A ritkaföldfémek többek között az akkumulátorok, számítógépek és az elektromos járművek gyártásának nélkülözhetetlen elemeit képezik. A Nyugat viszont bajban van, mivel ezt a piacot Kína uralja. Van kiút ebből a csapdából?
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet elemzőjének írása.
Ahogyan már többször szó volt róla a Makronómon, a ritkaföldfémek fontos geopolitikai kérdéssé léptek elő az utóbbi években. A ritkaföldfémek ugyanis olyan ásványok és fémek, amelyek nélkülözhetetlenek a kereskedelmi és ipari termékek széles skálájához, valamint a számítógépekhez, akkumulátorokhoz, szélturbinákhoz és elektromos járművekhez is. Éppen ezért egyre több állam kényszerül új ritkaföldfém-lelőhelyek keresésére. Európa és az Egyesült Államok számára azonban ez a törekvés különösen bonyolult, mivel e téren mindketten nagymértékben függnek Kínától, amely sokkal korábban „észrevette” e fémek stratégiai fontosságát, így szinte teljesen egyedüliként uralja ezt a piacot. A technológiai fejlődéshez és az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez azonban elengedhetetlen a ritkaföldfémekhez való hozzáférés.
Az Egyesült Államokban csak kis mennyiségű ritkaföldfém kitermelése folyik, Európában is van némi bányászat, azonban még az amerikai mennyiség kitermelése sem lehetséges.Mégis – paradox módon – az USA és az EU is tárgyalásokat fontolgat a ritkaföldfémekre vonatkozó lehetséges transzatlanti kereskedelmi megállapodásról, sőt végül akár egy szabadkereskedelmi egyezményről is.
Az Európai Bizottság és a Világbank becslései szerint a ritkaföldfémek – főként a bauxit, a kobalt, a lítium és a nikkel – iránti igény 2030-ra öt-hatszorosára, 2050-re hétszeresére fog nőni, mivel a világ nagymértékben beruház a digitális gazdaságba és a zöldátmenetbe. Az Európai Unió, az Egyesült Államok és egyébként Japán is óriási bajban van, mivel
Kína maga is ritkaföldfém-nagyhatalom, ugyanakkor jelentős beruházásokat eszközölt olyan országokban is, ahol azok bőségesen rendelkezésre állnak, a kitermelés pedig drága és erősen károsítja a környezetet.
2. ábra. Forrás: Statista.
Kína és a Nyugat közötti feszültségek növekedésével egyre égetőbbé válik az ellátási láncok diverzifikálásának szükségessége. Az EU számos országa rendelkezik mélyen a föld alatt található ásványi anyagokkal – például Franciaország, Görögország, Grönland, Portugália és Skandinávia északi része. Az LKAB – amely egy észak-svédországi állami tulajdonú bányavállalat – becslései szerint a legtöbb ilyen kritikus ásványi anyag svéd területen található, a készletek nagyságrendileg egymillió tonnára rúgnak, ami Svédországot Európa legnagyobb beszállítójává tehetné. Azonban több probléma is felmerült.
Az egyik, hogy a beruházási költségek magasak, az engedélyek és licencek megszerzéséhez és a környezeti hatásvizsgálatok elvégzéséhez szükséges eljárások pedig hosszan, akár 8-12 évig is elnyúlnak, az ásványi anyagok bányászata és feldolgozása pedig nem éppen „zöld”. Ráadásul Svédországban, valamint Norvégiában és Finnországban is a ritkaföldfémek kibányászása és termelése veszélyezteti az ottani, többnyire rénszarvastenyészetből élő őslakosságot. Az ő igényeik kielégítése pedig egy újabb kihívást jelentene, amire megoldást kellene találni.
Ezeket a nehézségeket szem előtt tartva az Európai Bizottság nemrégiben bemutatott egy ritkaföldfém-stratégiát, amelynek célja a „kritikus ásványi anyagok biztonságos, diverzifikált, megfizethető és fenntartható ellátásának” biztosítása. Egyfajta közös keretet kívánnak létrehozni az EU-s ásványi anyagok és fémek kitermelésére, feldolgozására és újrahasznosítására vonatkozó kapacitás megerősítésére az ellátási láncok diverzifikálása és a kockázatok jobb nyomon követése érdekében.
A Bizottság javaslata célokat fogalmaz meg az EU területén folytatott ritkaföldfémekkel kapcsolatos tevékenységek növelésére, hogy
Ezenkívül az egyes stratégiai nyersanyagok éves fogyasztásának legfeljebb 65 százalékát lehetne egyetlen EU-n kívüli országból beszerezni vagy éppen feldolgozni.
Hogy ezeket a célokat az EU-nak reális esélye legyen elérni, a tagállamoknak fel kellene gyorsítaniuk az engedélyek megadására irányuló nemzeti eljárásaikat. Arra kellene ösztönözni őket, hogy azonosítsák az újrahasznosítás, a kitermelés vagy a feldolgozás területén a stratégiai projekteket, és hozzanak létre egyablakos ügyintézési rendszert. A Bizottság javaslata hangsúlyozza továbbá, hogy a nagyobb volumenű tiltakozások elkerülése és a „közelfogadás megkönnyítése” érdekében bővíteni is kellene az információmegosztást, a készségfejlesztést és az átláthatóságot a bányászattal szembeni széles körű szkepticizmus miatt.
Ez azonban a valóságban nem elegendő a meghatározott célok eléréséhez. Az uniós országok minden bizonnyal lerövidíthetik és egyszerűsíthetik belső folyamataikat, miközben közösen határozhatják meg a kutatási és innovációs készségek iránti igényeket és beruházásokat. A százalékos célok azonban elég önkényesek, és erősen kétséges, hogy teljesíthetők.
Az európai stratégia egyik szembetűnő eleme egy olyan ügynökség felállítása, amely az EU nevében koordinálja a ritkaföldfémek központi felvásárlását a globális eladóknál. Ez a folyamat a koronavírus-világjárvány idején alkalmazott közös vakcinavásárlási megállapodásokhoz hasonló lenne, bár a kritikus ásványi anyagok egészen mások, mint a vakcinák. A hatékony működés itt is kérdéses.
Ezen a ponton érdemes megemlíteni Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének az EU–Kína kapcsolatokról tartott március 30-i beszédét, amelyben szó esett többek között arról is, hogy az Európai Unió milyen megállapodásokat tervez kötni, hogy csökkentsék a Kínának való kitettséget:
„A gazdasági biztonságunkat érintő kérdésekben sok közös vonásunk van a világ minden táján élő partnereinkkel. [...] Ennek részeként a szabadkereskedelmi megállapodások megkötésére fogunk összpontosítani ott, ahol még nincsenek – például Új-Zéland, Ausztrália, India, az ASEAN- és Mercosur-partnereink esetében –, a megállapodások korszerűsítésére összpontosítunk ott, ahol már vannak – például Mexikó és Chile esetében –, valamint fókuszálunk a már létező megállapodások jobb kihasználására. Az Indiával létrehozott Kereskedelmi és Technológiai Tanács vagy az EU–Japán Zöld Szövetség révén fokozni fogjuk az együttműködést az olyan ágazatokban, mint a digitális és a tiszta technológiák. A Global Gateway stratégián keresztül pedig a régióban és azon túl is be fogunk fektetni az infrastruktúrába.[...] Mindezek hozzájárulnak ellátási láncunk ellenálló képességének megerősítéséhez és kereskedelmünk diverzifikálásához – ami gazdasági kockázatcsökkentési stratégiánk központi eleme kell, hogy legyen.”
Mindeközben az Egyesült Államokban a Biden-adminisztráció azt tervezi, hogy a 2022. évi inflációcsökkentési törvény (IRA) által engedélyezett adókedvezményekkel ösztönöz majd a zöldtechnológiák használatára. A törvény „Made in America” rendelkezései azonban megkövetelik, hogy az elektromos járművekbe kerülő kritikus ásványi anyagokat az USA-ban vagy olyan országokban állítsák elő, amelyekkel az USA szabadkereskedelmi megállapodásokat kötött. Az USA és hivatalos kereskedelmi partnerei pedig közel sem termelnek elég ilyen nyersanyagot ahhoz, hogy az IRA ösztönzői működjenek. Éppen ezért az USA-nak ki kell bővítenie azon országok számát, amelyek ezeket a kritikus ásványi anyagokat biztosítják – ez adott esetben egy EU-val való kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokhoz vezethet.
Az Európai Bizottság ritkaföldfémekre vonatkozó stratégiája – magától értetődően – kifejezetten az európai helyzetre koncentrál, de transzatlanti kontextusban is érdemes vizsgálni. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke egy nemrégiben tartott találkozón megvitatta a stratégiát, és közösen bejelentették, hogy azonnal tárgyalásokat kezdenek egy célzottan a kritikus ásványi anyagokra vonatkozó megállapodásról.
Egy ilyen jövőbeli megállapodás azt eredményezheti, hogy az EU-t egyenrangú partnerként kezelik egy szabadkereskedelmi egyezménnyel ekvivalens megállapodásban, és ezáltal az EU-ból érkező termékek is bizonyos adókedvezményekben részesülhetnek. Mindezidáig az EU-nak és az USA-nak még soha nem volt szabadkereskedelmi megállapodása, annak ellenére, hogy számos más országgal már régóta vannak ilyen egyezményeik. Még korábban az Obama-adminisztráció próbált tárgyalásokat folytatni az EU-val az úgynevezett Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről (TTIP), amely bár meglehetősen hosszú utat járt be, de a mezőgazdasági támogatásokkal és szabványokkal, valamint az azok alkalmazásával kapcsolatos nézeteltéréseket nehéz volt megoldani. A Trump-adminisztráció 2016 után pedig befagyasztotta a tárgyalásokat.
Itt adódik a következő kérdés: Vajon elég lenne-e egy, a ritkaföldfémekkel való kereskedésről szóló megállapodás ahhoz, hogy az szabadkereskedelmi megállapodásnak minősüljön? Egy ilyen megállapodás tető alá hozása ismét egy hosszas folyamat lenne, mivel az Európai Tanácsnak és az Európai Parlamentnek is el kellene fogadnia, ami akár egy évig is eltarthat. A másik kérdés az, hogy támogatna-e az USA Kongresszusa egy ilyen megállapodást, ahol a félidős választások óta a két kamarában eltérő többség van? Janet Yellen, az Egyesült Államok pénzügyminiszterének nyilatkozatai arra utalnak, hogy a megállapodást nem sima jogalkotási eljárás keretében fogadnák el, ami a kereskedelmi megállapodás megkötésének egy újszerű módja lenne, és amely sok törvényhozót zavarhat adott esetben. Az amerikai pénzügyminisztérium azt is megerősítette, hogy az „újonnan tárgyalt kritikus ásványi anyagokra vonatkozó megállapodásokkal” rendelkező országok kereskedelmi partnereknek minősülhetnek, és ezáltal megfelelhetnek az IRA kritériumainak.
Az előzetes tervek szerint az EU és az USA között tárgyalt megállapodás az elektromos járművek akkumulátoraihoz szükséges ásványi anyagokra fókuszálna, amelyeknek az USA-ból vagy valamelyik szabadkereskedelmi megállapodásban részt vevő partnerországból kell származniuk. Az amerikai adójóváírás igénybevételéhez viszont az elektromos járműveknek meg kell felelniük bizonyos helyi akkumulátorgyártási követelményeknek is.
Jelenleg és a belátható jövőben az EU-nak nem lesznek saját kritikus ásványi anyagai, amelyeket eladhatna, de az USA-ban történő akkumulátorgyártásra vonatkozó jövőbeli kötelezettségvállalások valószínűleg megfelelnek a feltételeknek, valamint az a kötelezettségvállalás is megfelel, hogy a jövőben az EU-ban kitermelt kritikus ásványi anyagokra nem vetnek ki exportkorlátozást. Az USA-t az ösztönzi, hogy a Kínától való függősége ezzel érdemben csökkenne. A ritkaföldfémekről szóló megállapodás így enyhítheti a transzatlanti feszültségeket és fokozhatja a kooperációt, bár az eredeti problémát, azaz a kérdéses nyersanyag hiányát aligha fogja megoldani.
Másrészről viszont, bármennyire is előnyös lenne az Atlanti-óceán mindkét partja számára, egy ilyen megállapodás újabb lépést jelentene a globális kereskedelmi szabályok aláásására. Ezen szabályok szerint – amelyek egyébként az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) hagyományos megközelítéséhez nyúlnak vissza –, minden szabadkereskedelmi megállapodásnak két vagy több partner kereskedelmének jelentős részére kell kiterjednie. Katherine Tai, az Egyesült Államok legfőbb kereskedelmi megbízottja be is jelentette, hogy egy kritikus ásványi anyagokkal kapcsolatos kereskedelmi megállapodást kötöttek Japánnal, jelezve, hogy az USA egyetért ezzel a megközelítéssel. Az ő megjegyzése is azt sugallta, hogy Európával is készülhet egy hasonló megállapodás, ami megerősíti az ellátási láncok biztonsága és a stratégiai együttműködés iránti eltökéltségüket. Tehát itt egyelőre még sok a kérdőjel: az USA a kritikus ásványi anyagokra vonatkozó paktumot „szabadkereskedelmi megállapodásnak” nevezi, de a valóságban a megállapodás sokkal korlátozottabb.
Az EU számára viszont az Egyesült Államokkal kötött megállapodás előkészítheti az utat a kritikus ásványi nyersanyagok forrásainak szélesebb körű diverzifikációja előtt azáltal, hogy más kereskedelmi partnerekkel – adott esetben például Ausztráliával, Chilével és a Mercosur-országokkal (Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay), amelyek szintén nagy nyersanyagtartalékokkal rendelkeznek – is megállapodásokat köthet.
Európa tágabb célja egyfajta globális szövetség lehetne a „kritikus nyersanyagok klubjának” létrehozása a hasonlóan gondolkodó országok között, amelyek a globális ellátási láncok megerősítésén dolgoznak, valamint igazodnak a Kereskedelmi Világszervezet szabályaihoz. Továbbá a partnerekkel együttműködve küzdenek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen. Az EU célja lehetne az is, hogy felhasználja a Global Gateway infrastrukturális programját – egy európai válasz a kínai Belt and Road kezdeményezésre (BRI) –, amely nagymértékben a nyersanyag-kitermelő iparágakra összpontosít, miközben kulcsfontosságú projekteket határoz meg az infrastruktúra támogatására és annak biztosítására, hogy a ritkaföldfémek feldolgozása – a kínai megközelítéssel ellentétben – környezeti szempontból fenntartható legyen.
Összefoglalva tehát: a hasonlóan gondolkodó partnerek közötti célzott kritikus ásványi anyagokra vonatkozó megállapodás gyorsabb és fenntarthatóbb módja lehet az ellátási láncok diverzifikálásának, de ez biztosan nem követi a hagyományos szabadkereskedelmi megállapodások megkötésének nemzetközi szabályait. Az igazi kérdés a következő: hajlandó-e a Nyugat felrúgni az eddigi nemzetközi szabályokat azért, hogy diverzifikálhassa az ellátási láncokat?
Borítókép: 123rf
Kína új irányvonalat hirdetett: 2025-től radikálisabb élénkítő lépésekkel kívánja támogatni a növekedést. Bár a bejelentések rövid távon optimizmust hoztak a tőzsdékre, a szakértők óvatosságra intenek: a szavak mögötti valódi tettek és azok hatékonysága még mindig kérdéses marad.
A Bloomberg szerint a legjobb helyzetben a magyar miniszterelnök van.
A floridai szemmagassághoz képest Magyar Péter valóban az, aminek Menczer mondta: kicsi. Sőt nagyon kicsi.
Oroszországnak a szemmel látható nemzetközi kudarcai után valahol muszáj teljesítenie.
Peking erőteljes ellenlépéseket ígért, miután az Egyesült Államok új fegyvereladásokat hagyott jóvá Tajvannak.
Magyarország szempontjából jó hír lehet, hogy a világ leggazdagabb emberének egyre nagyobb a befolyása az amerikai politikára.
Miközben a kormányok óvatosságra intenek, Európa-szerte egyre többen vetik fel, hogy itt az ideje az Aszad-rezsim elől elmenekült szíriaiaknak visszatérni az országukba.
Félreértés ne essék nem bosszút várok, hanem példás büntetést. Üzenetet!
