Míg egyes országok népessége erőteljesen növekszik, addig más országoké zsugorodik. Ez hatalmi váltásokkal és feszültségekkel jár, amelyek háborúkhoz vezethetnek.
A következő 30 évben Oroszország elveszíti munkaképes és katonakorú lakosságának mintegy hatodát. A világ számos más országához hasonlóan demográfiai hanyatlásban van, és a lakosság fogyatkozásával a hatalom is fogyatkozik. A vezetők pedig félnek a hanyatlástól – ami még veszélyesebbé teszi őket – vonta le a következtetését Henrik Müller a Spiegel hasábjain.
A fogyatkozási tendencia az ENSZ előrejelzései szerint a század második felében is folytatódni fog: Oroszország aktív lakosságának mintegy negyedét veszíti el.
Kínában még gyorsabban fogy a népesség.
Oroszországhoz hasonlóan a népesség termelékenyebb része Kínában is évek óta csökken, de egyre gyorsabb ütemben. Ebben az évszázadban a 15 és 64 év közöttiek száma csaknem a felére esik vissza – ami késői következménye a korábbi évtizedek egygyermekes politikájának.
A demográfiai fordulat óriási kihívások elé állít minden érintett országot, nem csak Oroszországot és Kínát. Egyre több forrást kell fordítani az időskori ellátásra, az egészségügyre és a gondozásra. Az EU egyes részei is súlyos demográfiai csökkenéssel néznek szembe, különösen a keleti tagállamokban. Nyugat- és Észak-Európa viszont demográfiailag viszonylag stabil marad. Németországban évekig magas szinten maradhat a munkaerő száma a migráció következtében.
A demográfiai változás lassú, előre látható folyamat, amely már évtizedek óta zajlik, és az állami rendszerek felkészülhetnek rá. A polgárok és munkáltatóik például a várható élettartam meghosszabbodásához igazíthatják a munkával töltött életszakaszokat, azaz emelhetik a nyugdíjkorhatárt. Ez a folyamat nem mindenhol egyszerű, de elvileg kezelhető.
Henrik Müller szerint
a birodalmi ambíciókkal rendelkező államok azonban teljesen más számítással szembesülnek: a hatalmi csúcs szindrómájával.
A munkaképes és katonai szolgálatot teljesítő emberek számának előrelátható csökkenése egyben a hatalom csökkenését is jelenti. Azok az erőforrások, amelyekkel építhetik és megszilárdíthatják nagy birodalmukat, egyre fogynak. Hiába vannak hatalmuk csúcsán az adott pillanatban, egyszer csak hosszú relatív hanyatlással szembesülnek és a félelemmel, hogy hatalmi igényeik nyers érvényesítése a jövőben egyre nehezebbé válik.
Azok a vezetők, akik valamikor úgyis lecsapnának, szembesülnek a kérdéssel: mikor, ha nem most?
Müller szerint a moszkvai és pekingi vezetők arra a következtetésre jutottak, hogy addig kell erőszakkal kiterjeszteniük birodalmi szférájukat, amíg még lehet – akár Ukrajnában, akár Közép-Ázsiában és a jövőben esetleg Tajvanon.
Müller tehát úgy véli, Vlagyimir Putyin döntése, hogy idén csapást mér Ukrajnára, nem csak előrehaladott korával, a Nyugat (általa tévesen) feltételezett gyengeségével és azzal a perspektívával magyarázható, amellyel a szabad Ukrajna öregbíti saját tekintélyelvűségét. Mint sok más hasonló állam,
Oroszország is szenved a hatalmi csúcs elvesztésének szindrómájától: népessége csökken, miközben a gazdasági és kormányzati rendszer szinte kizárólag a kőolaj és a földgáz értékesítésén alapul – olyan klímakárosító árukon, amelyek fogyasztása belátható időn belül csökkenni fog.
Oroszország megtapasztalhatta, hogy mennyire fontos az „élőerő”, ha területi hódító hadjáratokat akar folytatni. Most 300 000 embert kell toborozniuk erőszakkal, túlnyomórészt fiatalabb férfiakat, akik viszont hiányoznak majd a gazdaságból – és akik közül sokan életüket és egészségüket fogják feladni egy értelmetlen háborúban.
Paradox módon Putyin éppen azt a demográfiai hanyatlást súlyosbítja, amitől fél.
A háború kezdete óta az elhunytak mellett a becslések szerint többszázezer fiatal, jól képzett ember hagyta el az országot. Miután Putyin bejelentette mozgósítását, újabb roham indult a határok felé. Ha Oroszország a háború előtt is gyenge volt, utána még gyengébb lesz. Putyinnak éppen ezért lesz nehéz beismernie, hogy nem tudja elérni háborús céljait.
A hatalmi csúcs szindrómájának egyik központi aspektusa a demográfiai fejlettségi különbségek. Míg egyes országok népessége erőteljesen növekszik, addig más országoké zsugorodik, ami hatalmi váltásokkal, feszültségekkel jár, és háborúkhoz is vezethet.
Müller ázsiai példát hoz fel: Kínában az aktív korú lakosok száma gyorsan csökken, ami már most hatással van Kína termelékenységére. Sok minden más mellett a csökkenő demográfia az egyik legfőbb fékje a fejlődésnek egy olyan országban, amely az elmúlt évtizedekben rendkívül kedvező demográfiai feltételeknek örvendett.
De ez azt is jelenti, hogy
ha Kína vezetője, Hszi Csin-ping birodalmi terjeszkedésre törekszik, és erőszakkal annektálná a demokratikus Tajvant, akkor a hatalmi-stratégiai alkalom az idő múlásával nem lesz kedvezőbb.
India a lakosság számát tekintve ebben az évtizedben megelőzi Kínát. A demográfiai csúcsot csak 2050 körül éri el, és addig az ország kedvező időszakot élhet át. Akkor azonban az előrejelzések szerint ott is felborul a népesedési trend.
Eközben Pakisztán lakossága tovább növekszik. 2050-re az aktív korú népesség kétharmadával nő, majd a század második felében lassabb ütemben, de tovább emelkedik. Ezek olyan demográfiai változások, amelyek felboríthatják a két atomhatalom közötti bizonytalan erőegyensúlyt.
Müller hoz példát a Közel-Keletről is. Míg Irán a csökkenő születésszám miatt népességfogyással néz szembe, addig a szomszédos Irak népessége az egyik leggyorsabban növekvő állam (Afrikán kívül). Törökország, a regionális hatalmi ambíciókkal rendelkező ország a következő 30 évben szintén demográfiai csúcspontja előtt áll, ám ezután a munkaképes korú lakossága csökkenésnek indul.
Henrik Müller szerint a gyorsan növekvő nemzeteknek egészen eltérő kihívásokkal kell szembenézniük. Munkahelyeket, lakhatást és közszolgáltatásokat kell teremteniük a fiatalabb generációk számára. Ha ez nem sikerül, frusztráció indulhat be, ami könnyen erőszakos cselekményekbe vagy kivándorlási hullámokba torkollhat.
Afrika nagy része ilyen forgatókönyvvel néz szembe. Pakisztán és Irak potenciális problémás pontok. Demográfiai dinamikájuk látens fenyegetést jelent szomszédaikra, különösen Indiára, Iránra és Törökországra – azokra az országokra, amelyek a következő évtizedekben érik el hatalmi csúcspontjukat, ami a hanyatlást megelőző beavatkozásra csábíthatja őket.
Ki fogja elveszíteni a hatalmi csúcs dominóját?
Müller szerint a hatalmasok világszerte figyelik Putyint. Ha viszonylagos győztesként kerülne ki az általa indított háborúból, akkor a világban megszűnne a biztonság. Egy orosz győzelem veszélyes precedenst teremtene, amelynek jelentősége messze túlmutatna Európán.
A növekvő demográfiai egyenlőtlenségek világában sok konfliktus várna ránk, amelyek közül néhányban nukleáris fegyvereket is bevethetnek.
Müller figyelmeztet: jól tenné a világközösség, ha felfegyverkezne ez ellen a forgatókönyv ellen, és egyesítené erőit, hogy Oroszországot a helyére tegye.
Úgy véli, hogy bármi áron, de Oroszországnak el kell veszítenie ezt a háborút, nehogy a hatalmi csúcs elvesztésének szindrómája dominóhatáshoz vezessen.
Scott Bessent pénzügyminiszter megtette, amit megkövetelt a haza: a két gazdasági gigász 90 napra tűzszünetet kötött a vámháborúban. A tőzsde hálás, a dollár erősödik, Kína pedig megengedett magának egy mosolyfélét.
Dmitrij Peszkov így kommentálta, hogy több európai ország kilátásba helyezte: további szankciókat vezet be Oroszországgal szemben, amennyiben az megtagadja a tűzszünet bevezetését Ukrajnával.
Az eredmények még annál is jobbak, mint eddig gondolni lehetett.
Az Európai Unió egységében gondolkodik Roberta Metsola.
Az ukrán elnök melegségesnek és tartalmasnak nevezte a pápával folytatott telefonbeszélgetését.
Még mindig nem sikerült feldolgozni a pénteken történteket.
A vizsgálat alapján beazonosított személy Ruszin-Szendi Romulusz korábbi vezérkari főnök támogatója volt.
Az EU-nak és Oroszországnak nemcsak a földrajzi társbérlete fog átalakulni, hanem a demográfiai is.
