A történelmi eseményeket mindig érdemes némi távlatból szemlélni. Az orosz-ukrán konfliktus kirobbanása óta eltelt egy évet még kétségkívül nem nevezhetjük történelmi távlatnak, ám egyre jobban kirajzolódnak már a konfliktus mögött sertepertélő szereplők szándékai és céljai.
Matus Tibor írása a Makronómon.
Amikor Ukrajna a konfliktus kirobbanása után egy hónappal angolszász nyomásra visszautasította a békeajánlatot, a világ egy pillanat alatt rádöbbent, hogy itt egy proxy háborúról van szó, amelyben az USA “az utolsó ukrán katonáig” küzd majd az oroszok ellen. (A proxy háború kifejezést akkor használjuk, amikor egy ország (jellemzően egy erős nagyhatalom) kisebb országok katonai konfliktusaiban az egyik fél mellé állva vívja meg harcát egy másik nagyhatalom ellen, aki értelemszerűen a másik felet támogatja – a szerk.)
Azóta ráeszmélhettünk arra is, hogy
Nagyhatalmak rivalizálása
Az elmúlt évszázadokban számtalan konfliktus zajlott a hegemónia megtartásáért a felemelkedő és a lecsúszó hatalmak között. Szinte mindegyik háborús cselekményekbe torkollott, és már Spárta és Athén versengése óta ismert az úgynevezett „Thuküdidész-csapda”, mely szerint az éppen trónon ülő, illetve a feltörekvő, ambiciózus és győzelemre álló új nagyhatalom között a rivalizálás végül háborúhoz vezet.
Graham Allison harvardi professzor tizenhét olyan eseményt mutatott ki a modern történelemben, amely sémáját tekintve másolta az ókorit, ebből tizenkettő háborúval végződött. Allison felhívja a figyelmet arra is, hogy a geopolitikai átrendeződések nem járnak szükségszerűen együtt fegyveres konfliktussal (jó példája ennek a hidegháború befejezése), elmélete azonban nagy port kavart.
Hszin Csin-ping kínai elnök úgy fogalmazott: a Thuküdidész-csapda nem létezik, mindenesetre a nagyhatalmaknak távol kell tartaniuk magukat minden olyan stratégiailag hibás lépéstől, amely lehetővé tenné, hogy mégis kialakuljon. Allison éppen ezzel ért egyet. Mint mondta, ha a versengő szuperhatalmak nem hajlandóak elfogadni egymás törvényes érdekeit, akkor a gazdasági rivalizálás beláthatatlan következményű fegyveres konfliktusba csaphat át.
Azt azért tudatosíthatjuk, hogy
Így volt ez a harmincéves háború vagy – végső soron – a 20. századi világháborúk esetében is, ha együtt kezeljük azokat. Érdekes volt olvasni még 2017-ben Matolcsy György írását, aki megpróbált a vesztfáliai békébe torkolló harmincéves háború és a napjainkban folyó gazdasági világháború között történelmi párhuzamokat találni. Persze ő még akkor csak gazdasági háborúról beszélt.
Az ukrajnai konfliktus kirobbanása után talán a fenti még érdekesebb olvasmány. A jegybankelnökünk szerint
Az euró és a jüan összefogva könnyen leválthatják a dollárt, megtörve ezzel az USA hegemóniáját. Nem egyszerű feladat egyszerre leállítani a konkurens valuták felemelkedését, megakadályozni az orosz-EU közeledést, és természetesen egy eurázsiai szövetség (Kína, Oroszország, EU) kialakulását is, ami egzisztenciális fenyegetést jelentene az USA számára.
A Matolcsy által felvázolt párhuzam azért is érdekes, mert leírja a mai, illetve a régebbi konfliktus hadszíntereinek változásait. Leírja az oroszok fokozatos bevonását a konfliktusba, illetve azt, hogy Kína csak 2020 után lép be a hadviselők közé.
Amikor kitört a háború két szovjet tagállam között, akkor kevesen várták azt, hogy a konfliktus a világot is ilyen mértékben kettéosztja. A Nyugat befagyasztotta az oroszok tartalékait, és durva szankciókhoz folyamodott. Amerika elszámította magát abban, hogy lekicsinyelte Oroszországot.
Nem számolt – többek között – azzal, hogy a dollár fegyverként való bevetése esetleg a világ eddig lesajnált részénél is visszatetszést szül, hiszen bármikor lehetnek ők a következő áldozat. Oroszország túl nagy ahhoz, hogy szankciókkal lehessen legyűrni. Túl nagy hatást tud elérni nyersanyagaival, hogy ne üzleteljenek vele. És elég nagy ahhoz, hogy egy nyugatellenes blokkot tudjon kialakítani, főleg, ha Kína is vele tart.
Minderre még a dollár is szárnyalni kezdett kiszippantva a tőkét a világ minden részéből.
A harmadik világ számára is megfizethetetlenek lettek drága energiahordozók, a gabona, sőt a dollár erősödésével a kölcsöneiket is nehezen tudják fizetni. Persze néhány ország azért tudott azon nagyokat szakítani, hogy megvette az orosz szankcionált energiahordozót, majd egy kicsit feldolgozva Európának adta el.
Az elszabaduló energiaárak Európában még nem váltottak ki akkora elégedetlenséget, hogy Európa másfajta stratégiát válasszon. Sőt, az sem ütötte még ki a biztosítékot, hogy most már egyre nyilvánvalóbb, Németország szövetségesei robbantották fel az Északi Áramlatot, majd ezek a szövetségesek egy nagyot szakítottak a gázszállításon. Persze az idő az oroszok szerint nekik dolgozik, hiszen Oroszország (ahogy Kína is) szívesen leválasztaná Európát az USA-ról, kialakítva valamiféle eurázsiai szövetséget.
hiszen ez csak a védelmi költségvetésének csupán töredéke, és milyen szépen apasztja az oroszok katonai képességeit. Ez igaz, de a Nyugat kifogyott a lőszerből, és már egyre többen figyelmeztetnek a nyakunkon lévő következő konfliktusra, Kína és Tajvan között, amire már az USA-nak nem igazán lesz lőszerkészlete.
Persze az sem elhanyagolható, hogy
Amerika, mint a világ egyik legnagyobb fegyvergyártója azért pár fillért leakaszthat erről is.
Azzal viszont nem számolt Amerika, hogy Kína – kihasználva a (részben már érdekkörébe vont) harmadik világ mai, illetve a gyarmati korból eredő sérelmeit – komoly lépéseket tehet majd az amerikai hegemón szerep látványos megtörése felé.
Kína már az ukrajnai konfliktus előtt is igyekezett megszerezni a nyersanyagok feletti ellenőrzést (pl. Afrikában), most viszont elérkezettnek látta az időt, hogy a jüanját is előtérbe tolja.
Minden pénznek addig van értéke, míg létezik mögötte az a hit, miszerint valamit kapunk is érte. A dollár értékét javarészt az adta, hogy főképp a nyersanyagok és az energiahordozók kereskedelme az amerikaiak pénznemében folyt. Kína ezen változtatott, amikor az Öböl menti országokkal egyezséget kötött, hogy olajukért jüant is elfogadnak, a jüanért pedig vehetnek Kínától fejlesztéseket, befektetéseket vagy beválthatják aranyra is.
Azt már mellékesen jegyezzük meg, hogy
Kína olcsóbban jut hozzá a világ olajkészletének szankcionált 40 százalékához (orosz, iráni, venezuelai), illetve most kötött egyezséget a másik 40 százalékra, az arabokéra.
Haladunk a kettős valutarendszer kialakulása felé, aminek egyik fontos eleme, hogy pár ázsiai jegybank elindította a digitális valutáik egyenes átváltását, ami szintén a dollár kikerülését szolgálja.
Persze Kína helyzete sem egyszerű, hiszen függ az amerikai piactól, ahova termékeinek nagy részét szállítani tudja. Igaz, ezért csupán dollárt kap, amit már évek óta javarészt az amerikai államadósságba tudott csak befektetni. Pár éve Kína még 1100 milliárd dollárnyi amerikai államkötvénnyel rendelkezett. Azóta pár száz milliárdtól már megszabadult, ahogy a világ többi országa is, de még mindig tekintélyes mennyiség van a kezében. Beláthatatlan következményei lennének, ha Kína nem exportálhatna az USA-ba, az iparának jelentős részét le kellene állítania, és valószínűleg az amerikaiak megtapasztalnák a hiányt és az árak drágulását.
Sokan Európában az ukrajnai konfliktust az elfoglalt négyzetméterek vagy a lelőtt katonák, likvidált haditechnika számában vizsgálják,
Ahogy pedig telik az idő, úgy épül ki az alternatív valuta- és elszámolói rendszer, és úgy vastagodnak a határok is a blokkok között. A Nyugat egyik nagy hibája, hogy későn ébredt a nyersanyagok terén. Úgy gondolta, hogy mindig is elérhető lesz a dollárjáért, és most döbben rá, hogy a nyersanyagok mások kezében vannak. További kockázatként tekinthet a Nyugat az országaikban folyó deindusztrializációra. Már nem igazán termel, a termelési fázisokból csak a legnagyobb haszonnal bíró elemeket tartotta meg, és a vasfüggönyök legördülésével ez könnyen az ellátás bizonytalanságához vezethet.
Bizonyos folyamatok elindultak, ami sajnos nem a Nyugat malmára hajtja a vizet. Minél tovább zajlik a háború, a fenti folyamatok annál jobban megerősödnek. Amennyiben a háború elhúzódik, a kérdés az lesz,
A kínai vállalatok uniós üzleti környezetre vonatkozó minősítése az ötödik egymást követő évben romlik. A beruházók és a kereskedők elsöprő többsége szerint az EU-s piac már se nem tisztességes, se nem nyitott.
Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a bejelentett drónészlelések nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági fenyegetést jelentenének.
A megválasztott amerikai elnök szerint Európának kell vezető szerepet vállalnia Ukrajna védelmében és a háború lezárásában.
Az európai akkumulátorgyártás fellegvárának szánt Northvolt összeomlása kijózanító pofon volt a merész tervek szószólóinak. A történet visszatért önmagába, a világ legnagyobb gyártója, a CATL pedig máris bejelentette, hogy új beruházásba kezd – ezúttal Spanyolországban.
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Az Oroszországot sújtó szankciók miatt az orosz repterek bezártak az európai légitársaságok előtt, így az Európa és Kína közötti légi forgalom a kínaiak kezébe került.
A szomszédos ország még így sem jutott be a „bezzegek” közé.
A magyar külügyminiszter ráadásul még mindig nem fedte fel teljesen a lapjait.
