Lebetegedett Németország gazdasága az elhibázott energiapolitikája miatt

Mondjon bárki bármit Vlagyimir Putyin orosz elnökről, de az Ukrajna elleni háborúja felnyitotta Európa szemét néhány – régóta alábecsült – igazságra. Az egyik az, hogy a katonai biztonság elhanyagolása még a kontinens több mint 70 éves, viszonylagos békéje után is komoly veszélyeket rejt magában. A másik, hogy a kizárólag megújuló energiával működő modern gazdaságok „zöld álma" továbbra is egész egyszerűen elérhetetlen –  és az olcsó energiaellátáshoz való megbízható hozzáférés továbbra is alapvető fontosságú – állapította meg Hans-Werner Sinn a Project Syndicate oldalán.

A professzor szerint míg az első igazság nyilvánvalóvá vált, amint az orosz csapatok február 24-én átvonultak Ukrajnába, a második csak fokozatosan jutott el a köztudatba. Valójában sokan az orosz gáz európai importjának embargóját követelték, azzal érvelve, hogy ez nemcsak Oroszország háborús képességét ásná alá, hanem felgyorsítaná a zöld Nirvána felé való haladást is – és mindez minimális költséggel járna Európa számára a GDP-veszteség szempontjából – mint látjuk, ez nem így történt.

Hans-Werner Sinn hivatkozik egy új tanulmányra, amely leleplezi ezt az érvelést, mint fantáziát.

A tanulmány megjegyzi, hogy ezek a termékek importtal helyettesíthetők.

Ez az értékelés azonban nem számol azzal a jóléti veszteséggel, amely abból ered, hogy Németországnak sokkal magasabb árakat kell fizetnie ezekért a termékekért – veszteségek, amelyek az egész gazdaságra visszahatnának.

Hans-Werner Sinn úgy véli, a cserearányromlás hatása miatt a gáz és a gázintenzív termékek fogyasztóinak jóléte csökkenne, mivel a most importált termékek ára emelkedne. 

A gázembargónak az európai GDP-re gyakorolt hatása csak azért tűnik csekélynek, mert ez az áremelkedés nem szerepel a reál-GDP meghatározásában.

Ha például a műtrágyagyártás alapját képező metanolt és ammóniát, valamint számos más vegyipari terméket az Egyesült Államokból kell importálni, ahelyett, hogy helyben állítanák elő, a németországi termékre ráépülő (downstream) és kiegészítő hozzáadott értéket előállító iparágak veszíthetnek versenyképességükből. 

Ez sok munkahelyet érinthet, amíg nem sikerül új egyensúlyt teremteni. Nem csoda, hogy a BASF, a világ legnagyobb vegyipari vállalata úgy döntött, hogy akár 10 milliárd eurót (10,4 milliárd dollár) is befektet egy új kínai üzembe.

Kiszámíthatatlanok a megújulókA professzor szerint a fosszilis tüzelőanyagok megújuló energiaforrásokkal való helyettesítése nem az a megoldás, amit sokan gondolnak. 

Az időjárásfüggő tüzelőanyagok, mint

ami azt jelenti, hogy a szabályozható energiaforrások – szén, gáz és nukleáris energia – továbbra is nélkülözhetetlenek az ingadozások pufferelésére, hogy a szél- és napenergiával ellentétesen bekapcsolódjanak. 

Hosszan tartó zavarok esetén, amikor nem fúj a szél és nem süt a nap, ezeknek a forrásoknak még az összes energiaszükségletet is ki kell tudniuk egyedül elégíteni.

mivel még nagyobb villamosenergia-igényt generál, amihez a szabályozható energiaerőművek állományának arányos növelésére lenne szükség. A szén- és atomerőműveket mellőző Németország számára ez a gázerőműveket jelenti. A gázból azonban már most is hiány van, ezért más megoldást kell találni – véli a cikk szerzője.

Hans-Werner Sinn szerint lehet azzal érvelni, hogy erre szolgálnak az akkumulátorok. Összegyűjtik az energiát, amikor rendelkezésre áll, és tárolják, amíg szükség van rá. 

Mondhatjuk, hogy egy nap az akkumulátorok, például az elektromos autókban képesek lesznek kiegyenlíteni az energiaellátás rövid távú ingadozásait, de jelenleg még nem tartunk ott, még csak a közelében sem vagyunk az úgynevezett vehicle to grid megoldások üzembe állásának. Svájcban is csak nemrég, most szeptemberben indult egy olyan pilot projekt, ahol több száz e-autó részlegesen vissza tudja tölteni a hálózatra nagy terhelés esetén a napsütés és a nagy szelek idején “begyűjtött” zöld áramot.

Még a fejlettebb akkumulátortechnológiák mellett is egy-két szél vagy napsütés nélküli nap még éveken át egyszerűen leállítaná az elektromos közlekedést. Az elektromos autók (így, hogy nem tudnak visszatölteni a hálózatra) egyelőre inkább súlyosbítják a szezonális pufferproblémát. 

Mennyi időbe telik tehát, amíg olyan akkumulátorokkal fogunk rendelkezni, amelyek képesek ellensúlyozni a megújuló energiaforrások szezonális ingadozásait, és elegendő  – a nyári napsütésből és az őszi viharokból származó  – villamos energiát tárolnak ahhoz, hogy ne csak járműveinkkel, hanem egész gazdaságunkkal átvészeljük a telet?

A reálisabb – bár még mindig távoli – jövőnek tartja a szerző a hidrogénnel működő erőműveket, amelyek áthidalhatják a szél- és napenergia által hagyott szakadékokat. Ahhoz azonban, hogy a hidrogént gazdaságosan lehessen előállítani a csúcstermeléskor zöldáramból, az elektrolízis-berendezéseknek egyenletes és stabil áramellátására van szükségük, amit elvileg maguknak kell biztosítaniuk. Hogy ez a dilemma hogyan oldható meg gazdaságosan, ipari méretekben, az még mindig a levegőben lóg. (A hidrogén ugyanis ilyen esetben kvázi óriási „akkumulátorként” működhetne, hiszen a filléres vízből az olcsó zöld árammal lehetne előállítani, szükség esetén újra elégetni.)

Hans-Werner Sinn rámutat, hogy az ukrajnai háború kíméletlenül rávilágított a zöldenergiára való átállás hiányosságaira, és „valós idejű energiakísérletre” kényszerített olyan országokat, mint Németország. Egyelőre nincs más választásuk, mint hogy rendkívül drágán vásároljanak cseppfolyósított földgázt, több helyi földgázt importáljanak és termeljenek ki, valamint a helyben termelt vagy importált atomenergiára támaszkodjanak.

Húsz évvel ezelőtt Németországot Európa beteg emberének nevezték a magas munkanélküliség, a gyenge belső kereslet és a lassú GDP-növekedés miatt.

– zárja sorait a professzor.