A végén csíp: újabb csapás a Biden-éra utolsó perceiben

Egyre jobban gyengül a munkaerőpiac az Egyesült Államokban, ez a hír pedig igazi csapás a Biden–Harris tandemre nézve. A búcsúzó elnök és helyettese, aki most veti bele magát a Trump elleni küzdelembe, nem is kaphatott volna a kampány célegyenesében ennél lehangolóbb adatokat – tudván, hogy a republikánusok annak minden egyes morzsáját a fejükre fogják olvasni.  

A kormány jelentése szerint a munkahelyteremtések belassulásával a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra ugrott júliusban, márpedig ez a Covid-járvány óta a legmagasabb mutató az Egyesült Államokban. A szám egyébként nem tragikus, de egyrészt átlépte a jelenlegi lélektani határt, másrészt a gyorsulásának az üteme valóban felkelti a gyanút, hogy a gazdaság a recesszió felé száguld.  

A demokraták a fejüket vakarták, majd gyors egyeztetés után úgy döntöttek, hogy az egészet az amerikai jegybank, a Fed nyakába varrják, amely kitartott az elhatározása mellett, és sem a Wall Street, sem más sürgetésére nem volt hajlandó alapkamatot csökkenteni. Jerome Powell Fed-elnök még a múlt héten is úgy jellemezte a munkaerőpiacot, hogy az pozitív irányba kezd elmozdulni, ennek ellenére még mindig kevésnek tartja azokat a jeleket, amelyek a jegybankot meg tudnák győzni a kamatcsökkentés szükségességéről.  

Mit csinál rosszul vagy jól a Fed? 

A jegybank 2023 júliusa óta következetesen 5,5 százalékon tartja az irányadó kamatlábat, mint jelezte, egészen addig, amíg azt nem látja, hogy az infláció tartósan az aranypontnak tekintett 2 százalék felé halad. Ugyanakkor már vannak jelei, hogy mégis meghúzza a kamatcsökkentést: Powell szerint az igazgatótanácsi üléseken már tárgyalnak ennek lehetőségeiről. A Wall Street igyekszik állandó nyomás alatt tartani a jegybanki napirendet, és folyamatosan a kamatcsökkentés szükségességéről kommunikál, rámutatva az egyre gyengülő befektetői és fogyasztói bizalomra.  

Amint arra a Mises Intézet elemzése is rámutat: a munkaerőpiaci hatások valóban súlyosak: jelenleg a munkahelyek növekedése elsősorban a részmunkaidős és a kormányzati állások tekintetében tapasztalható, ugyanakkor a nyitott pozíciók száma folyamatosan csökken.  

A második negyedéves 2,8 százalékos GDP-növekedés tehát alapjaiban nem más, mint a fékevesztett állami kiadások problémát leplező hatása. Valójában a Fed híres-hírhedt Bézs Könyve legutóbb (is) lehangoló adatokat közölt az Egyesült Államok gazdaságáról, azt állítva, hogy a különböző területeken az vagy stagnál, vagy egyenesen hanyatlik.  

Ennek ellenére a kamatcsökkentés – ellentétesen a Fed alapelveivel – nagyon is a láthatáron van (a befektetők szeptemberre a szokásos negyed helyett félszázalékos csökkentést várnak), a kérdés csak az, hogy a jegybank meghúzza-e azt a választások előtt, vagy ragaszkodik a monetáris szigorhoz az elnökválasztás napjáig. Nyersebben: befolyásolja-e a választásokat azzal, hogy csökkenteni kezdi az alapkamatot, kedvezve ezzel a demokrata kampánynak, vagy – elkerülve még a látszatát is a politikai részrehajlásnak – ígéretéhez híven továbbra is a jelenlegi szinten tartja azt. A kérdés annyira komoly, hogy abszurd módon még Jerome Powellnek is feltették a napokban egy sajtótájékoztatón. A Fed-vezér természetesen azonnal cáfolt, mondván, minden, amit a jegybank tesz, adatokon és nem politikai motivációkon alapul. 

Recessziós árnyék 

Az amerikai gazdaság a múlt hónapban 114 ezer munkahelyet teremtett, amely a csökkenő tendencia ellenére még mindig elfogadható, ám szűkülésével éppen a magas kamatláb okozta problémákra figyelmeztet. A regisztrált álláskeresők száma 11 hónapos csúcsra ugrott, ugyanakkor csökkent azoknak a száma, akik felmondanak a munkahelyükön, hogy újat keressenek. 

Joe Biden mindenesetre magabiztosan nyilatkozta: az infláció csökkenésével párhuzamosan a foglalkoztatás erősödik, a befektetési bizalom pedig továbbra is töretlen. A republikánusok természetesen nem így látják, és azonnal újabb frontot nyitottak a kampányban a Biden–Harris páros ellen, kijelentve: a jelek szerint az amerikai gazdaság recesszióba csúszott, a foglalkoztatási adatok gyengesége pedig a jelenlegi kormány legrosszabb eredménye, amit valaha is produkált. 

De honnan jön a recesszió ötlete a foglalkoztatottsági adatok alapján? 

A félelmek forrása Claudia Sahm sztárközgazdász (egyébként a Fed korábbi felső vezetője), aki aprólékos munkával kidolgozott egy mutatót a munkanélküliség és a recesszió párhuzamával kapcsolatban. Elmélete szerint  

A mostani jelentés éppen ezt tükrözi, érthető tehát, hogy mindenki a Sahm-szabályról vitázik, annak ellenére, hogy maga a főszereplő gyorsan leszögezte: elmélete inkább egy előre jelző statisztikai szabálylehetőség, semmint készpénznek vehető, 100 százalékos prognózis.  

Hasonlóan vélekednek az elemzők is, fenntartva a jogot arra, hogy a Sahm-szabály törvényszerűségét eddig még nem bizonyították, ugyanakkor valóban arra a pontra ért a gazdaság, ahol már nagyon is komolyan kell venni az elméletet.  

Sahm egyébként finoman még annyit tett hozzá a vitához: „Biztos vagyok benne, hogy nem vagyunk még recesszióban, de a munkanélküliség több mint egy éve tartó növekedése miatt abban is, hogy alapvetően rossz irányba haladunk”. 

*** 

Kapcsolódó:

Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.