Egy év a szankciós kudarcok árnyékában

2023. március 06. 07:40

Brüsszel vég nélkül mantrázza a szankciós politika sikerét, a gazdasági adatok azonban csak nagyon kis részben támasztják ezt alá. Putyin háborús gépezete nem gyengült meg, az orosz gazdaság pedig az idén növekedési pályára áll. Az elmúlt egy esztendő tanulságaiból azonban a Nyugat semmit nem vont le.

2023. március 06. 07:40
null
Révész Béla

Ordít a szamár, eső lesz

Egy esztendővel ezelőtt, amikor az USA által kézivezérelt Nyugat úgy döntött, hogy belekezd a Moszkva elleni szankciós háborúba, az elbizakodottsága legalább akkora volt, mint Putyiné, amikor azt hitte, hogy néhány hét alatt lerendezi a háborút. Joe Biden elnök a szankciók következtében az orosz gazdaság teljesítményének 50 százalékos csökkenését vizionálta, az egyre furcsábban viselkedő német külügyminiszter egyenesen a Putyin-rendszer megroppantásáról beszélt, Ursula von der Leyen pedig Moszkva hadigépezetének összeomlását látta a szankciókban. A pénzintézetek lelkesen helyeseltek, a JP Morgan 12 százalékos, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) 15 százalékos GDP-esést prognosztizált, maguk az orosz gazdasági elemzők pedig a 30 százalékos csökkenést sem tartották kizártnak – emlékeztet a The Guardian

A valóság jól tükrözi a Nyugat egész háborúval kapcsolatos, propagandát és nem tényeket alapul vevő retorikáját. Az orosz gazdaság mindössze 2,2 százalékkal zsugorodott tavaly. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint Oroszország GDP-je idén 0,3 százalékkal, 2024-ben pedig már 2,2 százalékkal fog nőni, dacára a szankcióknak. Jogosan merül fel a kérdés, amit Magyarország újra és újra feltesz: mi értelme volt az eddigi szankcióknak, és kinek fájnak jobban: Moszkvának vagy az EU-s tagállamoknak? 

Makronóm Intézet: ez alapján állította a miniszterelnök, hogy a háború és a szankciók miatt 4,8 százalék növekedést veszít Magyarország 2023-ban

„A háború és a szankciók több szálon befolyásolják negatív irányba a gazdasági teljesítményt: magasabb alapanyag- és energiaárak, nagyobb kormányzati kiadások, illetve ehhez kapcsolódóan beruházások elhalasztása, alacsonyabb külső kereslet - hogy csak a legfontosabbakat említsük" - hangzott el a Makronóm Intézet mai tájékoztatóján.

A pokolba tartó vonat

Míg egy évvel ezelőtt a nyugati országok a szankciók várhatóan gyors és könyörtelen eredményeivel kampányoltak, a jelenlegi narratíva már csak a második részét tartalmazza az újabb és újabb büntetőcsomagokkal kapcsolatos propagandának. Az uralkodó kötelező panel szerint a gyorsaság soha nem volt mérvadó, a GDP adatok pedig semmit nem jelentenek. A  hívők stratégiai türelmet emlegetnek és plasztikusan úgy fogalmaznak, a szankciók eredményei nem sprinthez, inkább egy maratoni versenyhez hasonlítanak. A büntetőcsomagok hatásainak pozitív értékelésében természetesen az ukránok járnak az élen: kijevi közgazdászok a növekvő költségvetési hiány miatt most éppen az orosz jegybank tartalékainak felélését prognosztizálják.

A szankciós politika kezdete valóban pánikot váltott ki Oroszországban, ezt pedig a Nyugat úgy értelmezte, hogy igaza volt, és intézkedései a háború gyors befejezését fogják eredményezni. A rubel árfolyama óriásit gyengült a dollárhoz képest, az orosz oligarchák vagyonának zárolása tényleg érzékenyen érintette az elitet, a nemzetközi bankrendszerből kikapcsolva az ügyfelek legszívesebben befőttesüvegben tárolták volna a pénzt, a nemzetközi cégek kivonulása pedig az első időszakban úgy tűnt, érzékenyen fogja érinteni az orosz gazdaságot. 

És jött a doktor

Az orosz jegybank és a technokraták egészen bravúros igazodást mutattak be. Sokan voltak az orosz pénzügyi rendszer legfelsőbb köreiben, akik igyekeztek lebeszélni Putyint a háborúról, annak lehetséges, riasztóan negatív gazdasági következményire mutogatva. Ám abban a pillanatban, hogy tavaly február 24-én bekövetkezett, az orosz hadigépezet megindult, az addigi ellenzők pontosan tudták, mit kell tenniük: elfogadták a helyzet megváltoztathatatlanságát, villámgyorsan alkalmazkodtak, és minden eszközzel azon voltak – és vannak a mai napig –, hogy Oroszország a lehető legkevesebb gazdasági és pénzügyi sérüléssel ússza meg a szankciós támadásokat. 

Volt miért aggódni: az orosz központi bank külföldi tartalékaiból a szankciók zászlaja alatt mintegy 300 milliárd dollárt fagyasztottak be még februárban. Ez a lépés egyértelműen a költségek és az oroszországi infláció drasztikus növelését célozta meg, ám

az orosz jegybank meglepően gyorsan és agresszíven reagált:

február 28-án 20 százalékra emelte az irányadó kamatlábat, amelynek stabilizációs hatása révén az orosz bankrendszer megmenekült attól, hogy a polgárok a pénzüket féltve kifosszák a pénzintézeteket. Moszkvának még arra is maradt energiája, hogy egyes bankokat – elsősorban azokat, amelyek az energiakereskedelmi tranzakciókat bonyolították – bent tartson a SWIFT-rendszerben, tudván, hogy ez nem csak Oroszországnak, de valamennyi importőr államnak is elemi érdeke. A gyors reagálásnak köszönhetően az orosz likviditási szint március végére nagyjából vissza is állt az első nagy szankciók bevezetése előtti szintre. 

Elemi hibák

A Nyugat, de elsősorban Brüsszel a legnagyobb hibát akkor követte el, amikor semmibe vette az egyes tagországok érdekeit, és kizárólag a saját akaratát próbálta lenyomni valamennyi ország torkán. Miután az első nagy pénzügyi rohamot Moszkva sikeresen visszaverte, a szankció hívei emelni próbáltak a téten, ám a gyors siker reményében egyszerűen megfeledkeztek a konszenzusos megoldások alapfeltételeiről. A szankciós háború az EU-s tagállamok közös akaratán alapulna, ezt azonban az Európai Bizottság és a háborús eszkaláció lehetőségével mit sem törődő országok teljesen figyelmen kívül hagyták. Több szankció tekintetében számos állam valóban lelassította a folyamatot, ez azonban alapvetően az említett konszenzushiánynak köszönhető. Magyarországot és annak miniszterelnökét a liberális elit válogatott sértésekkel illette, amikor világosan megfogalmazta: nem engedi, hogy az ország energiaellátása veszélybe kerüljön, pusztán azért, mert Brüsszelt, az USA-t és egyes tagállamokat kizárólag Oroszország térdre kényszerítése érdekli.

„A kezdetektől fogva azon az állásponton voltam, hogy a földgázellátásunk nem lehet ideológiai kérdés. A földgáz megvásárlása vagy a földgáz eredete sem politikai állásfoglalás, hanem kőkemény, életbevágóan fizikai valóság. Lehet ideológiákat gyártani, de ideológiával fűteni egyelőre még nem lehet. Nevezhetnek a Gazprom bármijének, ha ez az ára, hogy az emberek fűtsenek.” – Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, 2022. szeptember

A tagállamok nemzeti érdekeinek teljes figyelmen kívül hagyásával a háborús szankciós politika hívei maguk nyomtak botot a bicikli küllői közé. Bár a liberális mainstream előszeretettel állítja be Magyarországot a szankciós politika legfőbb akadályozójának, ez a megállapítás nem is állhatna távolabb az igazságtól: emlékezhetünk Németország kétarcú viselkedésére a gázimport területén, vagy arra a cirkuszra, ami az olajársapka bevezetése kapcsán kitört a balti államok és Lengyelország, illetve a nagy kereskedelmi hajóflottával rendelkező országok, például Görögország között. Hogy a belga lobbi mindent elsöprő erejét már ne is említsük az orosz gyémántok kapcsán.

Ami a külföldi cégek kivonulását illeti, a kezdeti oroszellenes hisztéria olyan lépésekre késztetett több száz vállalatot, amelyre senki nem kérte őket, és amelyet utólag rengetegen megbántak. Mára kiderült, hogy a nagy üzleti exodus egy teljesen koncepciótlan, a kivonuló cégeknek csillagászati összegű veszteséget okozó, elkapkodott mutatvány volt – azok ellenben, akik maradtak, köszönték szépen a konkurencia távozását, és folytatták tevékenységüket, amelyet egyetlen szankció vagy előírás sem tiltott meg nekik.

Ennyit az egységről: az EU-s cégek mindössze 8 százaléka vonult ki Oroszországból

Az ukrán propagandaoldalak sportot űznek abból, hogy páros lábbal szállnak bele azokba a külföldi vállalatokba, amelyek nem számolták fel oroszországi érdekeltségeiket, és nem hajítottak ki az ablakon több millió dollárnyi/eurónyi bevételt azért, mert úgy nem érheti őket a „Putyin háborús gépezetének kiszolgálója" vád.

A szankciós politika konszenzust nélkülöző erőltetése és lelassulása időt hagyott Oroszországnak arra, hogy addigi kereskedelmi útvonalait másokkal helyettesítse, illetve exportkereskedelmének súlypontját az EU helyett az ázsiai országok felé terelje. A terv sikerrel járt. Az Indiával és Kínával megerősített gazdasági kapcsolatok révén a kereskedelmi mutatók még akkor is stabilak maradtak, ha a két óriás egyébként nyomott áron vásárol Moszkvától, amely a mennyiség növelésével igyekszik a kiesést pótolni. Ennél is jobban fájt Brüsszelnek Törökország szankciókkal szembeni elutasítása, és kereskedelmi kapcsolatainak soha nem látott erősítése Moszkvával. A tavalyi harmadik negyedévben ez havi 1 milliárd dollárt eredményezett, ami a dupláját jelenti az egy esztendővel azelőtti időszakban mértnek. Oroszország számára Ankara nyitottsága kulcsfontosságú lett, hiszen a nyugati alkatrészek tilalma az időtlen idők óta EU-s tagságért kilincselő, de folyamatosan elutasított Törökországra nem vonatkozik. A széles rést a szankcionáló országok vállalatai is észrevették, így gyakorlatilag Törökországon keresztül vígan üzletelnek Moszkvával, a nélkül, hogy megszegnék a szabályokat.

És Európa elkezdte finanszírozni az orosz hadigépezetet

A szankciós politika csődje a legplasztikusabban az energiakereskedelem terén nyilvánult meg. Bár ebben az esetben is előszeretettel szidják Magyarországot, az orosz energiahordozóktól való jelenlegi hazai függőség eltörpült Németország Moszkvához fűződő, egyébként olajozottan működő kapcsolatai mellett. 

Az EU energiájának majdnem felét Oroszország biztosította – ekkora függőséget pedig nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni. Így fordult elő az a komikus helyzet, hogy míg Brüsszel lassan már a fogpiszkálókra is szankciós csomagokat állított össze, a gáz- és az olajkereskedelem hosszú hónapokon keresztül hizlalta az orosz költségvetést, és miközben az orosz import zuhanórepülésbe kezdett – rákényszerítve ezzel Moszkvát alternatív és sokkal kevesebb kiadással járó megoldások keresésére –, az energiaexport úgy szárnyalt, mintha nem is lenne háború.

A szankciós politika legnagyobb kerékkötője Németország lett, igaz, Berlint nem merték az Orbán-fóbiában szenvedő EP-s képviselők sértegetni és Putyin-pincsinek nevezni, inkább csak néma remegéssel figyelték a Scholz-kabinet rémületét és tanácstalanságát. Német közgazdászok minden módon próbálták a kormányt meggyőzni arról, hogy az orosz energiától való elszakadás nem vezet majd a gazdaság gyors összeomlásához, ám süket fülekre találtak. (Tegyük hozzá: a recesszió igen nagy valószínűségét ők is elismerték, mindössze a gazdasági katasztrófát tagadták.) Habeck gazdasági miniszter tömeges munkanélküliséget és elszegényedést emlegetett, Scholz kancellár pedig elég idegesen küldte el melegebb éghajlatra az energiaszankciókat helyeslő gazdasági szakembereket. Miközben a kormány töprengett, Oroszország márciusban napi 1 milliárd eurót keresett energiaexportból. 

Egyedül Németország 24 milliárd euró értékben vásárolt orosz energiahordozókat a háború kitörése óta, ennek fényében pedig elég abszurd a magyar kormányra, mint Putyin szekértolójára mutogatni.

Aztán jött minden idők egyik legdrágább nyara, amikor a szankcióknak és az oroszok viszontválaszainak köszönhetően rekordmagasságba emelkedtek az energiaárak, olyan mesés bevétellel szolgálva Moszkva számára, amelyről a szankciós politika által megzavart világpiaci kereskedelmi káosz nélkül nem is álmodhatott volna. A tavalyi év során az orosz folyó fizetési mérleg többlete augusztus végéig több mint háromszorosára, 227,4 milliárd dollárra emelkedett. Ez 86 százalékos növekedést jelent az export-import közötti különbségben, és főszerepet játszott az infláció csökkentésében és a rubel izmosodásában. Ha van tankönyvbe illő példája a kontraproduktivitásnak, ez biztosan az

Tél tábornok nem vett részt a háborúban

A gazdasági helyzet annyira magabiztossá tette Putyint, hogy előbb csak belengette az Európába irányuló gázszállítások csökkentését, majd meg is tette azt. Júniusban 75 százalékkal húzta le az EU-ba irányuló mennyiséget, egy hónappal később 10 napra – éves karbantartás címén – teljesen lezárta a vezetékeket, amikor pedig újranyitotta, a 170-ről eleve 40 millió köbméternyire csökkentett gázmennyiség helyett már csak napi 20 millió köbmétert engedett átcsorogni a csöveken. A helyzet gyorsan és drasztikusan véglegesedett, amikor szeptember 26-án „ismeretlenek” felrobbantották az Északi Áramlat vezetékeket, ezzel pontot téve az északi gázszállítás történetének végére. 

Németország számára ezzel törvényszerűvé vált a diverzifikáció fénysebességre kapcsolása, ezzel együtt az orosz energiahordozókkal kapcsolatos óvatos álláspont teljes feladása. Európa azon része, amelynek – földrajzi adottságai vagy pénzügyi tartalékai révén – lehetősége volt rá, gyakorlatilag fél év alatt igyekezett függetleníteni magát az orosz gáztól, és méregdrágán ugyan, de feltöltötte tározóit. A mostani siker és az, hogy az európai gázmennyiség megbízható szinten maradt, óriási részben köszönhető az enyhe időjárásnak és a rekordokat döntő magas hőmérsékletnek, amely drasztikusan csökkentette a felhasznált energiamennyiséget. És igen, az orosz gáznak is, amelyből jócskán volt még elraktározva a szankciók előtti időkből. 

Úgy tűnik tehát, hogy az Oroszországból Európába irányuló vezetékes gázszállításnak majdnem mindenhol vége – Magyarország a szerződéseknek megfelelően kapja a mai napig a földgázt –, Putyinnak tehát az egyik legfontosabb dolga az LNG-termelés kapacitásának növelése, amelyet aztán szépen tud értékesíteni az EU-s piacokon, valamint az eddigi útvonalak átállítása az ázsiai országok felé. Az orosz gázexport megsínylette a szankciókat (és az év legcinikusabb terrorcselekményét), de Moszkva alternatív megoldásaival el tudta érni, hogy mindez ne befolyásolja érdemben háborús gépezetét. Miután kész tények elé állították, az orosz energiakereskedelem elkezdte a kiskapuk kiszélesítését. A legfontosabb feladat az eddig az európai keresletet kiszolgáló gázmezők összekötése Kínával, a Power of Siberia vezeték ugyanis teljesen más területről szállítja az energiát Pekingnek.

Olajra lépve

Egészen a nyárig kellett várni arra, hogy a hatodik szankciós csomagban az EU meghozza az orosz kőolajra vonatkozó tiltó rendelkezéseket. (Ez az, amelyet Magyarország csak azzal a feltétellel szavazott meg, ha mentességet kap alóla.) A határidőkkel azonban így is nagyon rugalmasan bánt Brüsszel: míg az importtilalom a nyers kőolajra december 5-én lépett életbe, addig a finomított származékok tiltásának dátuma február 5-e volt. A kőolajkereskedelmi tilalom diszkrét kiskapuja pedig az a (harmadik országokba szállítandó) hordónként 60 dolláros árplafon lett, amely körül a mai napig folyik a vita a tagországok között: míg egyesek (Görögország, Ciprus) alacsonynak tartják, mások (Lengyelország, balti államok) nevetségesen magasnak. 

A 60 dolláros plafon valóban nem ingatja meg annyira Oroszország kereskedelmét, mint amennyire vehemensen foglakozott a G7 és az EU a kiszabásával. A Kreml eleve 70 dolláros árral kalkulált 2023-ra, Putyin ráadásul annyira biztos a dolgában, hogy még azt is beígérte: nyár közepéig egy csepp olajat sem szállít azokba az országokba, amelyek az árplafonhoz akarják tartani magukat. Hogy ki jár jól? Ismét Kína és India, amelyek a Brent olajhoz képest olcsó Ural olajat

még nyomottabb áron tudják beszerezni, miközben piacot biztosítanak Oroszországnak,

amely megint csak az eladott mennyiséggel fogja kompenzálni a bevételkiesést. A 60 dolláros árplafon – bármennyire abszurd – valójában mindenki számára jó megoldás. Oroszország tovább tud kereskedni, a Nyugat megnyugtatta a lelkiismeretét, az ötletgazda G7-es országok pedig biztosították, hogy az olajárak ne kezdjenek piacrengető táncba. 

A kritikusok a plafon összegének a felét, vagyis nagyjából 30 dolláros hordónkénti limitet tartanának elfogadhatónak annak érdekében, hogy azt az orosz gazdaság valóban megérezze. Ahhoz, hogy Putyin tartani tudja horribilis, a GDP 6,3 százalékát kitevő védelmi költségvetését, nyilvánvalóan ragaszkodnia kell az előzetesen kalkulált energiabevételi számokhoz. Az Ural olaj pillanatnyi ára 53 dollár felett van valamivel. Hogy a kijevi közgazdászoknak igaza legyen, és Oroszország elkezdje felélni tartalékait, a számítások szerint huzamos ideig 25-35 dollár körül kellene mozognia az orosz olaj árának, erre azonban szinte csak elméleti lehetőség van, ilyen mélyre az árplafont sem a G7-ek, sem Brüsszel nem hagyná süllyedni, akkora piactorzító hatása lenne. 

Azt pedig mondani sem kell, hogy Oroszország, amely rengeteget tanult Irántól a szankciók kijátszásáról, remekül alkalmazza az ismert gerillamódszereket is annak érdekében, hogy elkerülje a csapdát. Az óriástankerek helyett Moszkva kisebb hajókból álló, zavaros tulajdoni háttérrel rendelkező hajókat vásárolt, vagy egyszerűen papíron eladta a sajátjait nem orosz vállalatoknak, (hogy aztán ugyanúgy használja azokat), és az így felépített árnyékflottával szállítson kőolajat mindazon országok felé, amelyek örömmel élnek a szankciós politika által tálcán nyújtott lehetőséggel.

A nagyobb trükkök mellett persze számtalan apró is létezik az olajkereskedelmi szankciók kijátszására: a sima papírozási bűvészkedéstől a hajók átnevezésén át egészen az orosz és a más jellegű kőolaj keveréséig. A titkos piac egyelőre működik: 2023 egyik nagy kérdése lesz, hogy képes-e folyamatosan ereje teljében működni, kiküszöbölve ezzel teljesen a szankciók okozta nehézségeket. 

A vadászat folytatódik 

Brüsszel változatlanul ragaszkodik a szankciós csomaggyár működtetéséhez. A háború kitörésének első évfordulójára időzítve fogják bejelenteni a tizedik tilalmi lista tervezetét, a harc tehát folytatódik. Bár immár egyre több európai kormány teszi fel a kérdést arról, van-e bármiféle értelme ennek a küzdelemnek, egyelőre – az USA irányításával – Brüsszel merev álláspontja előtt fejet hajtanak.

Látva azonban az egy esztendő alatt elért eredményeket és kudarcokat, a szankciós politika kontraproduktív hatásait, a minden mindegy alapon folytatott offenzívát, Oroszország gazdasági alkalmazkodóképességét és ellenszankciós lépéseit, valóban nehéz már megállapítani, valójában kinél van a puska ebben az abszurd és az elemi logikának ellentmondó vadászatban. Eddig ugyanis úgy fest a helyzet, hogy Oroszország nem csak kilép a zsákmányszerepből, de át is öltözik vadásznak. Ha pedig a fegyvert is csőre tölti, akkor száz százalékban igaza lesz a magyar miniszterelnöknek, aki pár napja úgy fogalmazotta szankciókkal Oroszországot célozták meg, de Európát találták el.

Fotó: 123RF 

Tavaszi kampány

Kapcsolódó cikkek

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
budihazi gabriellák
2023. május 19. 19:33
Az orosz gazdaság mindössze 2,2 százalékkal zsugorodott tavaly." Ez az egyik tipikusan ruszkináci féle pofátlan hazugság. Szektorok omlottak össze jóval több, mint 1000 nyugati cég hagyta ott az orkokat és csak emiatt 5.000.000 munkanélküli lett. A statisztikákat meghamisítják most már a hamisított számokat sem közlik azóta, hogy kiderült bedőlt az európai olaj meg gázexport és az éves hiány már január végére összejött. Nincsennek nyugati alkatrészek amik nélkül megbénul a ruszki olaj gázkitermelés, de még a rosszatom is. A ruszki most Kína fele építene gázvezetéket ami sose fog összejönni nyugati cégek nélkül! Közben a frontról szabadult náci börtöntöltelékek bandákba verődve rabolnak gyilkolnak! Na SLAVA UKRAINI ruszki korcsok!:DDD
budihazi gabriellák
2023. május 09. 20:39
Erőlködnek az orkszopó ciganycsicskák, de a tények makacs dolgok a ruszki meg szépen rohad napról-napra:D Bezuhant az orosz költségvetés olaj- és gázbevétele januárban Az orosz pénzügyminisztérium előzetes adatai szerint az orosz költségvetés 426 milliárd rubel (2200 milliárd forint) olaj- és gázbevételre tett szert januárban, ami 46 százalékkal kisebb a tavaly januárinál. A minisztérium szerint a bevételzuhanást elsősorban az Urals orosz olajfajta árjegyzéseinek csökkenése és a földgázexport visszaesése okozta. Az Urals nyersolaj átlagára januárban 49,48 dollár volt hordónként, ami jóval elmarad a 2022. januári 85,64 dolláros átlagártól. Tavaly decemberben az átlagár 50,47 dollár volt. Az orosz költségvetés bevételének jelentős hányada származik a kőolaj és a földgáz eladásából. A büdzsé tavaly GDP-arányosan 2,3 százalékos hiánnyal zárt, ami a második legnagyobb éves deficit volt a modern orosz történelemben.
Namond
2023. április 10. 14:43
A barlangi medve növényevő volt, az orosz medve szamárevő. A Teddy macit ölelve Yogi Bear kalandjain felnőtt amcsik pedig hülyék. https://cdn.pixabay.com/photo/2017/01/31/16/49/america-2025465_960_720.png https://encrypted-tbn0.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSABo6eCutmTGZ6hReFmWlHwMymQ0lyH6wNuGGzCkol2F-AOMBDZDmWoM4U2TeOVbKCWa8&usqp=CAU
stug
2023. április 08. 13:11
"a nyugati média az orosz gazdasági hadviselés propagandagépezetévé vált" https://neokohn.hu/2022/07/20/szankciok-es-percepciok/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik