Ez a mondat egy ideiglenes büdzsé életbelépését jelenti, amely minden, folyamatban még nem lévő kiadás és finanszírozás befagyasztását magában foglalja. Vagyis az alapvető állami kiadásokat (nyugdíjak, szociális juttatások stb.) kifizetik, minden olyan támogatást azonban, amelyet az energiaátállásra és a beruházásösztönzésre terveztek, bizonytalan időre jegelnek. Különösen érzékeny pontja lesz a leállásnak a külföldi chipgyártók reagálása, amelyek kizárólag azért vállalták, hogy Németországban fektetnek be, mert a kormány horribilis hozzájárulási összegeket ígért nekik a beruházásaikhoz. Az Alkotmánybíróság ugyanis éppen azokra az alapokra tett lakatot, ahonnan a kabinet ezeket a pénzeket akarta elővarázsolni.
Ma van a jövő múltja
A kormány kabarétriumvirátusára valóban óriási nyomás nehezedik. A Scholz–Habeck–Lindner triónak egyszerre kellene egy 2023-as óriási baklövést helyrehozni, egy 2024-es, legalább túlélő üzemmódi költségvetést elkészíteni, valamint megfelelni saját (a többitől természetesen eltérő véleményű és célkitűzésű) pártjuk elvárásainak.
A konfrontáció a két tárcavezető és a kancellár között egyre súlyosabb: míg Habeck makacsul ragaszkodik az energiaátállás és a zöldtechnológia gyorsított állami finanszírozásához (alapvetően egyre több hitel felhasználásával), Lindner pénzügyminiszter és szabaddemokrata pártja változatlanul ellenzi az állam túlméretezett szerepét a folyamatokban.
„Nem hiszem, hogy Németország közép- és hosszú távon állami támogatásokkal tudja biztosítani versenyképességét, jólétét és szociális biztonságát” – mondta Lindner, rávilágítva a rendszer alapszintű kompromisszumképtelenségére, egyben a koalíció működésének hatástalanságára.
A bukás mértéke már csak attól függ, mennyire gyorsan sikerül megegyezéses – és legfőképpen törvényes – megoldást találni a sürgető problémákra. A koalíción belül eddig is folyamatos feszültségek voltak, a most zajló eseményekkel azonban ezek akkorára nőttek, amelyek akár kormánybukáshoz is vezethetnek.