USA: és most sújtsuk szankciókkal Kínát is!

Míg Brüsszel az utasításokat teljesítve újabb és újabb szankciókon töri a fejét Oroszország ellen, az Amerikai Egyesült Államok két lépéssel már előrébb jár, és globális gazdasági terveinek megfelelően Kínát is erőteljesen megregulázná. Ok mindig kell, a jelenlegi állás szerint a Peking felé irányítandó szankciókra Kína „feltételezett”, Oroszországnak szánt fegyverszállítása lesz a casus belli. 

Az USA nem vesztegeti az időt: miután gazdaságilag kivérezteti Európát a ráparancsolt szankciós politikával, most – saját érdekeinek megfelelően – drasztikusan szüntetné meg annak Kínával kiépített kereskedelmi kapcsolatait is. Ennek érdekében máris előzetes konzultációkat folytat „a szankciókat lelkesen támogató országokkal” és persze a G7-es tagokkal. Nem véletlen, hogy Biden múlt pénteken Németország határozatlan kancellárját, Olaf Scholzot rendelte be a Fehér Házba, míg ezen a héten a magát az amerikai érdekeknek mindenben alávető Ursula von der Leyen teszi meg ugyanezt az utat, hogy az elnök elmagyarázza, az EU miként szálljon be a Kína elleni tilalmi akcióba. 

Peking egyrészt tagadja a fegyverszállításokat, másrészt kezd ingerültté válni, amikor a tőle ezer gazdasági szálon függő országok és országocskák fenyegetni kezdik és zsarolni próbálják, azt a bizonyos „vörös vonalat” emlegetve. Az amerikai chiptörvény és az inflációcsökkentő csomagnak álcázott protekcionista törvény eleve érzékenyen érinti Kínát. Az USA azonban most játékba akar kényszeríteni mindenkit, akit csak tud – az élen természetesen az Európai Unióval, amely az ukrajnai háború alatt Washington hűséges érdekérvényesítőjeként a saját gazdaságát is hajlandó romba dönteni.

Tapogatózások

A Politico beszámolója szerint múlt héten Ukrajna, az USA, Kanada, Lengyelország, a balti államok, Japán és Dél-Korea diplomatái egy nagyon zárt körű ebéden vettek részt Brüsszelben. A megbeszélés hivatalos tárgya Ukrajna további támogatása volt, az eseményen részt vevő egyik diplomata szerint ugyanakkor legalább akkora hangsúlyt kaptak a Kína elleni szankciók alternatívái is. A leves és a desszert elfogyasztása között az is kiderült, hogy több ország egyáltalán nem lelkesedik Joe Biden újabb pusztító hatású tervéért. A hárítás indoka egyelőre az, hogy senki (beleértve a titkosszolgálatokat) nem tudott eddig konkrét bizonyítékkal szolgálni Peking fegyverszállítási akcióiról. Még akkor sem, ha az elmúlt hetek amerikai narratívája érezhetően ezt helyezi előtérbe, továbbá akkor sem, ha Olaf Scholz nagyokat nyelve szintén „megfenyegette” Kínát a vörös vonal átlépésével kapcsolatban, jelezve, hajlandó lesz belesétálni egy újabb szankciós politikai csapdába. 

Így vagy úgy

Konkrét tervek nincsenek még nyilvánosság elé tárva (hogy léteznek, abban biztosak lehetünk) a Kína ellen bevethető szankciókról. Az USA jelenleg a puhítás fázisánál jár. Oroszországgal ellentétben Kínával óvatosabbnak kell lennie, ha gazdasági és kereskedelmi tiltórendelkezéseket akar bevezetni. Ursula von der Leyen „berendelése” elsősorban azért lett sürgős, hogy Bidennek információkkal szolgáljon egy újabb, ezúttal már a globális kereskedelmet is lebénító szankciómassza ötletének a tagállamokra gyakorolt hatásáról – nem a gazdasági, inkább az együttműködési hajlandóság értelmében. Afelől nem lehet sok kétség, hogy ha Biden elindítja az újabb szankciós gépezetet, nem von der Leyen lesz az, aki ellenvetésekkel fog élni sőt, nagyon elképzelhető, hogy hamarosan ugyanolyan lelkesen várhatjuk a Kínára kivetendő szankciók melletti propagandaérveket, mint Oroszország esetében.

Egy Pekingnek küldött hadüzenet senkinek nem fájna jobban, mint Németországnak – nem véletlen a Biden–Scholz találkozó. Az USA-nak el kell fogadtatnia Berlinnel, hogy „önszántából” újra beszaladjon egy olyan zsákutcába, ahonnan nem tud kikecmeregni. Németország ipara és gazdasága olyan szorosan összefonódik a kínai ellátási láncokkal, hogy csak vesztesként kerülhet ki egy újabb szankciós konfliktusból. Ennek ellenére Scholzon nyomaiban sem látszik az a határozottság, amellyel saját országának iparát meg tudná védeni. A helyzet az, hogy az Északi Áramlatok vezetékeinek felrobbantása (ezzel a német gázszállítások teljes ellehetetlenítése) után egyre növekvő rémülettel és tanácstalansággal – gyakorlatilag Macron francia elnöknek átengedve a vezéri szerepet – nézte végig Biden zöld törvényének bevezetését is, amely tönkre fogja tenni az európai és elsősorban a német ipart. Ezzel azonban még nincs vége a behódolásnak.

A kancellár totális irányíthatóságát és határozatlanságát jól jelzi, hogy a Bidennel történt megbeszélés során rezignált beletörődéssel hallgatta az elnök azon ötletét, amely szerint – szigorúan morális indíttatásból, Ukrajna segítésének szándékával – az USA-ba kellene költöztetni a német hadianyaggyártás egy részét mondván, ott nagyobb a kapacitás és kisebb a bürokrácia. Scholz bólogat és minden második megszólalásával Biden vezetői képességeit dicséri, miközben kormánya már kezdhet is azon gondolkodni, hogy a kínai kapcsolatok esetleges megszüntetésével milyen irányba tud majd elindulni a diverzifikációs törekvésekkel. Olyan sok választásuk nem lesz. Biden szándékainak megfelelően – és hasonlóan ahhoz a szituációhoz, amikor az olcsó orosz gáz helyett Berlin kénytelen volt hatszoros-nyolcszoros áron az amerikait megrendelni – minden út Washingtonba vezet. Németország és Európa keserves árat fizethet azért, ha beszáll egy újabb szankciós háborúba. Lelkesen ágyaz meg az USA hegemóniájának, miközben – padlóra küldve saját gazdaságát – önmagát teszi meg vazallussá.

Nem lesz könnyű menet

Az Egyesült Államok szándékai elég világosak: Oroszország és az Európai Unió gazdasági erejének megroppantása után most Kína a célpont. A fegyverszállítások fedősztorija alatt meghozandó exportkorlátozásokat azonban még a „világ csendőre” szerep ellenére sem lesz könnyű legyömöszölni az EU-s tagállamok torkán, függetlenül attól, hogy Scholz végképp alárendelt szerepet szán-e saját országának, vagy Macronhoz hasonlóan hajlandó végre valamit tenni is a folyamatos hallgatás és ad hoc-jellegű ötletelés helyett. 

Az USA célja – a konkrétumok titkolása ellenére – kettős: egyfelől el kell érnie, hogy a von der Leyen uralta EU az orosz szankciókhoz hasonló helyzetben önként és dalolva dugja fejét a hurokba, egyben arra is rá kell vennie a tagországokat, hogy a Pekinggel szemben alkalmazott szankciók miatt kieső üzleteket az amerikai vállalatokkal kössék újra. De nem csak az európaiakkal kell megbirkóznia: az ázsiai térség számos országát kell majd meggyőznie ugyanerről, nem beszélve Latin-Amerikáról, amelynek kínai kapcsolatai ellen máris hadat üzent.

Ha sikerrel jár, az nem csak a globális kereskedelmi rendszer teljes megsemmisülését fogja eredményezni, de azt a félelmet is erősíti, hogy Peking a lehető legszorosabbra fűzi majd kapcsolatait Oroszországgal, vagyis gyakorlatilag belehajszolja majd Kínát abba, amivel most vádolja. Az Európai Unió ehhez készül most segítséget nyújtani, halványan megvilágítva azt az egyszerre primitív és bonyolult rendszert, amely az USA globális gazdasági hatalmának megerősítéséről szól, és jelenleg ukrajnai háború fedőnéven működik. 

Fotó: MTI/EPA/Getty Images /pool/Sean Gallup