Gazdasági hadviselés a történelemben címmel november legvégén rendezett egész napos konferenciát a Rubicon Intézet. A szimpózium a 19–20. századi tengeri és szárazföldi blokádok, vámháborúk, embargók és azok felszámolását célzó katonai intézkedések nemzetközi jogi kontextusát, eredményességét, megítélését és legfontosabb következményeit vizsgálta.
Megnyitójában Szalai Zoltán, a Rubicon Intézet társelnöke az ukrajnai háború kapcsán életbe léptetett nemzetközi szankciós csomagok megítélése körüli vitákról szólva úgy fogalmazott: napjaink egyszerre globális és polarizált nemzetközi viszonyai, valamint a sok esetben rugalmasan változtatható gazdasági-kereskedelmi kapcsolatai közt a szankcionált államok egyrészt
megtalálják a szankciók által érintett ágazatok számára a megfelelő pótmegoldásokat,
másrészt a szankciók következményei az azokat kezdeményező országokra is súlyosan visszaüthetnek.
Kontinentális zárlat, vámháború, tengeri blokád
A kiválasztott történeti esettanulmányok sorát Hahner Péter, a Rubicon Intézet főigazgatója a
napóleoni háborúk 1803–1812 közötti kontinentális zárlatának elemzésével kezdte. Az eredeti szándék a kontinentális Európa nagyobbik részét megszállva – vagy ellenőrzése alatt – tartó Franciaországra nézve egyedüli veszélyforrásnak tekintett Nagy-Britannia gazdaságának és európai kereskedelmének teljes tönkretételét tűzte ki célul. Ám az előadó szerint
a terv nem vált be, köszönhetően többek között a nemzetközi méreteket öltött csempészet hatásainak.
Nánay Mihály, az Intézet főmunkatársa az 1878-ban önállósult Szerb Királyság viszonyainak áttekintéséből kiindulva azt vizsgálta, miért, milyen körülmények és okok miatt jutott el a balkáni érdekeltségeit és befolyását fejleszteni kívánó Osztrák–Magyar Monarchia 1906-ban a vámháborúig. Mégpedig azzal a Szerb Királysággal szemben, amely élőállatexportjának közel 90 százalékát a Monarchiába irányította. A korabeli gazdaságstatisztikai adatokra és a magyar nyelvű szaksajtóból vett egyértelmű következtetésekre támaszkodva bizonyította, hogy Belgrád – az annexiós válság fokozottan feszült viszonyai ellenére – viszonylag könnyen találta meg balkáni szomszédságában a megfelelő pótmegoldásokat és felvevőpiacokat. Főleg azt követően, hogy a Bécstől és Budapesttől való függés enyhítése érdekében már 1905-ben vámunióra lépett Bulgáriával.