Lyukak a recessziós történeten

A volt pénzügyminiszter szerint, mivel az elmúlt hónapokban oly sok szó esett stagnálásról, inflációról és stagflációról, érdemes megkérdőjelezni, hogy vajon indokolt-e az uralkodó pesszimizmus, és a recesszió vészharangjainak kongatása. Év elején ugyanis egyik cikkében még szintén osztozott a borúlátásban, mostanra azonban négy okból is kénytelen a szerző elgondolkodni korábbi nézetein.

Általában váratlan

Először is Jim O'Neill számára megdöbbentő, hogy a recessziós narratíva mennyire elterjedt: mint írja, szinte mindenki úgy véli, hogy a fejlett országok recesszió felé tartanak, vagy már most is recesszióban vannak. Mindenki azt akarja tudni, hogyan készüljünk fel a recesszióra, pedig nem nagyon ismerünk olyan korábbi recessziót, amelyet ennyire magabiztosan vártak volna, mint azt, amely állítólag most hamarosan bekövetkezik.

A volt pénzügyminiszter megállapítja, hogy végül is

A gazdasági előrejelzők általában egészen addig nem látják őket, amíg be nem következik. Ez történt 2007-2008-ban (ami eléggé egyedi eset volt) és 2020-ban is, a COVID-19 megérkezését követően. Most azonban még egyes központi bankok (nevezetesen a Bank of England/BOE) is nyíltan recessziót jósoltak az idei évre. Fel is teszi a kérdést:

Két egymást követő negyedév negatív GDP-növekedése általában annak a jele, hogy egy gazdaság recesszióban van, és úgy tűnik, hogy az amerikai GDP az idei év első két negyedévében valóban csökkent. De Jim O'Neill szerint figyelembe kell vennünk a nyilvánvaló zsugorodás konkrét okait. Ezek közül néhány, mint például a készletek jelentős csökkenése, olyan pályát írnak le a gazdaság egészéről, amelynek más mutatók viszont ellentmondanak. Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal júliusi foglalkoztatási jelentése például a vártnál lényegesen erősebb volt. Ezen adatok fényében nem lenne meglepve, ha a National Bureau of Economic Research (Nemzeti Gazdaságkutató Iroda, a hivatalos döntőbíró) kijelentené, hogy az USA nincs recesszióban.

Ideiglenesnek tartott infláció

Jim O'Neill az uralkodó narratívával kapcsolatos szkepticizmusának másik oka az, hogy nem minden közép- és hosszú távú mutató utal tartósan magasabb inflációra. A Michigan Egyetem által szorosan figyelt ötéves inflációs várakozások indexe rövid időre 3 százalék fölé emelkedett, de azóta 2,9 százalékra esett vissza, ami arra utal, hogy az átlagfogyasztók az idei év hatalmas inflációs hullámát ideiglenesnek tekintik. Persze még korai lenne túlságosan bízni ebben a megállapításban, de ha a fogyasztói hangulat az elkövetkező hónapokban tovább enyhül, akkor gyanítható, hogy a Fed is békésebb hangokat fog megütni.

Csökkenő nyersanyagárak

Harmadikként a volt pénzügyminiszter felhívja a figyelmet, hogy bár számos nyersanyag ára is jelentősen megemelkedett az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, az elmúlt hetekben ezek elkezdtek csökkenni. Ha ez a folyamat viszonylag stabil maradna, akkor az infláció is sok országban mérséklődne. Azt az érdekességet is megemlíti, hogy miközben a BOE recesszióra és még magasabb inflációra vonatkozó előrejelzése túlzott figyelmet kapott, azt viszont úgy tűnik, kevesen vették észre, hogy a központi bank végső soron arra számít, hogy az infláció a 2023-as év nagy részében meredeken visszaesik a magasabb csúcsról.

Megváltoztatott bankári vélemények

Negyedik pontként arról ír, hogy a legtöbb befektetési bank jelentéseiben manapság erősen feltételezik, hogy a központi bankok erőteljesen harcolni fognak minden pénzpiaci rally ellen, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy a jelenlegi alacsony munkanélküliség, a felfelé irányuló bérnyomás és az inflációval kapcsolatos aggodalmak közepette a pénzügyi feltételek enyhüljenek. Bár ez minden bizonnyal igaz lehet, de ha ezt az üzenetet hallani a központi bankároktól, akkor O'Neill inkább arra számít, hogy a központi bankárok valamikor meg fogják változtatni a véleményüket a gazdasági környezetről.

Mivel senki sem látnok, O'Neill is emlékeztet arra, hogy 2020-ban és 2021 nagy részében a központi bankárok között az volt a konszenzus, hogy az infláció átmeneti. Bár azóta megváltoztatták a véleményüket, kiderülhet, hogy mégsem tévedtek teljesen.

A szakértő túlzó pesszimizmust sejt

A volt pénzügyminiszter azért óva int a túl korai optimizmustól. Nem akarja azt a benyomást kelteni, hogy a recessziós félelmek alaptalanok. Amennyiben az inflációs jelek (például a nyersanyag-, ingatlan- és használtautó-árak) és a hosszú távú inflációs várakozások közelmúltbeli visszaesése megfordul, akkor vissza kell hátrálnia. De mivel 40 éve él és együtt lélegzik a pénzügyi piacokkal,

„Mindenesetre nagyon remélem, hogy a pesszimizmus túlzónak bizonyul. A fejlett gazdaságok komoly kihívásokkal néznek szembe, nem utolsósorban a termelékenység tartósan gyenge növekedésével, ami negatív hatással van a társadalmi és gazdasági élet számos más területére. Az elkövetkező években mindenképpen hatalmas, ismétlődő kihívásokkal kell szembenéznünk. Szerény megkönnyebbülést jelentene, ha kiderülne, hogy hagytuk, hogy a végzet és a homály eluralkodjon rajtunk” – zárja sorait Jim O'Neill.