Szankciók a történelemben – negatív eredmények

Gazdasági hadviselés a történelemben címmel november legvégén rendezett egész napos konferenciát a Rubicon Intézet. A szimpózium a 19–20. századi tengeri és szárazföldi blokádok, vámháborúk, embargók és azok felszámolását célzó katonai intézkedések nemzetközi jogi kontextusát, eredményességét, megítélését és legfontosabb következményeit vizsgálta.

Megnyitójában Szalai Zoltán, a Rubicon Intézet társelnöke az ukrajnai háború kapcsán életbe léptetett nemzetközi szankciós csomagok megítélése körüli vitákról szólva úgy fogalmazott: napjaink egyszerre globális és polarizált nemzetközi viszonyai, valamint a sok esetben rugalmasan változtatható gazdasági-kereskedelmi kapcsolatai közt a szankcionált államok egyrészt 

másrészt a szankciók következményei az azokat kezdeményező országokra is súlyosan visszaüthetnek. 

Kontinentális zárlat, vámháború, tengeri blokád

A kiválasztott történeti esettanulmányok sorát Hahner Péter, a Rubicon Intézet főigazgatója a
napóleoni háborúk 1803–1812 közötti kontinentális zárlatának elemzésével kezdte. Az eredeti szándék a kontinentális Európa nagyobbik részét megszállva – vagy ellenőrzése alatt – tartó Franciaországra nézve egyedüli veszélyforrásnak tekintett Nagy-Britannia gazdaságának és európai kereskedelmének teljes tönkretételét tűzte ki célul. Ám az előadó szerint

Nánay Mihály, az Intézet főmunkatársa az 1878-ban önállósult Szerb Királyság viszonyainak áttekintéséből kiindulva azt vizsgálta, miért, milyen körülmények és okok miatt jutott el a balkáni érdekeltségeit és befolyását fejleszteni kívánó Osztrák–Magyar Monarchia 1906-ban a vámháborúig. Mégpedig azzal a Szerb Királysággal szemben, amely élőállatexportjának közel 90 százalékát a Monarchiába irányította. A korabeli gazdaságstatisztikai adatokra és a magyar nyelvű szaksajtóból vett egyértelmű következtetésekre támaszkodva bizonyította, hogy Belgrád – az annexiós válság fokozottan feszült viszonyai ellenére – viszonylag könnyen találta meg balkáni szomszédságában a megfelelő pótmegoldásokat és felvevőpiacokat. Főleg azt követően, hogy a Bécstől és Budapesttől való függés enyhítése érdekében már 1905-ben vámunióra lépett Bulgáriával.

Borhegyi Péter, a Rubicon Intézet munkatársa az első világháború izgalmas kérdésével, az antant-hatalmak Németországgal szembeni tengeri blokádjának történetét áttekintve vont mérleget a háború végső kimenetelét is jelentős mértékben befolyásoló brit, amerikai és német lépésekről. Az államilag szigorúan ellenőrzött német hadigazdálkodás kezdettől fogva komoly kihívásokkal szembesült mind a hadianyag-, fegyver- és lőszergyártásban, mind pedig a közellátás szempontjából meghatározó külföldi nyersanyagok biztosításában. 

A kezdetben sikeresnek tűnő német akciók magukkal hozták a háborúnak a központi hatalmak számára végzetessé vált kiterjesztését, így az Amerikai Egyesült Államok 1917. évi háborúba lépését. Az antant Németországgal szembeni tengeri blokádja – a hatalmas áldozatok, több mint kilencmillió bruttó regisztertonna vízkiszorítású brit kereskedelmi hajó elsüllyesztése és a Lusitania nevével fémjelzett amerikai és angol személyszállító hajók tragédiája – árán, de végső soron sikeresnek bizonyult. Ez jelentős mértékben hozzájárult a központi hatalmak 1918. novemberi kapitulációjához.

Ahol nem jött össze és ahol segített

Magyarics Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa az Egyesült Államok Japán elleni, 1937–1941 közötti szankciós politikáját elemezte. A kínai hódítások után a csendes óceáni, indokínai térség minél nagyobb részét befolyása és megszállása alá vonni készülő Japán Császársággal szemben az amerikai diplomácia igyekezett folyamatos és változatos eszközökkel fellépni. Megpróbálva egyúttal megelőzni a közvetlen háborús konfliktus kirobbanását. Washington a gazdasági ellenintézkedéseket fokozatosan adagolta: Japán számára végül az 1941. őszi amerikai olajembargó jelentette azt a kényszerhelyzetet, amikor az USA-val való megegyezés, illetve a csendes-óceáni amerikai haderő megtámadása közül az utóbbit választották.

Csoma Mózes, volt dél-koreai nagykövet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos munkatársa az Észak-Koreával szembeni korlátozó intézkedések hatását ismertette. Észak-Koreának létrejötte óta három fő célja a függetlenség, az önvédelem és az önellátás volt. Ezért

– ráadásul a kommunista tömb országaként Észak-Korea komoly támogatásban részesült. A teljes elszigetelődés felé az ország csak 1988-ban indult el.

Búr Gábor, a Magyar Afrika Társulat alelnöke, az Afrika Kutatóintézet vezető kutatója a Dél-Afrikával szemben érvényesített szankciókkal kapcsolatos előadásában rámutatott: azok nem 1976-ban, hanem 1946-ban kezdődtek el Brit-India kezdeményezésével, amely bojkottálta a dél-afrikai árukat, és tiltotta az oda irányuló kereskedelmet. Az előadó szerint ugyan nem a szankciók döntötték meg az apartheid rendszert, hatásuk mégis igen jelentős volt, ha nem is kizárólagos.

Maradnak, még ha eredménytelenek is

A konferencia zárszavában Hahner Péter, a Rubicon Intézet főigazgatója úgy foglalta össze a tanulságokat, hogy a gazdasági szankciók ugyan

s ennélfogva minden bizonnyal nem tűnnek el a nemzetközi politikai élet eszköztárából.

Fotó: 123RF