Elhagyja Németországot az egyik legnagyobb német legenda

Már a német kormány is beletörődött, hogy az egyik legnagyobb ipari szereplője szinte teljesen lehúzza a rolót. A búcsú halk és kellemetlen: a BASF vegyipari óriás éppen Kínába teszi át fő gyártási területét. A cég példája kegyetlenül mutat rá a regnáló kabinet egyik legnagyobb hibájára: a nem megfelelően menedzselt kríziskezelésre és a gazdaság átpolitizálására. 

Kívül tényleg tágasabb 

Németország egyik legtekintélyesebb gazdasági újságírója, Gabor Steingart úgy fogalmaz: a piacgazdaság extrémebb formában ugyan, de olyan, mint a demokrácia. Utóbbiban a szereplők a szavazatokat igyekeznek maximalizálni, az előbbiben a profitot. Ám amíg egy demokráciában ez a maximalizálás kis területen zajlik, a piacgazdaságnak a globalitás ad óriási előnyt.  

A vállalkozói sikert ugyanis nem szlogenekben és ígéretekben mérik, hanem a befektetések és az innovációk sikerében. Míg egy politikai pártnak a saját hazájában elért eredménye a mérce, egy multinak az csupán egy lehetőség a sok közül. Vagyis 

Pontosan ez történik most. Európa legnagyobb vegyipari vállalata tízmilliárd eurót fektet be egy kínai termelőkomplexumba, a híres ludwigshafeni üzem termelését pedig a minimumra húzza. Kínában felvételt hirdetnek, otthon elbocsátják a szakembereket. „Az, hogy a tehetséges vezetők, a magasan képzett munkavállalók és az ipari hagyományok ellenére Németország egyik legnagyobb ipari szereplője képtelen profitot termelni, a pártok legnagyobb szégyene” – írja Steingart, rámutatva: a BASF 2023-ban éppen Németországban nem termelt egy cent nyereséget sem, és az igazgatótanácsának elemzése szerint belátható időn belül a hazai ipari csapdahelyzet miatt nem is lenne esély erre.  

Egy óriás kivégzése 

Tragikus események és lépések egész láncolata juttatta ebbe a helyzetbe a vállalatot. Volt, amit közvetlenül a német kormány idézett elő, volt, amit csak közvetve, azáltal, hogy nem tudta vagy nem akarta megfelelően kezelni a helyzetet.  

Az egyik legerősebb érv a lefújt befektetések – jelen esetben a kivonulás – kapcsán Németországban az energiabiztonság és az energiaár. A BASF különösen függött az orosz gáztól – az Északi Áramlat egy leágazása be is volt csatlakoztatva a mintegy 200 üzemből álló német gyártókomplexumba. A háború kitörése azonban mindent megváltoztatott: az orosz földgáz elapadásával a vállalat olyan rémálommal nézett szembe, amelyet addig elképzelhetetlennek tartottak. Az energiaválság berobbanása miatt már 2022 nyarán vészforgatókönyveket kellett kidolgozni, amelyek közül a leghangsúlyosabb a termelés leállításának a lehetőségeit fontolgató volt. A BASF energiafogyasztása 2023-ban 50,1 millió megawattóra volt. Ekkora mennyiség mellett az orosz földgáz kiiktatása és az atomreaktorok erőltetett leállítása miatt bekövetkezett árrobbanás óriási terhet rakott a cég vállára, amolyan „örülünk, ha a számlákat ki tudjuk fizetni” módon. Németország az erőltetett zöldátállási kísérleteivel és  

Martin Brudermüller, a BASF pár hónappal ezelőtt távozó vezérigazgatója szerint nem is önmagában az energiaárakkal volt a probléma, hanem azzal, hogy a világ más befektetési területeihez, például a Közel-Kelethez vagy az Egyesült Államokhoz képest volt aránytalanul magas az ár – nem csoda, hogy a német vállalatok egymás után szedik a sátorfájukat és telepednek le olyan helyeken, ahol az energiapolitika simogatja, és nem üti az ipart. 

Nem segített a helyzeten az Európai Unió vegyi anyagok betiltásáról szóló tervezete sem, amely folyamatosan Damoklész kardjaként lógott a BASF feje felett. Brudermüller egész lobbistahadsereget állított csatasorba, hogy elérjen valamilyen kompromisszumot vagy legalábbis lassítsa a folyamatot, ameddig nem tud kidolgozni valamilyen vészforgatókönyvet, s bár részben célt ért, tudta, hogy a haladék csak ideig-óráig tart. A törvényt életbe fogják léptetni, az pedig újabb szöget jelent a vállalat koporsójában.  

Ha otthon nem látnak szívesen, menj oda, ahol sarkig tárják az ajtót előtted – gondolta a BASF igazgatótanácsa, a világ legnagyobb vegyipari piaca, a globális részesedés 50 százalékáért felelős Kína pedig széles mosollyal nyugtázta a kopogtatást.  

És hirtelen eltűnt a nyereség 

A BASF az elmúlt esztendőben egyedül Németországban volt veszteséges. A befektetések szó szerint haszontalanná váltak, az energiaköltségek, a munkabérek járulékainak növekedése, a szakképzett munkaerő növekvő bérigénye és a legendás német bürokrácia költségei elszívták a levegőt az óriásvállalat körül. A cég ludwigshafeni szíve egyre többször hagyott ki, az 1,6 milliárd eurós veszteség után pedig gépre is kellett rakni – a külföldi helyszínek gyakorlatilag azért termelték a nyereséget, hogy a központi gazdatest sebeit ideiglenesen össze lehessen varrni. És csak azokat, amelyek súlyosabbnak tűntek. A történet odáig fajult, hogy  

Nincs vállalati igazgatótanács, amely egy ilyen helyzetben nem adja fel a hiábavaló erőlködést. Tizennégy németországi gyártóüzemet zárnak be hamarosan (már tavaly mintegy 2600 alkalmazottat bocsátottak el, többségüket a német gyárakból) ez azonban csak a folyamat kezdete. A BASF a jövő kínai terveivel foglalkozik, Németországban már csak a leépítések, az elbocsátások és a végleges bezárások adminisztrációs teendővel kalkulál.  

Átpolitizált végzet 

A végzetes csapást azonban nem önmagukban a fentebb vázolt problémák jelentették, hanem az, hogy a BASF képtelen volt a kormányt rávenni azok közös megoldására. Különösen pikáns ez a mondat annak fényében, hogy Martin Brudermüller a Robert Habeck fémjelezte Zöldek gazdasági tanácsadója volt, vagyis segített kidolgozni azt a programot, amellyel a párt a jelzőlámpa-koalíció egyik tagjává válhatott, Habecket pedig a gazdasági miniszteri székbe segítette. A kormányalakításkor, 2021-ben még minden szép és jó volt, Brudermüller büszkén mutatott rá, hogy a három koalíciós partnernek milyen gyorsan sikerült megegyeznie mindenben, ami nagyon jó jel a jövőre nézve.  

Rossz jósnak bizonyult.  

Egykori pártfogoltja kvázi diktatórikus gazdaságpolitikájával, a német ipar érdekvédelmének uniós szintű mellőzésével, mindenen átgázoló zöldátállási technikájával, az energiaválság dilettáns kezelésével és az energiabiztonság szétzüllesztésével nemcsak a BASF, de az egész német ipar magától is szépen mélyülő sírgödre mellé állt segítőkészen egy markológéppel.  

A búcsú évében a világ egyik legnagyobb vegyipari vállalatának leköszönt elnöke keserűen jegyezte meg: a német ipari szereplők és a kormány között megszűnt a párbeszéd, „a gazdaság egyre aggodalmasabb hangja már nem jut el a kormányig”.  

*** 

Kapcsolódó:

Fotó: Martin Brudermüller, a BASF volt vezérigazgatója 
MTI/EPA/Ronald Wittek

További cikkeinket, elemzéseinket megtalálják a makronom.hu oldalon.