Csatlakozási illúziók: Ukrajna a NATO-tagságot követeli

A jövő havi NATO-csúcstalálkozó témái közül egyértelműen Ukrajna csatlakozási kérelme lesz a főszereplő. Kijev akkora nyomásnak teszi ki a szövetséget, mint a fegyverszállítások vagy a pénzsegélyek tekintetében a világ országait. A kommunikációs stratégia minden esetben ugyanaz: az ukrán vezetés csillagászati összegeket és első blikkre is megvalósíthatatlan, időnként teljesen abszurd követeléseket mond be a szövetséges országok felé, aztán várja, hogy követeléseiből mennyit teljesít a megszólított fél. Hasonló helyzet állt elő a NATO-csatlakozás ügyében. Kijev hosszú időn keresztül azonnali felvételt szeretett volna elérni, ezt a kérést azonban még az Egyesült Államok is elengedte a füle mellett. Meglepő, de a mai napig vannak országok, amelyek ezt az irányt képviselik, és a jelek szerint

Az azonnali csatlakozás számos további olyan problémát hordozna magában, amely a NATO-t dilemmák sora elé állítaná. Ezek egyike az orosz nukleáris fegyverarzenál. Amennyiben a szövetség nem csak és kizárólag az ukrán területek visszaszerzésére koncentrál, hanem csapást mér Oroszországra, a válasz borítékolható lenne. Nehéz felállítani a jelenlegi körülmények között eszkalációs elméleteket, egy konkrétan Moszkva elleni NATO-csapás esetén azonban egyértelmű lenne a válaszreakció. Bármilyen abszurd, egy azonnali csatlakozással Ukrajna sem járna jól. Jelenlegi célja ugyanis Ukrajna teljes felszabadítása, beleértve a Krímet is. A NATO mindent megtenne a további eszkaláció elkerülése érdekében – különös tekintettel az atomsilók zárva tartására –, háborús félként pedig

Miközben az ukrán kommunikáció már kizárólagosan teljes felszabadításról beszél, egy világháború esetén a NATO-vezetés kezdene diktálni, beleértve azt is, hogy Ukrajna hol és mit nem tehet.

Fenyegetődzés és ütemterv

Miközben még mindig vannak szép számmal, akik azonnali csatlakozást követelnek, maga az ukrán vezetés felhagyott ezzel a meddő próbálkozással, és többször kijelentette: tisztában van vele, hogy amíg zajlik a háború, országának esélytelen bekerülnie a szövetségbe. A B-verzió most az, hogy a vilniusi csúcson Ukrajna egy határozott ígéretet és csatlakozási ütemtervet kér a szervezettől. Ha ez nem teljesül – mondta az ukrán elnök  – semmi értelmét nem látja, hogy Kijev részt vegyen a litván értekezleten. 

Abban nagyjából minden tagállam egyetért, hogy azt a paródiaszerű, teljesen felesleges színjátékot, amely Bukarestben lezajlott 2008-ban – belengetni Ukrajna NATO-csatlakozását, felhergelni Putyint, majd többé nem foglalkozni a dologgal – nem lehet még egyszer eljátszani. Ugyanakkor a határozott igennek is feltételei vannak, ami pedig az ütemtervet illeti, olyasmit nehéz lesz felállítani, tekintve, hogy (szinte) senki nem tudja, mikor és hogyan ér véget a jelenlegi háború.

Az ukrán vezetés addig is mindenesetre tovább űzi a „mindent kérünk, és meglátjuk, mit kapunk” politikáját. A napokban Volodimir Havrilov ukrán védelmi miniszterhelyettes (érthető kommunikációs okokból) a feltételes mód teljes elhagyásával beszélt a Politicónak országa NATO-csatlakozásáról.  Az azonnali tagság ötletét már ő sem említette, ugyanakkor kijelentette, hogy a háború megnyerése után Ukrajnának a lehető legrövidebb időn belül kell felvételt nyernie a szövetségbe, éppen ezért a vilniusi találkozón valóban egy nagyon határozott és kristálytiszta igent kell kimondania a tagállamoknak, Kijev ezzel párhuzamosan pedig szeretné látni a csatlakozási ütemtervet is.

Távolban egy fehér zászló

Utóbbival kapcsolatban sem az Egyesült Államok, sem Németország, sem Franciaország nem tud semmivel kecsegtetni. Míg Lengyelország és a balti államok szokásukhoz híven a pragmatizmus teljes mellőzésével fejest ugranának Ukrajna csatlakozási folyamatába, Macron, Biden és Scholz ennél sokkal óvatosabbak, és úgy tűnik, ellenállnak egy konkrét ütemterv készítésének, bár folyamatosan hangoztatják, hogy Ukrajna helye a szövetségen belül van. A brit miniszterelnök is osztja az álláspontot, szerinte jelenleg a NATO tagállamainak egyetlen dolga van: ellátni megfelelő mennyiségű fegyverrel és lőszerrel Ukrajnát, hogy elindítsa és győzelemre vezesse az eredetileg tavaszra ígért ellentámadást. Minden más ennek függvénye.

Havrilov az említett interjúban a szokásos módon mellőzte a realitást, és csakis tényként volt hajlandó beszélni a csatlakozásról. Egyetlen esetben fogalmazott óvatosan: mint mondta, Kijev választ vér a NATO-tól arra vonatkozóan, milyen feltételeket kell teljesítenie még Ukrajnának ahhoz, hogy eloszlassa a szövetség vonakodó tagjainak kétségeit. Pedig Soltenberg erre már választ adott:

Amennyiben ezek nem teljesülnek, és Ukrajna részben vagy egészben elveszíti szuverenitását, nincs értelme semmiféle csatlakozásról beszélni – mondta.

Ukrajna csatlakozása valójában sokkal többrétegű problémát okoz a szövetségnek, mint az első pillantásra látszik. A dilemma lényegét a száz esztendős Henry Kissinger foglalta legtömörebben össze a napokban. A volt amerikai külügyminiszter szerint mire vége lesz a háborúnak, Ukrajna valószínűleg Európa „legfelfegyverzettebb országa lesz, amely azonban a legkevesebb vezetői és stratégiai tapasztalattal rendelkezik”, ez pedig most már nem hagy választási lehetőséget a szövetségnek. Ukrajnának NATO-tagállammá kell válnia, de nem csak az orosz, hanem a Kijev által jelentett fenyegetés miatt is. Mint mondta, ha ez nem történik meg, akkor ismét magányos állammá válik, amely csak és kizárólag a saját érdekeit fogja nézni – vagyis törvényszerű, hogy „békeidőben” is támadni fog. Ez alapján Ukrajna NATO-csatlakozása az egyetlen lehetőség, hogy a Nyugat valahogyan „pórázon tartsa” Kijevet, és megfékezze azt a bosszúvágyat, amely egy önjáró, állig felfegyverzett Ukrajnából előbb-utóbb mindenképpen kitörne. „Európa biztonsága érdekében tehát jobb, ha Ukrajna a NATO-ban van, ahol nem tud egyéni döntéseket hozni területi igényeiről” – mondta Kissinger.

Fotó: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat