Gyorsuló ütemben nő a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. Súlyos kudarc ez az ütős kampányra készülő demokrata pártnak, igyekeznek is mindent a jegybankra fogni.
A szerző a Makronóm újságírója.
Egyre jobban gyengül a munkaerőpiac az Egyesült Államokban, ez a hír pedig igazi csapás a Biden–Harris tandemre nézve. A búcsúzó elnök és helyettese, aki most veti bele magát a Trump elleni küzdelembe, nem is kaphatott volna a kampány célegyenesében ennél lehangolóbb adatokat – tudván, hogy a republikánusok annak minden egyes morzsáját a fejükre fogják olvasni.
A kormány jelentése szerint a munkahelyteremtések belassulásával a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra ugrott júliusban, márpedig ez a Covid-járvány óta a legmagasabb mutató az Egyesült Államokban. A szám egyébként nem tragikus, de egyrészt átlépte a jelenlegi lélektani határt, másrészt a gyorsulásának az üteme valóban felkelti a gyanút, hogy a gazdaság a recesszió felé száguld.
A demokraták a fejüket vakarták, majd gyors egyeztetés után úgy döntöttek, hogy az egészet az amerikai jegybank, a Fed nyakába varrják, amely kitartott az elhatározása mellett, és sem a Wall Street, sem más sürgetésére nem volt hajlandó alapkamatot csökkenteni. Jerome Powell Fed-elnök még a múlt héten is úgy jellemezte a munkaerőpiacot, hogy az pozitív irányba kezd elmozdulni, ennek ellenére még mindig kevésnek tartja azokat a jeleket, amelyek a jegybankot meg tudnák győzni a kamatcsökkentés szükségességéről.
A jegybank 2023 júliusa óta következetesen 5,5 százalékon tartja az irányadó kamatlábat, mint jelezte, egészen addig, amíg azt nem látja, hogy az infláció tartósan az aranypontnak tekintett 2 százalék felé halad. Ugyanakkor már vannak jelei, hogy mégis meghúzza a kamatcsökkentést: Powell szerint az igazgatótanácsi üléseken már tárgyalnak ennek lehetőségeiről. A Wall Street igyekszik állandó nyomás alatt tartani a jegybanki napirendet, és folyamatosan a kamatcsökkentés szükségességéről kommunikál, rámutatva az egyre gyengülő befektetői és fogyasztói bizalomra.
Amint arra a Mises Intézet elemzése is rámutat: a munkaerőpiaci hatások valóban súlyosak: jelenleg a munkahelyek növekedése elsősorban a részmunkaidős és a kormányzati állások tekintetében tapasztalható, ugyanakkor a nyitott pozíciók száma folyamatosan csökken.
Vagyis a foglalkoztatási területet gyakorlatilag a hatalmas összegű állami kiadások tartják a felszínen – ez azonban törvényszerűen az államadósság növekedésével jár.
A második negyedéves 2,8 százalékos GDP-növekedés tehát alapjaiban nem más, mint a fékevesztett állami kiadások problémát leplező hatása. Valójában a Fed híres-hírhedt Bézs Könyve legutóbb (is) lehangoló adatokat közölt az Egyesült Államok gazdaságáról, azt állítva, hogy a különböző területeken az vagy stagnál, vagy egyenesen hanyatlik.
Ennek ellenére a kamatcsökkentés – ellentétesen a Fed alapelveivel – nagyon is a láthatáron van (a befektetők szeptemberre a szokásos negyed helyett félszázalékos csökkentést várnak), a kérdés csak az, hogy a jegybank meghúzza-e azt a választások előtt, vagy ragaszkodik a monetáris szigorhoz az elnökválasztás napjáig. Nyersebben: befolyásolja-e a választásokat azzal, hogy csökkenteni kezdi az alapkamatot, kedvezve ezzel a demokrata kampánynak, vagy – elkerülve még a látszatát is a politikai részrehajlásnak – ígéretéhez híven továbbra is a jelenlegi szinten tartja azt. A kérdés annyira komoly, hogy abszurd módon még Jerome Powellnek is feltették a napokban egy sajtótájékoztatón. A Fed-vezér természetesen azonnal cáfolt, mondván, minden, amit a jegybank tesz, adatokon és nem politikai motivációkon alapul.
Az amerikai gazdaság a múlt hónapban 114 ezer munkahelyet teremtett, amely a csökkenő tendencia ellenére még mindig elfogadható, ám szűkülésével éppen a magas kamatláb okozta problémákra figyelmeztet. A regisztrált álláskeresők száma 11 hónapos csúcsra ugrott, ugyanakkor csökkent azoknak a száma, akik felmondanak a munkahelyükön, hogy újat keressenek.
Joe Biden mindenesetre magabiztosan nyilatkozta: az infláció csökkenésével párhuzamosan a foglalkoztatás erősödik, a befektetési bizalom pedig továbbra is töretlen. A republikánusok természetesen nem így látják, és azonnal újabb frontot nyitottak a kampányban a Biden–Harris páros ellen, kijelentve: a jelek szerint az amerikai gazdaság recesszióba csúszott, a foglalkoztatási adatok gyengesége pedig a jelenlegi kormány legrosszabb eredménye, amit valaha is produkált.
De honnan jön a recesszió ötlete a foglalkoztatottsági adatok alapján?
A félelmek forrása Claudia Sahm sztárközgazdász (egyébként a Fed korábbi felső vezetője), aki aprólékos munkával kidolgozott egy mutatót a munkanélküliség és a recesszió párhuzamával kapcsolatban. Elmélete szerint
a gazdaság akkor csúszik recesszióba, ha a munkanélküliségi mutató három hónapnyi átlaga legalább fél százalékkal emelkedik az utolsó egy év legalacsonyabb rátájához képest.
A mostani jelentés éppen ezt tükrözi, érthető tehát, hogy mindenki a Sahm-szabályról vitázik, annak ellenére, hogy maga a főszereplő gyorsan leszögezte: elmélete inkább egy előre jelző statisztikai szabálylehetőség, semmint készpénznek vehető, 100 százalékos prognózis.
Hasonlóan vélekednek az elemzők is, fenntartva a jogot arra, hogy a Sahm-szabály törvényszerűségét eddig még nem bizonyították, ugyanakkor valóban arra a pontra ért a gazdaság, ahol már nagyon is komolyan kell venni az elméletet.
Sahm egyébként finoman még annyit tett hozzá a vitához: „Biztos vagyok benne, hogy nem vagyunk még recesszióban, de a munkanélküliség több mint egy éve tartó növekedése miatt abban is, hogy alapvetően rossz irányba haladunk”.
***
Kapcsolódó:
Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
De nem tették.
Nagy megállapítást tett a New York Times: Trump öreg.
Ausztria jelenleg a második világháború óta a leghosszabb recessziót éli át.
A kormány utólag korlátozná a munkanélküli segély folyósítását.
Most épp a matematika törvényei és a legfrissebb uniós (!) felmérések cáfolják a TISZA-vezért. Francesca Rivafinoli írása.
Az Európai Bizottság jelenéséből az is kiderül, miért erőlteti az EU vezetése a többkulcsos adórendszert.
„Az volt a kérdés, hogy ki az, aki ebben nem hajlandó részt venni. Ez három ország volt: Szlovákia, Csehország és Magyarország.”
A baloldali elemző aggályosnak tartja, hogy a Tisza Párt már most, ellenzékből is eléri jogi úton egy sajtótermék különszáma terjesztésének bírói megtiltását.
