15. 11:35
Usa mintára alakul ez is. Sok jó ebből sem lesz. (nekik)
Válasz erre
0
0
Chardonnay99
2025. november 15. 11:34
Amíg kábul, nem lázad, a marihuána az elnyomás eszköze, ezért kell legalizálni.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!