Dráma: hibrid támadási kísérlet érte Szerbiát
A robbanást követően a koszovói illetékesek azonnal terrortámadásnak minősítették az esetet.
A tej árstopját feloldották, felemelték a kristálycukor árát, és még ki tudja mi várható.
Hetekkel azután, hogy a szerbiai boltok polcain egyáltalán nem vagy csak elvétve lehetett tejet találni, és voltak olyan „vészjóslók”, akik azt állították, hogy csupán a kereskedők mesterkedéséről lehet szó, akik a tej befagyasztott árának feloldására várnak, a szerb kormány október 1-jével feloldotta az árstopot. Mostantól a 2,8 százalékos zsírtartalmú tej literéért már kérhetnek 128,99 dinárnál (1,09 eurónál/460 Ft) is többet.
Bár a tej árát ezek után a piaci igények határozzák meg, a rendelet továbbra is korlátozza a kereskedelmi árrést. Sajtóinformációk szerint ugyanis az nem haladhatja meg ezek után sem a 10 százalékot függetlenül a tej zsírtartalmától, illetve attól, hogy friss vagy tartós tejről van szó. Igaz szeptember elején a tartós tej esetében a kereskedelmi árrést a korábbi 12 százalékról 5-re csökkentette a kormány.
Ez alól mentesül a kiszállítás a Nyitott Balkán (Open Balkan) országaiba, vagyis Észak-Macedóniába és Albánia, vagyis ezekre a területekre a tejgyárak és a kereskedők ezek után is leszállítják a szerződött mennyiségeket.
A kormány ugyanakkor nem csak a tej áráról döntött, hanem megemelte a kristálycukor árát is. Az eddigi 102,99 dinár (0,87 euró helyett) most legfeljebb 109,99 dinárt (0,93 eurót) kérhetnek a kiskereskedésekben a kristálycukor kilogrammjáért. Drágul a friss csirkehús is, ugyanis az eddigi 299,99 dinár (2,55 euró) megengedett kiskereskedelmi árát 319 dinárban (2,71 euróban) szabták meg.
A szerb kormány döntését azzal magyarázta, hogy a kristálycukor előállítása az inputok és az energia drágulása miatt jelentősen többe kerül. Rámutattak ugyanakkor arra is, attól tartanak, ha ezt a lépést nem tették volna meg, szűkítették volna a termelők mozgásterét. Most felkészülhetnek a közelgő vetésekre, és elkerülhető lehet annak lehetősége, hogy a gazdák az alacsony ár miatt a cukorrépa-ültetvények csökkentése mellett döntsenek, ami veszélybe sodorná a hazai igények ellátottságát.
Az alapélelmiszerek árkorrekciójáról szóló rendelet az étolajra, lisztre és a sertéshúsra továbbra is változatlan. Ám mivel ezek esetében is megmutatkozik az energia árának jelentős növekedése, az inputanyagok és a takarmány drágulása - a napokban meghozott kormányrendelet fényében - csak idő kérdése, hogy hasonló indokkal ezeknek az élelmiszereknek az ára is megemelkedik.