A frissítést a Financial Times ajánlja rövid írásában, mondván a Németországból származó legfrissebb adatok borús rövid távú képet festenek Európa gazdasági motorja számára. Az angol szaklap sok mindenről ír a németekkel kapcsolatban, egyről nem, hogy az oroszokkal való üzletelés komoly versenyelőnyt adott a németeknek, és ennek felrúgásához azért az angolszászok is hozzátették a magukét.
A lap szerint Németország gazdasága idén recesszióba került, és az ország befektetői hangulata a közelmúltban a világjárvány óta a leggyorsabb ütemben esett. Az OECD várakozásai szerint a legnagyobb gazdaságok közül 2023-ban a növekedés Németországban lesz a legalacsonyabb. Az idei évet követő pályája azonban még nagyobb aggodalomra ad okot. A Financial Times úgy fogalmazott:
„az uralkodó geopolitikai ellenszelek – Oroszország ukrajnai inváziójától kezdve a növekvő amerikai–kínai feszültségekig – rávilágítottak Németország nemzetközi gazdasági modelljének sebezhetőségére és megerősítették a hosszabb távú kihívásokat”.
„Olaf Scholz német kancellár ambiciózusan próbálta új irányba terelni a gazdaságot – többek között Németország orosz energiától való függőségének csökkentésével és az ipar számára új ellátási láncok biztosításával” – írják. Azt azért megjegyeznénk, hogy persze kicsit erős Olaf Scholzot összehozni az ambiciózus jelzővel, az új irányba terelésről meg annyit, hogy inkább csak úszott az árral és a média-, illetve mindenki más pressziójára hallgatva próbálta menteni a menthetőt.
A kormány gyorsan lépett. Az a cél, hogy az energiamix 80 százalékát megújuló energiaforrások adják, növelte Németország vonzerejét a zöldberuházások célpontjaként – ez a megállapításuk is erősnek tűnik. Talán fogalmazhattak volna úgy is, hogy kapkodtak fűhöz-fához (ez a bioenergiára való átállás), és arról már ne is beszéljünk, hogy jelenleg fajlagosan jóval több szén-dioxidot termelnek egy kilowattra, mint azelőtt.
Milliárdokat költenek a félvezetőipar fellendítésére. A gazdaság is komoly ellenálló képességről tett tanúbizonyságot, mivel megcáfolta az idei mély recesszióra vonatkozó szörnyű előrejelzéseket. Azonban továbbra is óriási az előttük álló feladat – állapítja meg a Financial Times.
„Németország gyorsan csökkentette függőségét az orosz gáztól” – persze azt nem említik, hogy helyette más, drágább függőségeket alakítottak ki. „Az LNG-terminálok sietős építése hozzájárult az energiabiztonság növeléséhez” –
a biztonságról szóljanak Robert Habeck gazdasági miniszter szavai, aki szerint Németország kénytelen lesz felszámolni vagy akár le is kapcsolni az ipari kapacitásait, ha Ukrajna és Oroszország közötti gáztranzit-megállapodást nem hosszabbítják meg a jövő év végi lejárta után. Ugyanis ebben az esetben Németországnak gázt kellene exportálnia Kelet-Németország és Kelet-Európa ellátásának fenntartásához, a hiány ellensúlyozására.
„Az utolsó atomreaktorok áprilisi leállításáról szóló döntés és a megújuló energiaforrások lassú bevezetése azonban azt jelenti, hogy Németország energiaszükséglete továbbra is az importra és a fosszilis tüzelőanyagokra támaszkodik, valamint még mindig ki van téve a változékony világpiaci áraknak” – írják, ami igaz is, hiszen azóta a francia atomerőművekből fedezik a hiányt.
„A gazdaság diverzifikálása is kihívást jelent. A termelés mintegy negyedét a feldolgozóipar adja. Az autógyártás, a kiemelt iparág, 2018 óta csökkenő tendenciát mutat. Németországnak a belső égésű technológiákra való specializálódását kihívás elé állítja az elektromos járművekre való átállás, ahol Kína meghatározó szereplő” – ebben a megállapításban viszont kétségkívül igazuk van, Németország, mondjuk úgy, egy kicsit bealudt.
„A Kínával – a legnagyobb áruforgalmi partnerével – való kapcsolatok megszakítása sem lesz egyszerű, mivel sok vállalat számára létfontosságú piac és a köztes termékek beszállítója” – a Financial Times mindezt úgy írja, mintha szükségszerű volna megszakítani a németeknek a gyümölcsöző kapcsolatot a kínaiakkal. Persze angolszász szemszögből más a leányzó fekvése.
„Scholz új »német sebességre« szólított fel az átalakulás megvalósítása érdekében. De előbb el kell távolítania számos, a német gazdaságot régóta hátráltató akadályt. A megújuló infrastrukturális projekteket, például a szélerőműparkokat hosszadalmas tervezési eljárások hátráltatják. A reformok folyamatban vannak” – írják. Hozzáteszik:
„az üzleti vezetők arra panaszkodnak, hogy a nehézkes bürokrácia, a magas energiaköltségek és a korlátozott digitalizáció szintén akadályozza a dinamizmust; az SAP több mint 50 évvel ezelőtti alapítása óta nem alakult világszínvonalú német technológiai vállalat”
– ez viszont valóban jogos megállapítás az angoloktól (bár talán ők is söprögethetnének a saját portájuk előtt).
Az angol szaklap kitér a munkaerőhiányra is, amit egy másik akadálynak tart. „Németországban 2035-re várhatóan 7 millió munkavállaló is hiányozhat, részben a népesség elöregedése miatt. Hiány van szakképzett munkaerőből az építőiparban, az elektrotechnikában és a szakmai szolgáltatásokban, amelyek fontosak az ország gazdasági ambíciói szempontjából. A bevándorlási szabályok megváltoztatása folyamatban van” – arra viszont nem térnek ki, hogy öt év bevándorlásítás után az újonnan jött migránsoknak csak a fele integrálódott a munkaerőpiacon, oda is olyan termelékenységgel, mint ami nálunk a közmunkásokhoz hasonlítható.
A gazdaság reformjához további állami beruházásokra és ösztönzőkre is szükség lesz, de a pénzügyek iránti igényeket az idősödő demográfiai korosztály és a védelmi kiadások növelésére vonatkozó kötelezettségvállalás fogja terhelni. A koalíciós kormányon belüli viták sem segítettek – ehhez kénytelen vagyok idézni Révész Béla kolléga frappáns bejegyzését:
Lindner (Szabad Demokraták) a szociális kiadások lefaragását javasolja, Scholz (szocdem) erről hallani sem akar, Habeck adóemeléseket szeretne, Lindner ettől dührohamokat kap. A „kazángate” és a rokoni kinevezések miatt egyébként Habeck népszerűsége romokban, a szavazók 50 százaléka üdvösnek tartaná, ha eltűnne. Habeck ráadásul a fosszilis üzemanyagok támogatásának drasztikus csökkentését is javasolja, ezt azonban Lindner pártja blokkolja. Egyedül a védelmi területhez nem akar senki nyúlni, ha már be lett ígérve a Zeitenwende.
„Bizonyos értelemben Németország a saját sikerének az áldozata. Gazdasági modellje a berlini fal leomlását követő két évtizedben lezajlott gyors globalizáció korszakában virágzott. De az idők változnak, és a korábbi versenyképesség és ellenálló képesség alapjait megkérdőjelezik. A szabályozás, a digitalizáció és a munkaerő-kínálat körüli hosszú távú gazdasági sebek, amelyek a jó időkben kevésbé tűntek sürgetőnek, most korlátozzák az agilitását. Németország csak a növekedés ezen alapvető akadályainak felszámolásával tud ismét megújulni” – zárja sorait a Financial Times, rámutatva, hogy az USA–Kína közötti harc, amely szép lassan a deglobalizációhoz és a hidegháború 2.0-hoz vezet, legnagyobb vesztese éppen Európa és benne az unió gazdasági motorja, Németország.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
A szélsőbalos halálos fenyegetéseket Charlie Kirk meggyilkolása óta nem árt komolyan venni.
A nyugalmazott német katonatiszt szerint már több százezer orosz katona sorakozott fel az európai országok határain.
Az AfD politikusa felhívta a képviselők figyelmét, hogy a jogállamisági jelentés nem más, mint véleménybíráskodás Magyarországgal szemben, amiért Brüsszelnek nem tetsző kormány áll az ország élén.
A kínai gyártók egyre inkább vezető szerepet töltenek be azokban az ágazatokban, amelyeket a közelmúltig német vállalatok uraltak – és ez mostanra a németeknek is feltűnt.
Idén jóval kevesebbe kerül az ünnepi menü elkészítése, mint tavaly. A kormány meghosszabbította az árrésstopot, és újabb tizennégy élelmiszer-kategóriára terjesztette ki.
Magyarországnak sikerült érvényesítenie az akaratát, de Brüsszel továbbra is támogatja a háborút.
A Hertha drukkerei remélik, méltó búcsúztatásban részesítik majd a magyar szakembert.
