Pekingi terpeszállás: Hszi és Putyin stratégiai szinten partnerek, taktikai szinten nem

2022. szeptember 23. 08:50

Evan A. Feigenbaum írásában azt fejtegette a Sanghaji Együttműködési Szervezet közelgő üzbegisztáni találkozója előtt, hogy Kína jelenleg kénytelen egyensúlyozni az oroszok és a közép-ázsiai tagok között, amelyek minden eddiginél nagyobb önbizalommal és alkupozícióval rendelkeznek. És ennek Peking is tudatában van.

2022. szeptember 23. 08:50
null
Matus Tibor
Matus Tibor

Hszi Csin-ping kínai elnök először mozdult ki Kínából a 2020-ban kitört koronavírus-járvány óta. A kínai államfő Kazahsztánban és Üzbegisztánban tett állami látogatást, majd részt vesz a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóján. A csoportot mintegy húsz évvel ezelőtt Peking kezdeményezésére hozták létre, Oroszország és Kína eurázsiai szomszédaival.

Hszi hármas dilemmája

Az SCO alkalmával Hszi kétoldalú találkozót tartott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Mivel 

az orosz hadak most visszaszorulóban vannak Ukrajnában, a transzatlanti Nyugat által Moszkva elszigetelődött, és az orosz gazdaságot sújtó szankciók egyre szaporodnak, így minden szem arra szegeződik, hogy Hszi tovább erősíti-e Peking stratégiai partnerségét Moszkvával, 

nyújt-e további diplomáciai garanciákat és gazdasági mentőövet Putyinnak.

Evan A. Feigenbaum a Carnegie Alapítványon belül a Nemzetközi Békéért szekció felelős alelnöke, aki Washingtonban, Pekingben és Újdelhiben felügyeli a Kelet-Ázsiát és Dél-Ázsiát is magában foglaló dinamikus régióval kapcsolatos kutatásokat  szerint hiba lenne Hszi egész heti tevékenységét kizárólag a kínai-orosz kétoldalú kapcsolatok tükrében vizsgálni. Az elmúlt két évtizedben a kínaiak sokat fektettek abba a politikába, amely során Peking kiépítette erős kapcsolatait a közép-ázsiai szomszédaival. Ezek az országok, amelyek korábban a Szovjetunió részei voltak, mélyen kellemetlenül érzik magukat az oroszok ukrajnai fellépése miatt. 

Fenyegetettséget éreznek, állandó nyomás alatt állnak Moszkva részéről, és keresnének némi lélegzetvételnyi teret. 

Különösen Kazahsztán találta meg a módját, hogy a háború miatt egy kis távolságot tartson Moszkvától.

Hszi mindezt hármas dilemmaként élheti meg véli Feigenbaum. Először is sokat kockáztathat az Oroszországgal való stratégiai partnerség melletti személyes elköteleződéssel. Általánosságban Moszkvát és személyesen Putyint szeretné majd felkarolni. Másodszor azonban, ha ebbe túlságosan belemerül, akkor elhidegülhet a többi szomszédtól, akikkel Peking szintén szeretné ápolni a kapcsolatokat, és mindezzel megoszthatja az SCO-t. Harmadszor, látványosan alkalmatlan lenne az Ukrajnában bekövetkezett orosz taktikai visszavonulás pillanatát választani arra, hogy még erősebbre vonja kapcsolatait Moszkvával, mint amennyire Peking már azt megtette.

Emiatt valószínűbbnek tartja Feigenbaum, hogy Hszi folytatni fogja azt a stratégiát, amit „pekingi terpeszállásként” definiált. Egyrészt Kína továbbra is diplomáciai támogatást nyújt majd Oroszországnak, és széles körű kötelezettségvállalásokat tesz egy olyan Peking-Moszkva kapcsolat mellett, amelynek fő mozgatórugója Washington ellensúlyozása, valamint a transzatlanti Nyugat és Japán által preferált globális intézmények és politikai preferenciák háttérbe szorítása. 

Másrészt Kína továbbra is de facto betartja majd a nyugati szankciókat. Elkerülné, hogy a saját hátára kerüljön a céltábla, és a békéről és a stabilitásról szóló nyálas nyelvezetet fog alkalmazni, amelynek célja a közép-ázsiai nemzetek és a globális déli partnerek megnyugtatása, akiket nyugtalanít Moszkva ukrajnai háborúja.

Feigenbaum abból a feltevésből indul ki, hogy Kína egy önérdekeit szem előtt tartó hatalom. Így minden oka megvan arra, hogy önző módon a saját érdekeit tartsa szem előtt, nem igazán kíván Moszkva érdekeinek közvetítőjeként beavatkozni. Kína kétségkívül erősebb hatalom, mint Oroszország, és az érdekei is globálisabbak, sokrétűbbek. 

Peking célja minden bizonnyal az, hogy 

stratégiai szinten megőrizze az Oroszországgal való szövetségét, hogy ellensúlyozza az amerikai hatalmat és a Kínára nehezedő, egyre növekvő nyugati gazdasági nyomást. 

De mindezt anélkül akarja elérni, hogy taktikai szinten Moszkvát kelljen támogatnia, mivel Kína létérdeke a globális piacra jutás megőrzése, a nyugati szankciók elkerülése és a kapcsolatok kiépítése olyan országokkal, mint például a közép-ázsiaiak, amelyek rettegnek Oroszországtól.

Ennek tükrében a cikk írója azt a következtetést vonja le, hogy ezt az egyensúlyt Hszi nehezen tudná megteremteni, ha úgy tűnne, teljes mértékben támogatja Putyint vagy az ukrajnai orosz háborút. Így jön a feladatmegosztás a kínai vezetők között. 

Az üzbegisztáni találkozó előtt Li Zhanshu, Hszi közeli politikai szövetségese és a Kínai Kommunista Párt harmadik számú tisztségviselője, mikor Vlagyivosztokban találkozott Putyinnal, támogatását fejezte ki Oroszország ukrajnai inváziója iránt. Valószínűtlennek tartja, hogy Hszi Üzbegisztánban folytatná ezt az irányt. A Li találkozóiról szóló hivatalos kínai beszámolók még csak meg sem említették az Ukrajna kifejezést.

Peking közép-ázsiai partnerei inkább olyan homályos szónoklatokat szeretnének hallani, amelyek tükrözik aggodalmaikat és érdekeiket, és megőrzik a pekingi terpeszállást.

Mivel Kína sok energiát és presztízst fektetett az SCO-ba, Peking érzékenyen fog reagálni a regionális aggodalmak bármelyikére. Moszkva nem tudott lényeges hatást gyakorolni az SCO tagjaira, amikor arra törekedett, hogy támogatást szerezzen agresszív fellépéseihez. Például a 2008-as dusanbei (Tádzsikisztán) SCO-csúcstalálkozón Dmitrij Medvegyev akkori elnök 

sikertelenül próbálta rávenni a csoportot, hogy támogassa Oroszország grúziai akcióit, amely során megszállta, majd elcsatolta Abháziát és Dél-Oszétiát. 

A többi SCO-tag visszautasította, és Kína is nagyrészt ellenezte ezt - nem utolsósorban azért, mert a szuverén államok egyes részeinek leválasztása Peking szempontjából alááshatja a Tajvan feletti szuverenitásra vonatkozó igényét. Jelenleg Kína stratégiailag sokkal közelebb került Moszkvához, de a SCO közép-ázsiai tagjai is nagyobb hatalommal és befolyással rendelkeznek, mint 2008-ban. Feigenbaum szerint, ezért egyértelműen kifejezik majd Kínának Oroszországgal kapcsolatos kellemetlen érzéseiket - így nem valószínű, hogy a SCO támogatni fogja az orosz lépéseket.

Az SCO regionális szereplői nagy utat tettek meg. Ezért Feigenbaum nem tartja valószínűnek, hogy Kína és Hszi személyesen az egész hetet kizárólag a kínai-orosz kapcsolatokkal töltse. 

Peking tehát többdimenziós hatalom, amelynek más kapcsolatai és érdekei is kockán forognak. 

Ha a kínai diplomáciát és Hszi látogatását kizárólag a Peking-Moszkva társuralmi prizmáján keresztül vizsgálnánk, akkor figyelmen kívül hagynánk Kína két évtizedes beruházásait a szomszédos országokkal való kapcsolatokba. Ezzel lekicsinyelnénk mennyiféle tét fontos Hszi számára, nem vennénk észre azokat a sokrétű érdekeket, amelyek miatt Kína február 24-e óta annyira feszélyezetten lépkedett.

Igazságosabb nemzetközi rendet!  

A kínai sajtóban megjelenő cikkeket olvasva, úgy tűnik, sokban igaza van Feigenbaumnak.

Elöljáróban a kínai Global Times is leszögezi, hogy Hszi Csin ping azért választotta a COVID-19 világjárvány kezdete óta első útjának az SCO csúcstalálkozót, mert Kína nagyobb jelentőséget tulajdonít, sőt előnyben részesíti a szomszédokkal, a fejlődő országokkal és a multilaterális kapcsolatokat. Leszögezik, hogy a térség helyzete közvetlenül befolyásolja Kína nyugati területének stabilitását és fejlődését, mindemellett Kína energiabiztonsága és az Új Selyemút építése szempontjából is jelentős.

Beszámolnak arról is, hogy a Putyinnal folytatott találkozó során Hszi kijelentette, hogy Kína kész együttműködni Oroszországgal, hogy erőteljes támogatást nyújtsanak egymásnak az alapvető érdekeiket érintő kérdésekben. Illetve Putyin válaszáról, miszerint

a kínai-orosz átfogó stratégiai partnerség olyan stabil, mint a hegyek, és mindkét ország kiáll egy igazságosabb nemzetközi rend mellett.

Nyílt fenyegetés és lejáratás 

Putyin a kínaiak szerint azt is hozzátette, hogy az orosz-ukrán konfliktus kezdete után az USA felhagyott az álcázással, ehelyett nyíltan fenyegette és lejáratta a Kína és Oroszország közötti normális és legitim együttműködést.

A kínai lap nem tartja valószínűnek, hogy a kínai-orosz kapcsolatok megszakadnának, ahogy azt az USA és a Nyugat elvárja és támogatja. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy

Kína és Oroszország nem kötött úgynevezett USA-ellenes szövetséget, „csupán egyesült, hogy ellenálljon az Egyesült Államok és a Nyugat politikai vírusának, miközben szembeszáll a hegemónizmussal”.

Azt is hozzáteszik: „az USA és a Nyugat sötét pszichológiából kifolyólag kétségbeesetten próbál éket verni Kína és Oroszország közé. Azt, remélve, hogy egyenként legyőzheti őket, miközben erőszakkal összekötik Kínát és Oroszországot, remélve, hogy egyszerre mindkettőt célba vehetik. De bármennyire is próbálkoznak, Kína és Oroszország szilárdan kitart a szövetségek helyett partnerségek építésének helyes iránya mellett”.

Viszont azt is kiemelik, hogy 

az orosz-ukrán konfliktus és az év eleji kazahsztáni politikai zavargások, illetve az azeri és örmény konfliktusok miatt a regionális béke és stabilitás veszélyben van. 

Ezért fontos, hogy Kína nagyobb szerepet játsszon az együttműködés előmozdításában, hogy jobban összekapcsolja Kelet-Ázsiát, Közép-Ázsiát, Európát, a Közel-Keletet és Dél-Ázsiát - mondták a szakértők.

Külön megemlítik a Kína- Oroszország-Mongólia csúcstalálkozót, amelyen infrastruktúra és az energia-összeköttetés fejlesztéséről egyeztettek. A gazdasági folyosón kívül a három szomszéd a Szibéria ereje-2 földgázvezeték megépítésén dolgozik. A Mongólián áthaladó vezeték először szállít majd korábban Európába lekötött gázt a nyugat-szibériai mezőkről Kínába, és a tervezett átadási időpontja 2030-ban lesz.

Az SCO mindenesetre számos ország számára vonzó. Memorandumot írtak alá Irán SCO-tagságáról, és megkezdték a folyamatot Fehéroroszország felvételére az SCO-ba. Szaúd-Arábia, Katar és Egyiptom hivatalosan is az SCO partnerévé vált és tárgyalásokat folytatnak Bahrein, a Maldív-szigetek és más államok, köztük Törökországgal a partneri státusz megadásáról.

Háboroghatunk azon, hogy Kína miképp erősíti a befolyási övezetét, de azért tudatosítsuk, hogy a világ eddigi lesajnált része egyre inkább elutasítja a Nyugat kínálatát. Talán tetszettek volna nem kitalálni a gyarmatosítást, amit illatos keszkenővel az orruk előtt máig a nagy földrajzi felfedezések korának aposztrofálnak.
Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Royce2.0
2022. október 03. 18:19
Feigenbaum - idáig olvastam :DDD
blondiner
2022. szeptember 24. 22:30
Benne vagyok, csak akkor legyen az USA is az 1400-as éveknek megfelelő méretű :D
Takita
2022. szeptember 23. 22:08
Az iszonyatos hadi-technikai fejlesztéssel az USA elképesztően erős,lassan a a világot uralni képes országgá vált. A Szamarkand-i összejövetelnek ennek kivédése volt a fő témája. Jelenleg az USA célkeresztjében Oroszország és Kína áll. Jelenleg ők ketten se erősebbek az USA-nál. Ám az atomhatalmi mibenlét védelmet biztosít. Az USA diplomáciája pedig igen agresszívan megpróbálja a mozgásterüket egyre jobban szűkíteni. Nemrégiben az a vén szarkeverő boszorkány, a Pelosi ,a képviselőház elnöke Örményországban,Jervánban bukkant fel.Ez nem jót jelent a térségnek.
minekkellregisztralni
2022. szeptember 23. 22:07
Ezt egy nyugati/amerikai alapítvány tollnoka írja, helyi értéken kell kezelni mindent.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!