A megoldás? Nem kell kínait venni
A hajó-előállítás az az ipari terület, ahol az USA képtelen alkalmazni egy az elektromosjármű-gyártáshoz hasonló protekcionista törvényt: nem mondhatja azt, hogy „vegyél amerikait”, miután Kínához képest elenyésző mennyiséget állít elő, vagyis nem tud alternatívát kínálni. Igaz ez általában a nyugati gazdaságokra: a világon mindössze két olyan ország van, amely a kereskedelmi hajógyártás területén labdába rúghat Kína mellett: Dél-Korea és Japán. Adná magát az ötlet, hogy az Egyesült Államok (bevált szokásához híven) kierőszakolja egy – a két ázsiai ország gyártásán alapuló – nyugati szövetség kialakítását, ám ez ebben az esetben nem lenne olyan egyszerű. A hajóipari verseny éppen a kevés számú ipari szereplő miatt egyre kiélezettebb, a két ázsiai ország pedig bármennyire Nyugat-barát, elsősorban egymás riválisai a területen. Ennél is nehezebb lenne rávenni az európai tengerparti gazdaságokat arra, hogy a saját iparuk helyett elkezdjék önteni a pénzt a dél-koreai vagy a japán hajógyártásba.
A másik megoldás egyszerűbb, de még kivitelezhetetlenebb: meg kellene győzni a nyugati hajózási vállalatokat, hogy az olcsóbb kínai helyett kezdjenek el drágán vásárolni máshonnan, pusztán azért, hogy megtörjék a pekingi hegemóniát. Ha van példa, amikor hasonló ötlet felmerült, és teljes kudarcba fulladt, az a német autógyártók esete volt, amikor kollektív felkiáltással küldték el Scholz kancellárt melegebb éghajlatra, mert az a Kínától való függetlenedési szándékok hiányát rótta fel nekik.
Tehetsz róla, tehetsz ellene?
Hol hibázott megint a Nyugat? Pontosan ott, ahol az elektromos járművek és a zöldenergiás iparágak esetében is: míg Kína évtizedek óta készül arra, amit most csinál, Washington és az európai ipari fellegvárak csak motyogtak és elkenték a problémát, hogy aztán tíz-tizenöt éves hátrányukban kétségbeesetten kiabálják a „kockázatmentesítés” és a „szubvencióellenes vizsgálat” kifejezéseket.