A Project Syndicate rendszeres rovatában a The Big Question-ben (A nagy kérdés) a portál kommentátorai röviden és tömören foglalkoznak egy-egy aktuális témával. Most azt járták körül, vajon a fenyegető gázhiány, az egyre mélyülő megélhetési válság és a valószínűsíthető növekedési visszaesés ismét a szakadék szélére sodorhatja az eurózónát?
A Nagy kérdésben Willem H. Buiter, Megan Greene, Daniel Gros és Paola Subacchi válaszolt arra, vajon milyen kemény télre számíthat Európa.
Willem H. Buiter független gazdasági tanácsadó, a Bank of England Monetáris Politikai Bizottságának volt tagja és a Citigroup korábbi vezető közgazdásza.
Szerinte az államadósság-válság felé tart az euróövezet. A fiskálisan törékeny országok listáján szerepel Olaszország, amely az idei első negyedévet a GDP 152,6 százalékát kitevő bruttó államadóssággal zárta. A sort folytatja Görögország, a GDP 189,3 százalékával, igaz, hosszabb átlagos futamidővel, majd Portugália (127 százalék), Spanyolország (117,7 százalék), Franciaország (114,4 százalék), Belgium (107,9 százalék) és Ciprus (104,9 százalék). A válság egzisztenciálissá válhat, ha a fenntarthatatlan államadósság kikényszeríti az euróövezetből való kilépést - mondjuk Olaszország részéről -, és ezzel úgynevezett redenominációs kockázat valósulhat meg.
Redenominációs kockázat a pénzügyi eszközök átértékelődésével kapcsolatos, például mikor az euróban fennálló olasz államkötvényeket csak az esetleges új lírában lesznek hajlandóak kifizetni. Az újonnan bevezetett deviza átértékelődése Olaszország esetében valószínű károkat okozna a befektetőknek, mivel a kifizetések az új lírában nyilván nem érnek majd annyit, mint a korábbi eurós pénzáramlás.
Buiter úgy véli, hogy
az államadósság könnyen fenntarthatatlanná válhat a gyenge növekedési kilátások, az emelkedő kockázatmentes kamatlábak, a nagyobb szuverén kockázati felár és a költségvetési kapacitás hiánya miatt.
Mario Draghi vezetése nélkül Olaszország valószínűleg nem fog tudni „bármit is megtenni” a bent maradásért az euróövezetben. Az államadósság-válság kockázatát szerinte tovább súlyosbítja a küszöbön álló európai energiaválságra adott valószínűsíthető politikai válasz: transzferek, adócsökkentések és energiaár-ellenőrzés valamilyen kombinációja, amelyek mindegyike növelni fogja az államháztartási hiányt.
Az euróövezetben az államadósság-válság elkerülésének egyik módja, hogy a költségvetési szempontból gyenge tagállamok hiányát társadalmasítják a NextGenerationEU - a COVID-19 világjárvány hatásainak kezelésére létrehozott sürgősségi finanszírozási program - állandóvá tételével.
Amennyiben az EU központi költségvetési forrásait növelnék évente a GDP mintegy 3 százalékával - 2022-ben 450 milliárd euróval -, az talán elegendő lenne. Ez azonban politikailag valószínűtlen
- írja Buiter.
Alternatív megoldásként az Európai Központi Bank folytathatná a fiskálisan sérülékeny tagállamok adósságainak felvásárlását, és tartózkodhatna attól, hogy az irányadó kamatlábat az inflációs cél eléréséhez szükséges szintre emelje. Az euróövezeti államadósság-vásárlások 2020-ban és 2021-ben a nettó államadósság-kibocsátás 120 százalékát tették ki.
Viszont figyelmeztet arra, hogy az olyan eszközök, mint a végleges monetáris tranzakciók vagy a tranzakcióvédelmi kezdeményezés használata, amelyet a költségvetések megmentésére használnak, nem pedig a piac széttöredezettségének megelőzésére és a monetáris transzmissziós mechanizmus egységének biztosítására, nem lesz elfogadható politikailag Németországban vagy más, fiskálisan önmérsékletet tanúsító tagállamokban. A nemzeti alkotmánybíróságok könnyen megtámadhatják az EU Bírósága előtt.
Ezért Buiter a közeljövőt elég komornak látja.
Megan Greene, a Harvard Egyetem John F. Kennedy Kormányzati Karának főmunkatársa a Regeneratív Válságreagálási Bizottság tagja.
Greene is úgy látja, hogy az eurózóna mindenképpen egy újabb válság felé tart, bár hagy némi kiutat magának, hogy ez esetleg mégsem következik be. Szerinte az,
hogy az európrojekt tovább él-e vagy sem, Rómában fog eldőlni, a közelgő olasz választásokon
- amelyeken valószínűleg egy jobbközép koalíciós kormány alakul és amelyet az Olasz Testvérek (FdI) vezetnek. Úgy véli, az FdI lényege Mussolini fasiszta pártjában gyökerezik, kormányra kerülésük a befektetők tiltakozását válthatja ki.
Greene vélekedése szerint azonban Olaszország új kormányának nagyon kevés mozgástere lesz, mivel minden költségvetési mozgásterét az energiaköltségek csökkentésére és a megélhetési válság enyhítésére kell majd fordítania. A járvány kitörése óta az Európai Központi Bank volt az egyetlen igazi vevője az olasz adósságnak, míg a külföldi befektetők az EKB támogatását arra használták fel, hogy csökkentsék az Olaszországgal szembeni kitettségüket. Az EKB azonban nem finanszíroz Olaszországban olyan politikákat, mint az egykulcsos adó vagy a nyugdíjkorhatár csökkentése.
Az EKB a transzmisszióvédelmi eszköz használatát, amellyel csökkenthetik az olasz felárakat, köthetik ahhoz, hogy az olasz kormány tartsa be az uniós költségvetési szabályokat. (Milyen ismerős!)
Ha az új kormány megpróbálná semmibe venni ezeket a szabályokat, a piacra jutás elvesztése majd visszakényszerítené őket a „megfelelő útra”. Az alternatíva egyedül az lenne, ha elindítanák az euróból való kilépést, amit egy jobbközép kormány nem biztos, hogy szeretne megtenni.
Greene alapvetésként számol az euróövezet gyengeségeivel. Az Európai Unió 2010 óta jelentősen megváltozott az Európai Stabilitási Mechanizmus létrehozásával, illetve a NextGenerationEU bevezetésével, amely egységes szanálási mechanizmust hozott létre és közös adósság-kibocsátással járt.
A legnagyobb gondnak azt tartja, hogy Európából még mindig hiányzik a fiskális-, banki- és politikai unió.
Ezen célok megvalósításával szembeni ellenállás azonban továbbra is fennáll, amint azt az észak-európai országok ellenállása is mutatja: a NextGenerationEU-t a zöld átmenet és a magasabb védelmi kiadások finanszírozására szolgáló tervként használják fel. Az unió ezen, további integrációi nélkül mindig is kilátásban lesz az euróövezet újabb válsága.
Daniel Gros az Európai Politikai Tanulmányok Központjának igazgatótanácsának tagja.
Gros írását az ismert mondással kezdi: „A történelem nem ismétli önmagát, de a történések gyakran rímelnek ”.
Azért tartja a 2011-12-es euróválság megismétlődését valószínűtlennek, mivel a fundamentumok most teljesen mások. Egy évtizeddel ezelőtt az euróövezet déli országai komoly folyó fizetési mérleghiánnyal rendelkeztek, ami azt jelentette, hogy nagy tőkebeáramlásra volt szükségük. Amikor leálltak ezek az áramlások, gazdaságaik is leálltak, és nyilvánvalóvá vált a bankrendszerük sebezhetősége.
Ma Olaszország folyó fizetési mérlege tetemes többletet mutat, nettó külföldi eszközpozíciója épp most vált pozitívvá, és bankjai is sokkal erősebbek.
A történések a tíz évvel ezelőtti válsággal való rímelését abban látja, hogy a visszaesés idején a kockázati felárak általában a legjobb (AAA minősítésű) hitelfelvevők kivételével, minden más hitelfelvevő esetében emelkednek. Megállapítja, hogy az olasz kormány nem tartozik ebbe a csoportba. A több mint 150 százaléknyi GDP-arányos adóssággal rendelkező Olaszország szuverén besorolása BBB. Az elmúlt egy év során az olasz hosszú lejáratú államkötvények kamatlába körülbelül annyival emelkedett, mint a magánszektorbeli BBB hitelfelvevőké. Spanyolország és Portugália alacsonyabb adóssággal rendelkezik, és így sokkal alacsonyabb kockázati felárat élveznek, körülbelül fele akkorát, mint Olaszország.
Gros szerint,
a hosszú lejáratú adósságok mérsékelt kockázati felárai azonban nem jelzik a válságot.
A vészharang egy évtizeddel ezelőtt akkor szólalt meg, amikor a befektetők jelentős kockázati felárat követeltek a rövid lejáratú adósságokért. Jelenleg ennek semmi jele.
Véleménye szerint ennek fényében nem lett volna szükség az új TPI-re (Transzmissziós védelmi eszközök), amelyet az EKB július végén mutatott be. Egyesek úgy vélik, a TPI valójában „Olaszország védelme”, mivel egyetlen más ország sem kérte. Összegzésképp a véleménye optimista, mikor azt írja, hogy nem áll fenn egy újabb euróövezeti válság kockázata, sem a TPI-vel, sem anélkül.
Paola Subacchi, a Londoni Egyetem Queen Mary Globális Politikai Intézetének nemzetközi közgazdaságtan professzora.
Szerinte az euróövezet nehéz tél elé néz. A széles körű bizonytalanság jelentős lefelé mutató kockázatokat rejt magában, amely nem utolsósorban az ukrajnai háborúból ered, és aminek továbbra sem látszik a megoldása.
Subacchi abból indul ki, hogy Európa, a kínálati oldali korlátok enyhítése terén elért eredményei ellenére, nagymértékben függ az Oroszországból származó energiától, amely 2021-ben a gázimport 40 százalékát és a kőolajimport 27 százalékát tette ki. Most Oroszország úgy döntött, hogy határozatlan időre leállítja az Északi Áramlat-1 gázvezetéket, és az EU embargót vetett ki az orosz olajra.
Így törvényszerű, hogy az euróövezet energiafüggő iparágai magas árakkal és szűk ellátási keresztmetszetekkel küzdenek.
A múlt hónapban az energiaárak éves szinten 38 százalékkal emelkedtek, az éves infláció pedig 9,1 százalék volt, szemben a júliusi 8,9 százalékkal. A fogyasztók és a kormányok arra készülnek, hogy a téli hónapokban, amikor az energiafogyasztás növekedni fog, még nagyobb nyomás nehezedik az életszínvonalra. Mindez megmutatkozik az üzleti és fogyasztói bizalom visszaesésében is.
Subacchi viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy összességében az euróövezet gazdasága meglehetősen jó állapotban van. A gazdasági tevékenység 2022 eleje óta tartó jelentős lassulása ellenére, a reál-GDP az előrejelzések szerint idén 2,6-2,8 százalékkal emelkedik, miután 2021-ben 5,3 százalékkal nőtt (amikor is a járvány utáni fellendülés az elmúlt 15 év legerősebb konjunktúráját hozta az euróövezetben). Az OECD 2023-ban 1,6 százalékos reál-GDP-növekedésre számít, a Nemzetközi Valutaalap pedig 1,2 százalékos növekedést vár.
Bár a fenti megállapításait azzal árnyalja, hogy az Északi Áramlat-1 leállításának hatása ronthatja ezt a kilátást, különösen a német és az olasz feldolgozóiparra gondolva. A COVID-19 újabb zárlatai Kínában - Németország fő kereskedelmi partnerénél - is tovább ronthatják a helyzetet. Az euró gyengesége pedig, amely az amerikai dollárral közel azonos árfolyamra süllyedt, még drágábbá teszi az importot. A veszélyt abban látja, hogy
a megélhetési költségek emelkedése aláássa a fogyasztói keresletet,
bár a háztartások megtakarításaik felhasználásával tompíthatják a magasabb árak hatását.
Azt is kockázatnak látja ugyanakkor, hogy
az Európai Központi Bank valószínűleg csak fokozatosan szigorítja majd a monetáris politikát, így a gazdasági növekedésre gyakorolt hatása nagyjából semleges lesz.
A jelentős kötelezettségekkel rendelkező vállalatok - különösen a villamosenergia-termelő iparban - nehezen találják meg a vihar átvészeléséhez szükséges likviditást, de ez nem vált majd ki rendszerszintű hatásokat.
Bizonyára erős az ellenszél. De a megélhetési költségek növekedését mérséklő és a likviditáshiányos vállalatok számára védőhálót nyújtó politikáknak segíteniük kell abban, hogy Európában minimálisra csökkenjen a téli időszak elégedetlensége és a veszedelmesebb recesszió kockázata - zárja írását Subacchi.
Megjegyeznénk:
Négy rövid írás, négyfajta vélemény. Többfajta kockázatra hívták fel a figyelmet, és igencsak kevés optimizmust tükröződik belőlük. Olaszország valóban Damoklész kardjaként lóg az euró felett, és a folyamatokban benne van a teljes eurozóna felbomlása, vagy egy kétsebességes Európa kialakulása, mint azt Matolcsy György vizionálta.
A vélemények megegyeznek abban, hogy az energiaválság kockázata nem csak a lakosság elégedetlenségéhez vezethet, hanem a gazdaságok bedőléséhez is. Amivel nem foglalkoztak, az a nyersanyagválság kialakulásának kockázata.
Amit viszont valóban hiányolhatunk, az a többpólusú világ kialakulásának kockázata, ahol a határok megvastagodhatnak, és mindez az eddigi globális stratégiák átírásához vezethetnek.
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Nagy siker ez hazánknak.
Ráadásul a Tisza Shellből importált energetikai tótumfaktuma annyira lelkes lett, hogy azon nyomban megszüntetné a családok életkörülményeit javító intézkedéseket.
A számok szerint csökkenti az inflációt, a kivezetése pedig a háztartások terheit növelné.
Európa vezetői már a legrosszabb forgatókönyvvel számolnak, a következmények beláthatatlanok.
Magyar Péterék legalább hárommillió forintot vennének el a családoktól.
A fosszilis energiahordozók kiszámíthatatlansága miatt egyre többen keresnek stabilabb alternatívákat.
A bejárás során a miniszterelnök megtekintett egy kutyafuttatót, az állatok elszállásolására alkalmas bokszokat, majd egy kutya sétáltatásában is részt vett.
Nem kizárt, hogy ezúttal csúnyán mellényúlt a kormánykritikus zenész.
