Egy gazdasági bérgyilkos kudarcai Törökországban: Erdogant újraválasztották

Törökország csak egy a kudarcba fulladt gazdasági bérgyilkosműveletek hosszú sorában a színes forradalmak mellett. Az utolsó nagy sikertelenség Fehéroroszországban volt 2020-ban, amikor Alekszandr Lukasenkót újraválasztották – kezdte az írását Tom Luongo, aki kutatókémikusból lett geopolitikai és piaci elemző. A szerző a Newsmax hírlevél szerkesztője és munkatársa, valamint a Gold Goats ’n Guns hírlevél és blog kiadója.

Luongo szerint hét éve próbálkoznak megszabadulni Erdogantól. Kezdve a 2016-os puccskísérlettől, amelyet a NATO incirliki légi bázisán szerveztek meg, majd következett Törökország fizetőeszköze, a líra öt éven át kitartó brutális leértékelése, amely most, Erdogan győzelme nyomán újra esett a dollárral szemben. Van azonban valami észszerűség Erdogan monetáris politikai lépéseiben, nem hiába próbál Törökország önálló utakat keresni és devizakötelezettségeit dedollarizálni.

egyszerre pozicionálja Törökországot a NATO tagjává, a Fekete-tenger kapuőrévé, valamint a Keletet és Nyugatot összekötő pénzügyi és kereskedelmi kereszteződések közé.

A szerző a helyzet leírásaként visszaemlékezik a Nyugat igyekezetére, hogy megbuktassa a szír Aszad elnököt, ami nem kezdődhetett volna el Erdogan segítsége nélkül. Ő persze készségesen vállalta, mivel Törökország ígéretet kapott, hogy teljesítik az igényét a nyugati Idlib tartományra. Persze ezután érkezett Putyin megmenteni Aszadot.

Amikor Törökország 2015 novemberében lelőtt egy orosz SU–31-est, nagyon valós volt a veszélye annak, hogy az oroszok hadba lépnek ellenük, ami minden okot megadott volna a NATO-nak a beavatkozásra. Végül Putyin és Erdogan egyetértésre jutott ebben az incidensben. Luongo szerint ez nagy szerencse, mert láthatóan nem az ukrajnai konfliktus volt az első, ahol próbálták provokálni az orosz medvét.

A török kormány egyik nagy érdeme, hogy bármikor képes éles fordulatot hozni a külpolitikájában. Az Izraellel, Katarral, az Egyesült Arab Emírségekkel, Egyiptommal, Szaúd-Arábiával való kapcsolatai számos példát nyújtanak erről: ha a keleti kapcsolatok nem mennek jól, Törökország nyugat felé fordul, a Nyugattal való nehézségek esetén pedig kelet felé. 

– köszönhetően az 1936-os montreaux-i szerződésnek. Legújabban Svédország NATO- belépésével játszadozik.

Luongo szerint Erdogan újraválasztásával és az ország pénzügyeinek javulásával Törökország jelentősége nőni fog. Az elemző úgy véli, a török elnök nem hagyja el önként a NATO-t, ehelyett a vétójogával lassítja a neokonok, az eurokraták és a globalisták igyekezeteit, akik nemcsak őt, de Törökországot is elárulták.

Mindeközben Erdogan továbbra is orosz, iráni és kínai pénzt fog bevonzani Törökországba azzal a céllal, hogy csökkentse a függőségét a dollárban elszámolt külföldi energiakereskedelemtől. A török ​​nép további öt évet adott neki, hogy a nyugattól független kereskedelmi központtá változtassa az országot. Luongo úgy véli, ha a Nyugat okos lenne, akkor nem erőltetné tovább a vele folytatott ellenségeskedést.

A szerző beszámol arról, hogy a május 28-i választás napját megelőző időszakban a török ​​líra soha nem látott nyomás alá került a pénzügyi óriáscégek részéről. Például a két nyugati bank, a JPMorgan Chase és az HSBC Holdings elemzői elkezdték terjeszteni az információkat a líra elkerülhetetlen gyengüléséről, egészen a 24-25 líra/dolláros szintre, de más nyugati pénzügyi befektetőt is láthattuk shortolni a török fizetőeszközt.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a lírát már 2018 nyara óta folyamatosan támadják a külföldi aktorok (akkoriban egy dollárért 2 lírát adtak). Csak az vetett véget akkor ennek a nyomásnak, hogy az olasz és a francia bankok beismerték, komoly, dollárban denominált török ​​vállalati adósságot halmoztak fel, és ez kockáztatná a mérlegeiket.

Erdogan ekkor látta elérkezettnek a helyzetet, hogy átvegye az irányítást a jegybank felett, amivel el tudja venni az IMF-től a monetáris politika irányítását. Mielőtt lépett volna, a török ​​jegybank 30 százalékra akarta emelni a kamatot, hogy megszelídítse az inflációt. Nem volt sok mozgástere, a lírát hiperleértékelődésre szánták a dollárral szemben, Törökország nettó devizakötelezettsége pedig 2018-ban meghaladta a 240 milliárd dollárt.

A Bank of Turkey legfrissebb adatai szerint ez a szám mára 80 milliárdra csökkent. Bár a helyzet láthatóan javult, Erdogan még mindig emiatt a legsebezhetőbb. 

Erdogan természetesen megkérdőjelezte az IMF hagyományos kamatemelési politikáját, hogy ezzel vonzza a külföldi befektetőket. Miért is akarná visszacsalogatni ugyanazokat az embereket, akik korábban kivonták a pénzüket az országból, destabilizálva azt. Szerinte a külföldi tőkebeáramlás ebben a modellben csak zsarolás, vagyis ha nem tetszik nekik a kormány politikája, akkor kihúzzák a pénzüket, és összeomlik a valuta. Abban reménykednek, hogy a törökök a kedvük szerint hajtják majd végre a politikai reformokat.

Mindenesetre Erdogan cselekedetei furák voltak az elmúlt három évben. 

Erdogan tehát nem hiába csábítja a kínai és az orosz tőkét Törökországba. Ezek után sincs sok pénzügyi lehetősége, folytatnia kell a dollárcsökkentést.

Ez tulajdonképpen egy gazdasági bérgyilkolás, aminek a következtében megjelent a pénzügyi és monetáris instabilitás, a líra megsemmisítő hiperinflációja, emellett pedig a megkérdőjelezhető geopolitikai beavatkozások aláásták Erdogan népszerűségét, annyira, hogy rákényszerült a választás második fordulójára. Luongo szerint a Nyugat jelentős támogatást tolt be ellenfele, Kemal Kilicdaroglu és társai mögé, akik egy Not Erdogan-féle „hatos asztal” koalíciót hoztak létre.

Luongo szerint Biden és Európa azt akarja, hogy Törökország legyen lojális a NATO-hoz és a programjukhoz, hogy maximálisan szembeszálljon az Oroszország/Kína/Irán tengellyel. A török elnök 2015 vége óta szálka a szemükben, amikor Oroszország szíriai beavatkozása feltárta a Nyugat bűnrészességét annak balkanizálásában.

Törökország sok lépése megkérdőjelezhető. Bár mindkét oldalt kijátszotta egymás ellen, a viselkedése érthető, mivel független utat szeretne kialakítani a maga számára – véli az elemző. Az Ukrajna és Oroszország közötti békemegállapodás megkötésére tett tavalyi kísérletei a Nyugat szemszögéből valószínűleg az utolsó cseppek voltak a pohárban.

Akár tetszik a Nyugatnak, akár nem, minden jel szerint Erdogan még legalább négy évig hatalmon marad, és nagy feladat vár rá országa pénzügyeinek stabilizálása során. Sikeresen kifejtette, hogy a NATO hátat fordított Törökországnak, most pedig az a feladata, hogy ezt végleges politikává alakítsa. Luongo szerint Erdogan újraválasztásával Törökország még nem ért ki az erdőből, de a gazdasági adatok javulnak, sőt ennek mértéke egyes területeken, mint például a gyártási bizalom és a kapacitáskihasználás, meglehetősen biztató.