A most bejelentett támogatás tehát az 1945 és 1990 között épült családi házak energetikai korszerűsítését hivatott elérni, vagyis a lakásállomány azon szegmensét célozza, ahol potenciálisan a legnagyobb hatékonyságnövekedés és így fogyasztáscsökkenés érhető el az építés óta eltelt időszak technológiai fejlődése, valamint az épületek állagromlása miatt.
Fontos, hogy a most bejelentett program jövedelmi szempontból is célzott, a kormányzat a vissza nem térítendő támogatás mértékének meghatározásában figyelembe veszi az adott járás átlagos jövedelmi szintjét is, így annak mértéke egy 7 millió forint értékű beruházás esetében 2,5–3,5 millió forint között alakulhat.
Az otthonfelújítási támogatás az építőipar és az ipar szempontjából is kiemelten kedvező. Az építőiparban a magas kamatkörnyezet, az uniós források visszatartása, valamint a bizonytalan külső gazdasági környezet visszaesést eredményezett a tavalyi év során, ez pedig kihatással volt az ipari teljesítményre is az építőanyag-gyártáson keresztül. Az idén ugyanakkor a CSOK Plusz után a most bejelentett támogatás már a második intézkedés, amely a lakáspiacon keresztül az építőipar fellendülését támogatja – tette hozzá a Makronóm Intézet senior elemzője.