Jelenleg és a belátható jövőben az EU-nak nem lesznek saját kritikus ásványi anyagai, amelyeket eladhatna, de az USA-ban történő akkumulátorgyártásra vonatkozó jövőbeli kötelezettségvállalások valószínűleg megfelelnek a feltételeknek, valamint az a kötelezettségvállalás is megfelel, hogy a jövőben az EU-ban kitermelt kritikus ásványi anyagokra nem vetnek ki exportkorlátozást. Az USA-t az ösztönzi, hogy a Kínától való függősége ezzel érdemben csökkenne. A ritkaföldfémekről szóló megállapodás így enyhítheti a transzatlanti feszültségeket és fokozhatja a kooperációt, bár az eredeti problémát, azaz a kérdéses nyersanyag hiányát aligha fogja megoldani.
Másrészről viszont, bármennyire is előnyös lenne az Atlanti-óceán mindkét partja számára, egy ilyen megállapodás újabb lépést jelentene a globális kereskedelmi szabályok aláásására. Ezen szabályok szerint – amelyek egyébként az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) hagyományos megközelítéséhez nyúlnak vissza –, minden szabadkereskedelmi megállapodásnak két vagy több partner kereskedelmének jelentős részére kell kiterjednie. Katherine Tai, az Egyesült Államok legfőbb kereskedelmi megbízottja be is jelentette, hogy egy kritikus ásványi anyagokkal kapcsolatos kereskedelmi megállapodást kötöttek Japánnal, jelezve, hogy az USA egyetért ezzel a megközelítéssel. Az ő megjegyzése is azt sugallta, hogy Európával is készülhet egy hasonló megállapodás, ami megerősíti az ellátási láncok biztonsága és a stratégiai együttműködés iránti eltökéltségüket. Tehát itt egyelőre még sok a kérdőjel: az USA a kritikus ásványi anyagokra vonatkozó paktumot „szabadkereskedelmi megállapodásnak” nevezi, de a valóságban a megállapodás sokkal korlátozottabb.
Mik lehetnek Európa céljai ebben a felállásban?
Az EU számára viszont az Egyesült Államokkal kötött megállapodás előkészítheti az utat a kritikus ásványi nyersanyagok forrásainak szélesebb körű diverzifikációja előtt azáltal, hogy más kereskedelmi partnerekkel – adott esetben például Ausztráliával, Chilével és a Mercosur-országokkal (Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay), amelyek szintén nagy nyersanyagtartalékokkal rendelkeznek – is megállapodásokat köthet.
Európa tágabb célja egyfajta globális szövetség lehetne a „kritikus nyersanyagok klubjának” létrehozása a hasonlóan gondolkodó országok között, amelyek a globális ellátási láncok megerősítésén dolgoznak, valamint igazodnak a Kereskedelmi Világszervezet szabályaihoz. Továbbá a partnerekkel együttműködve küzdenek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen. Az EU célja lehetne az is, hogy felhasználja a Global Gateway infrastrukturális programját – egy európai válasz a kínai Belt and Road kezdeményezésre (BRI) –, amely nagymértékben a nyersanyag-kitermelő iparágakra összpontosít, miközben kulcsfontosságú projekteket határoz meg az infrastruktúra támogatására és annak biztosítására, hogy a ritkaföldfémek feldolgozása – a kínai megközelítéssel ellentétben – környezeti szempontból fenntartható legyen.
Összefoglalva tehát: a hasonlóan gondolkodó partnerek közötti célzott kritikus ásványi anyagokra vonatkozó megállapodás gyorsabb és fenntarthatóbb módja lehet az ellátási láncok diverzifikálásának, de ez biztosan nem követi a hagyományos szabadkereskedelmi megállapodások megkötésének nemzetközi szabályait. Az igazi kérdés a következő: hajlandó-e a Nyugat felrúgni az eddigi nemzetközi szabályokat azért, hogy diverzifikálhassa az ellátási láncokat?
Borítókép: 123rf