Hétfőn a francia ellenzék a bizalmi szavazással nem tudta elsöpörni a kormányt. Ám a párizsi végrehajtó hatalom meggyengült és elszigetelődött a nyugdíjreform antidemokratikus törvényerőre emelését követően.
Pósa Tibor írása a Makronómon.
Ez az igazi pirruszi győzelem. Emmanuel Macron francia államfő papíron diadalt aratott azzal, hogy múlt héten törvényerőre emelkedett a nyugdíjreform. De milyen áron sikerült ezt a győzelmet elérnie? Csak antidemokratikus technikával tudta lenyomni a nemzetgyűlés torkán a tervezetet: az államfő élt az alkotmány által biztosított jogával, a 49.3-as cikkellyel, hogy alsóházi szavazás nélkül törvényerőre emelje a tervezetet.
Azzal tisztában kell lennünk, hogy Franciaország elnöki berendezkedésű köztársaság. Nincs akkora hatalma, mint az amerikai államfőnek, de azért a francia alkotmány Európában kivételes jogköröket biztosít az állam első emberének. Leváltására csak főbenjáró bűn, például hazaárulás esetében lenne esély. Gyakorlatilag mandátuma alatt, ha ő maga nem akar távozni, elmozdíthatatlan. Így a jelenlegi, válságos napokat is túl fogja élni a vezetői székben.
Ám az nem mindegy, hogy miként. Egyes statisztikusok kiszámolták, hogy az V. köztársaság idején, azaz az eltelt 65 év alatt ez volt a 100. eset, amikor egy elnök alkalmazta a 49.3-as cikkelyt. Maga Macron is vagy tucatszor élt vele. Tehát korántsem olyan ritka, mint a fehér holló. Ám ilyen kiélezett helyzetben, amikor az utca estéről estére lázong, a párizsiak a sztrájkok miatt szeméthegyek között élnek, a szakszervezetek pedig azon törik a fejüket, hogy általánossá tegyék a jelenleg csak üzemenkénti sztrájkokat, csak igen kevesen mertek ezzel élni.
Jelzésértékű volt, amikor csütörtök délután Élisabeth Borne kormányfő szólásra emelkedett a Bourbon-palotában, hogy bejelentse a rendelkezést. Az ellenzéki képviselők elkezdték torkuk szakadtából énekelni a Marseillaise-t, majd a himnusz végére érve újrakezdték, mintha utolsó rohamot indítanának az ellenséges állások ellen. Társaik minden eszközzel, folyamatos bekiabálásokkal hatalmas zajt csaptak, dübörögtek, többször is belefojtották a szót a miniszterelnök asszonyba.
Az utóbbi hetekben nem először uralkodott el a káosz a francia törvényhozásban. Ennek visszhangjaként napok óta a francia utcákon is elszabadultak az indulatok, a reform ellen tüntetők minden este országszerte összecsapnak a rendőrökkel.
Azt tudni lehetett, hogy Macron szívügye a nyugdíjreform, az egyik első lépésnek szánja, hogy átalakítsa az egész francia államgépezet működését. De valamivel nem számolt kellően, ez pedig a társadalom heves ellenállása. A jól előkészített „pedagógiai gyakorlatok”, hogy azért mégis a franciák dolgoznak a legrövidebb ideig Nyugat-Európában, a nyugdíjkasszát már jó ideje kölcsönökkel kellett megtámasztani, a társadalom meg egyfolytában öregszik, ezek az észérvek mind leperegtek a közvéleményről, kétharmaduk jelenleg is a reformot elutasítókkal ért egyet.
Nagy hiba volt Macron részéről – amikor már tudta, hogy a francia társadalom többsége nem fogja megérteni a reform szükségességét, benne azt, hogy két évvel megemelik 64 évre a nyugdíjba vonulás korhatárát – hogy továbbra is a magának kijelölt úton haladt, és nem volt hajlandó legalább részben figyelembe venni a társadalom igényét. Ráadásul az elnöknek nincs abszolút többsége még a parlament alsóházában sem. Így alkalmi szövetségest kellett keresni a többség eléréséhez, amely majd felsorakozik a reform mellett.
Sokáig úgy tűnt, Macron meg is találta: ez pedig a Köztársaságiak (LR) tömörülése lett volna, amely hajlott a tervezet elfogadására, mint ahogy ezt meg is tette a szenátusban. Viszont a mérleg nyelvének bizonyuló jobboldali párt 61 képviselője közül jó néhány elkezdte kritikusan nézni a reformtervezetet. Hol van már az a De Gaulle-i elvekben megingathatatlan, mérsékelt párt, amely Chiracot és Sarkozyt hatalomra juttatta? Mert amit ma látunk, egy jellegtelen, határozatlan, vészesen leépülő politikai társaság, amelyben többnyire mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti.
Ha a francia ellenzék összefogna, simán alakíthatna kormányt, ezzel alaposan megnehezítve Macron lépéseit. De nem fog, ugyanis olyan hatalmasak a politikai ellentétek, elég, ha csak a radikális szélsőbal- és jobboldalra gondolunk, hogy az elképzelhetetlen.
A 49.3-as jogszabály alkalmazása, amelyet még De Gaulle tábornok tett be az V. köztársaság alkotmányába, egyúttal azzal is jár, hogy az ellenzék a kormány ellen bizalmatlansági indítványt nyújthat be. Ez annak a lakmuszpapír-tesztje, hogy a kabinet valóban elvesztette-e a bizalmat a nemzetgyűlésben, és csak ilyen módszerekkel tud kormányozni. Ahhoz, hogy megbukjon a kormány, a honatyák többségének szavazatára van szükség, ami jelenleg 287 fő. Erre a szavazásra került sor hétfőn.
Már az előzetes számításokból látszott, hogy ez a többség nem fog összejönni egyik indítvány megszavazásakor sem. Ugyanis két bizalmatlansági indítványt is benyújtottak: egyet egy kisebb, centrista csoport, egyet pedig a Marine Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN) terjesztett be, amely 88 képviselővel rendelkezik a nemzetgyűlésben. A LIOT névre keresztelt független csoport bizalmatlansági indítványát tömegével támogatták az ellenzéki képviselők, csak kilenc szavazat hiányzott a többség megszerzéséhez, 278-at sikerült felsorakoztatniuk a kormány bukásához szükséges 287 voksból. A Nemzeti Tömörülés bizalmatlansági indítványát csak kevesen támogatták, 94 szavazat gyűlt össze, ez alig több mint a RN-frakció létszáma.
Mint a hétfői szavazáskor, a reform elfogadasakor is voltak ingadozók. Az ő tevékenységüknek köszönhető, hogy Macronnak a 49.3-as szabály mellett kellett az utolsó pillanatban döntenie, ugyanis
Így bizonytalanná vált a voksolás végkimenetele. Macron viszont mielőbb le akarta zárni a nyugdíjreform ügyét, mert ő is látta, hogy ez hova vezethet. Az elnök ekkor határozott úgy, hogy nem kockáztatja meg a parlamenti fiaskót, inkább a biztos, de egyúttal nem különösebben elegáns megoldáshoz nyúlt, nemzetgyűlési jóváhagyás nélkül kihirdette a törvényt.
Ezzel a teljes felelősséget magára vállalta, bár arra azért valószínűleg nem gondolt, hogy a tüntetők a lefejezését követelik. Igaz, legalább ennek egy részéért felelőssé tehető Borne kormányfő is, ugyanis az ő feladata lett volna a parlamenti többség összehozása a tervezet támogatására. Nem sikerült neki. Belátható időn belül ez könnyen Élisabeth Borne állásába kerül majd, ugyanis ezen a kudarcon Macron nem tud felülkerekedni, várhatóan rányomja bélyegét egész pályájára. Meneszti kormányfőjét, és majd egy újjal próbálja bizonyítani azt, hogy ő tanult a márciusi esetből.
A 12 szakszervezet együttműködése nem jósol vidám napokat Franciaországnak. Félő, hogy állandósulnak a rendőrség és a tüntetők összecsapásai, amolyan városi gerillaharcnak leszünk a szemtanúi. A szakszervezetek e héten csütörtökre szólították híveiket az utcákra. Bár a törvényt elfogadták, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan Macron győzött. Az viszont kétségtelen, hogy a játszmában az elnök vezet. Lesznek még kemény menetek.
A szakszervezetek bízhatnak még abban, ha az alkotmánybírósághoz fordulnak, akkor az elvetheti a nyugdíjreformot. De ha nem ez történik, akkor is jó esélye van egy népszavazás kikényszerítésének. A társadalomnak, illetve az ellenzéknek van még jó pár lehetősége arra, hogy megváltoztassák a nyugdíjtörvényt.
A francia szakszervezetek már előzetesen arra készültek, hogy sorsdöntő hetek elébe néznek. A gyorsított menettel nem számoltak, de ha már itt tartunk, ők nem akarnak meghátrálni. A legfontosabb számukra
így a politikára is. Most dől el, hogy a francia társadalom mennyire elszánt.
Béna kacsa?
A francia és a külföldi elemzők nem optimisták a tekintetben, hogy Macron villámgyorsan helyrehozza ezt a fiaskót, és minden úgy megy tovább, mint annak előtte. Sőt, számosan felteszik a kérdést: véget ért-e ezzel Macron politikai pályája, nem válik-e cselekvőképtelen bábbá? Nem lesz-e béna kacsa? Sokan állítják, hogy ezzel az antidemokratikus döntéssel le is zárult az elnökségéből még hátralévő négy év, nem tudja megvalósítani politikai álmait. Helyette majd ő is úgy tesz, mintha elnök lenne, ám valójában elszigetelve él egy Élysée nevű palotában.
„Macron ezzel a döntésével megnyomta a piros gombot, amely elindítja a parlamenti atombombát, ami beláthatatlan következményekkel jár” – vélte a svájci Le Temps. A genfi lap szerint ezt eddig többség hiányában elnézték neki még a költségvetés elfogadásakor is, ám azzal, hogy ilyen kiélezett helyzetben alkalmazta, mást sem tett, mint olajat öntött a szociális küzdelmek tüzére. „Ez a gyengeség és tehetetlenség beismerése” – szögezte le a spanyol El País kommentátora. A madridi újság szerint Macron ezzel a lépésével meg is szabadult a jelenlegi kormányától, őt teljes mértékig hidegen hagyja, hogy a kabinet sikeresen átvészelte a bizalmatlansági indítványokat: menniük kell, mert jelenlétük a fiaskóra emlékeztet.
A Contexto spanyol baloldali internetes lap szerint: amit Párizsban látunk, az az egész franciaországi rendszer válsága. Semmi szükség nem volt erre a reformra, ám ez egy újabb cseppet jelentett a pohárban, amely túlcsordult. „Európa legfegyelmezettlenebb országában a meghaladott neoliberális modell erőltetése hozzájárult a társadalmi elégedetlenség felszításához” – állapította meg a honlap.
A Corriera della Sera olasz napilap a francia válság kapcsán az elit és a társadalom közötti szakadékról ír. „A társadalmi piramis tetején élők tudják, hogy a világnak hogyan kellene működnie. Míg a bázis, az alap, a valóban nyugdíjból élők meg azt tudják, hogy milyen a valódi élet. Azok, akik keményen ledolgoztak egy életet, szabadságként élik meg a nyugdíjas éveket. Ezért nincs min csodálkozni, hogy Franciaországban a többség elutasítja a reformterveket”. „Az ellenzék nemcsak az utcai zavargásokkal képes a törvény visszavonását, esetleg módosítását elérni” – figyelmeztetett az amerikai Bloomberg, de most a lap szerint a francia szakszervezetek addig ütik a vasat, amíg az meleg.
Címlapfotó:123rf.com
Chema Rodríguez elsősorban a hozzáállást hiányolta a franciáktól elszenvedett hétgólos vereség alkalmával, bár sem a védekezésünk, sem a támadásunk nem működött, és a játék többi eleme sem volt rendben. Bánhidi Bence pedig arról beszélt, hogy az ellenfél helyett végül saját magunkat leptük meg.
Nem sikerült megszorongatnia a magyar válogatottnak Franciaországot Varasdon a dán–horvát–norvég közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság első középdöntős mérkőzésén.
A Veszprémben légióskodó Nedim Remili pokoli hangulatra és rengeteg magyar szurkolóra számít a varasdi arénában. A franciák világklasszis kézilabdázója többek között arról is beszélt a kedd esti középdöntős mérkőzést megelőzően, hogy mennyire utál Sipos Adrián ellen játszani.
Florence Bergeaud-Blackler világhírű francia antropológust a Muszlim Testvériségről, a bevándorlásról és az antiszemitizmusról faggattuk.
Kisebb országokra lesújt, de Franciaországot nem meri leszidni az Európai Bizottság az eladósodás miatt – írja a POLITICO.
A francia választóknak üzenne a diplomata.
Trump komolyan gondolta a woke politikák felszámolását.
„Make Amerika great again!”, „Nekünk Magyarország az első!”. Így fordíthatjuk le Kölcseyt mai nyelvre – így beszél a normalitás, ez a régi, elveszett világunk visszajövetelének ígérete.
