Pozsár Zoltán: megbomlott a termelő Kelet és fogyasztó Nyugat egyensúlya

Két fajta infláció, az egyik helyes

A magas inflációs szintről elhangzó magyarázatokat Pozsár kétféle csoportba sorolja.

Az első, széles körben elfogadott magyarázat az, hogy a jelenlegi infláció ciklikus, és a világjárványt követő kaotikus gazdasági nyitás eredményeként alakult ki, amelyet  masszív fiskális és monetáris politikai támogatással támasztottak alá. Ezek felduzzasztották a keresletet az átmenetileg korlátozott kínálattal szemben. Amikor azonban a kínálat helyreáll, az infláció is csökkenni fog. Addig is, ha szükséges, a központi bankok magasabb kamatlábakkal fogják megfékezni a túlzott keresletet.

Az infláció eredetéről Pozsár Zoltán inkább a második nézetet vallja.

Pozsár úgy véli: ha az első nézet a helyes, akkor az infláció valószínűleg elérte a csúcspontját. Ha a második nézet a helyes, akkor még alig kezdődött el. Ebben az esetben olyan háborús eszköznek kell tekinteni, amelyet a nyugati központi bankok nem biztos, hogy meg tudnak szelídíteni.

Hogyan jött létre az állandó infláció

Pozsár leegyszerűsítve úgy határozza meg az elmúlt két évtizedet, hogy a korszak amelyben a Nyugat vásárolt, a Kelet pedig termelt. Ez volt a nyugati vásárlóerő és a keleti termelőkapacitás szinergiája. Az Ukrajna elleni támadás viszont az utolsó csepp volt a pohárban, amely megtörte ezt a modellt.

Az elmúlt két évtizedben Kína hatalmas mennyiségben szállított olcsó árukat és munkaerőt, amiből elsősorban az Egyesült Államok profitált. Ugyanakkor Oroszország olcsó energiát szállított Európának, amiből különösen Németország profitált. A gazdasági háború egyrészt Oroszország és Európa, másrészt Kína és az Egyesült Államok között búcsúztatja a deflációt, amely az elmúlt évtized nagy részében fennállt.

A jelenlegi gazdasági háború eredményeként a termelő Kelet és a fogyasztó Nyugat egyensúlya megbomlott. Ez is a háború következménye, ahogy az infláció is.

Pozsár szerint a megoldás az, hogy

Ha ugyanis eltűnik a termelési kapacitás, ugyanaz a pénz kevesebb áruért fog majd küzdeni, és az infláció emelkedni fog. Ezt azonban egy másik probléma is súlyosbítja: a munkaerő mobilitásának csökkenése és a bevándorlás-ellenes érzelmek erősödése. Ez magasan tartja a bérnövekedést is, amit meg kell szelídíteni.   

A központi bankok harca

Pozsár Zoltán véleményezi az elmúlt évtizedek monetáris politikáját is. Szerinte a központi bankoknak egyetlen feladata volt: a kínálattól messze elmaradt aggregált kereslet ösztönzése. Amikor a kínálat túlsúlyban volt, minden olcsó volt, az infláció pedig alacsony. A központi bankoknak egyszerre kellett nulla szinten tartaniuk a kamatlábakat, és mennyiségi lazítást végezniük.

A megváltozott helyzet megoldására Pozsár szerint,

A Fednek 5-6 százalékra kellene emelnie a kamatokat, és ott kellene tartania őket, hogy megállítsa az inflációt. Ez persze erőteljesen csökkenti majd a gazdasági növekedést, így a világgazdaság fejlődésének görbéje L alakú lesz. Mindenesetre Pozsár a vártnál maradandóbb és sokkal komolyabb következményekkel számol, mivel a gazdasági háború kezdete egyben az olcsó munkaerő, az olcsó áruk és az olcsó energia végét is jelenti.

Moszkva 20 milliárdos gázzal tartja sakkban a 2 billiárdos Németországot

Pozsár egyszerű képekben summázza a jelenleg kialakult gazdasági háborút. Kína nagyon meggazdagodott azáltal, hogy olcsó dolgokat árult. Aztán úgy döntött, hogy globális 5G hálózatot épít ki, amely csúcskategóriás chipeken és csúcskategóriás litográfiai gépeken alapul. Az Egyesült Államok ekkor felismerte technológiai lemaradását, és megpróbálja visszaforgatni az idő kerekét. Ennek eredményeképpen az olcsó kínai gyártás és az amerikai kereslet kombinációjaként ismert szövetség zűrös válóperbe keveredett, és folyik a harc a Tajvan nevű baba körül is.

Oroszország is nagyon meggazdagodott pusztán azáltal, hogy olcsó gázt adott el Európának. Németország pedig nagyon meggazdagodott az olcsó orosz gázból készült drága dolgok eladásából. Az eurázsiai országok folyó fizetési mérlegei pedig masszívan nőttek. Folytatták volna a partnerséget, de mindez az Északi Áramlat 2 gázvezeték és az ukrán háború miatt gyorsan válóperré vált.

A régi prosperáló házasságok szétbomlottak, a faképnél hagyott keleti partnerek pedig összefogtak, és létrejött a kínai-orosz szövetség és erősödik a BRICS.

Mindez szembeállította egymással Keletet és Nyugatot. A globalizáció pedig megszűnt létezni. 

Csak akkor működik, ha a partnerek pozitív várakozásokkal tekintenek a jövőbeli gazdasági környezetre. A hosszú távú gazdasági előnyeik biztosításához béke kell.

Az is törvényszerű, hogy amikor az üzleti várakozások negatív irányba fordulnak, akkor eluralkodnak a piacokhoz, anyagokhoz és technológiához való hozzáféréssel kapcsolatos aggodalmak, és érdekeik védelmében minden válságba torkollik. A kereskedelmi elvárásoknak ez az elmélete pedig meghatározza a jelenlegi nagyhatalmi harcokat is.

Milyen következmények várhatóak?

Pozsár szerint az orosz nyersanyagok és az olcsó kínai áruk nélkül a nyugati gazdasági teljesítmény csökkenni fog, és alacsony szinten marad.

Pontosan úgy, ahogyan most az Európai Unióban, ahol a magas energiaárak az egész kontinens deindusztrializációjával fenyegetnek, ami maga után vonja a termelőkapacitás állandó csökkenését.

Hogy az "L" "L/"-vé válhasson, azaz hogy a gazdaság felfelé emelkedjen, ahhoz már nem lesz elég az aggregált kereslet egyszerű támogatása - mert nem lesz kitől olcsó árukat és nyersanyagokat importálni.

A globalizáció Ponzi-féle sémája

Pozsár elemzésének egyik különleges része, amikor összehasonlítja a 2008-as válságot a jelenlegivel.

Ezért emlékezteti a jelen története a 2008-as eseményekre, amikor a just-in-time likviditás eltűnt. Addig az volt a szabály, hogy egy pénzintézet bármikor könnyen eladhatta eszközeit piaci áron. A pénzügyi válság megjelenésével azonban a just-in-time likviditás hirtelen elpárolgott. A bankoknál hatalmas nem likvid eszközök maradtak, és a második világháború óta a világ átélhette a legnagyobb pénzügyi válságát.

Okfejtése szerint a just-in-time készletek esetében is hasonló a helyzet. A cégek hallgatólagosan feltételezik, hogy mindig megkaphatják, amit akarnak, anélkül, hogy az árat mozgatnák. De ez a feltételezés már nem érvényes, és csak rosszabb lesz, ahogyan a Nyugat egyre inkább háborút folytat Kelet ellen.

Ez a jelenség Pozsár szerint egy új Minsky-momentumot teremt meg, azaz a buborék kipukkanását, hasonlóan 2008-hoz, amikor a Lehman Brothers kis tőkéje 100:1 tőkeáttétellel tartott eszközöket. A közelmúltig hasonlóan, az ellátó hálózatnál is magas volt a működési áttétel:

A globális ellátási hálózatok védelme a gazdaság számára ugyanazt jelenti Pozsár szerint, mint a bankok számára a tőke. Csakúgy, mint 2008-ban, amikor a bankok elvesztették tőkéjüket, rendszerszintű esemény történt. A globális ellátási hálózatoknak azonban nem tőkére van szükségük, hanem arra, hogy fenntartsák a fennálló rendet, amelyet Oroszország és Kína megkérdőjelez.

Hogyan lehet megnyerni a gazdasági háborút?

de nem győzhet a haladás megállításával. Pozsár visszautal az eddig érvényes „a mi dollárunk, a ti problémátok” amerikai mondásra. Szerinte most épp ellenkezőleg van: ha meg akarja nyerni az Európával közösen vívott gazdasági háborút, akkor le kell küzdenie az orosz "a mi nyersanyagaink, a ti problémátok" és a kínai "a mi kertünkből származó chip, a ti problémátok " gondolkodásmód kockázatát.

Ehhez szerinte

A deglobalizációval párosulva mindez azt jelenti, hogy az infláció magas és tartós lesz. Ezek a tevékenységek hatalmas mennyiségű árut igényelnek, ami keresleti sokkot okoz. A nyersanyagágazat brutálisan alulinvesztált, ami óriási korlátot jelent, és a geopolitika még ennél is nagyobb korlátot fog jelenteni. Ha azonban a Nyugat meg akarja nyerni ezt a gazdasági háborút, akkor az áruk jelentik számára a siker kulcsait.