Mindenki azt várta, hogy az orosz energiahordozók szankciója meghozza az igazi áttörést, és a Nyugat teljes erőbedobással a zöld energia felé fordul. A helyzet azonban rosszabb lett: a fosszilis energia reneszánszát éli, és nagyobb teret kap, mint a háború előtt.
A háború hónapjai alatt a nyugati szövetség alapos, de időnként ad hoc jellegű szankciói közül messze kiemelkedik az orosz energiahordozókra kivetett embargó. A G7-ek bajorországi ülésén teljesen hivatalossá vált, amit eddig is tudott mindenki: a klímapolitika megváltozik, vagyis inkább új útra téved. Ha nem is nevezhetjük egyértelmű visszalépésnek, mindenképpen csalódást keltő az a javaslat, amely a gázipari beruházások finanszírozását kezeli prioritásként, beleértve a hosszú évtizedekre tervezett LNG-terminálok építését is. Bár a G7-ek hangsúlyozták, hogy mindez a klímapolitikai célkitűzésekkel összhangban fog történni, ember legyen a talpán, aki hirtelenjében megfejti, mire is gondolhattak.
A legnagyobb gondban a csoportból Németország és Olaszország van, amelyek jelentős mértékben függnek az orosz energiahordozóktól. Olaf Scholtz német kancellár jól láthatóan a fogát szívta az orosz olaj és földgáz-szankcióinak ötletére, a kényszermosoly rá is fagyott az arcára. A csúcs előtt a házigazda Scholtz kényszeresen hajtogatta, hogy a jelenlegi energiaválság nem befolyásolja a kitűzött klímacélokat –
Hasonló a helyzet szinte az összes európai országban: Hollandia 2024-ig engedélyezi a szénerőművek 100 százalékos kihasználását, Ausztria is újraindítja a sajátjait, Olaszország pedig éppen most kezdi fél tucat új erőmű beindítását. Mindezt úgy, hogy az eredeti célok a háború előtt még a 2030-ig megvalósítandó energetikai dekarbonizációról szóltak. Lengyelország, mint legnagyobb szénfogyasztó, azt sem tudja mit csináljon, miután szankcionálta az orosz szenet. Az egységes klímapolitikát finoman, de vastagon elkezdte belepni a fekete por.
Nyilvánvaló, hogy a G7-ek – mint számos más, iparilag fejletlenebb ország – klasszikus csapdahelyzetbe kerültek. A károsanyag-kibocsátást jelenleg (és valószínűleg hosszabb távon) felülírja a hagyományos energiahordozók árának csökkentése, valamint az eddig oroszok által biztosított, kiesőfélben lévő kőolaj és földgáz pótlása. Mire másra: kőolajra és földgázra. Az országok hirtelen az ambiciózus célok és a rideg valóság harapófogójába kerültek.
Scholtz 2045-öt célozta meg végső dátumként Németország teljes szén-dioxid semlegességének elérése tekintetében. Bajosan fog sikerülni, amikor éppen most fogadta el tizenkét LNG-terminál építését (négyet már üzembe is helyezett), amelyek a tervek szerint 2043-ig biztosítanák a cseppfolyós földgáz megfelelő mennyiségét. Érthető, hogy Scholtz finoman megpróbált hatni a G7-es csúcson a vonakodó országok vezetőire a klímapolitika megváltoztatására, legalábbis a határidők tekintetében. Mert az például, hogy az idei év végéig az országok megszüntetik a külföldi fosszilis energiaprojektek finanszírozását, a jelen helyzetben tényleg abszurdnak tűnik. Ugyanakkor a kritikusoknak is teljesen igaza van: így biztosan nem lehet rávenni a világot a zöld és megújuló energiára való átállásra és a kitűzött 1,5 fokos globális hőmérséklet-csökkentést pedig el is lehet felejteni.
Az óra pedig ketyeg, egyes elemzők szerint a G7-ek versenyt futnak az idővel, mivel a Kreml bármikor leállíthatja a teljes európai földgáz-exportját, a kérdés csak az, a nyugati államok mikor lépik át Putyin vörös vonalát, amelyre az orosz elnök a kiéheztetéssel fog válaszolni.
A klímaaktivistákat mindezek a problémák nem nagyon érdeklik. Bajorország utcáin több ezren tiltakoztak a G7-ek ellen, amiért azok egyáltalán tárgyalóasztalhoz engedték ezeket a témákat. Luisa Neubauer, a németországi Fridays for Future klímamozgalom alapítója úgy fogalmazott: a politikusok nem akarják felfogni, mekkora vészhelyzet alakult ki a klímavédelem területén. A szervezet arra szólította fel a G7-ek vezetőit, hogy forduljanak el a fosszilis tüzelőanyagoktól, és ragaszkodjanak a külföldi projektek finanszírozásának kivezetéséhez, valamint a teljes dekarbonizációs ígéretükhöz.
Azt a klímamozgalmak is elismerik, hogy a kieső orosz szállításokat valamivel pótolni kell, de – ahogyan Neubauer fogalmazott –nagy különbség van a tűzoltás és aközött, hogy a fejlett országok olyan útra lépnek, amely ismét a fosszilis energiahordozóktól való teljes függőséghez vezet.
Miközben a G7-ek vezetésével a fél világ éveken keresztül lelkesen kezdte el a felkészülést az átállásra a megújuló energiára, a háború kitörése óta az események már ott tartanak, hogy mindenki olaj és gáz után kutat.
Nyitókép: Az Oxfam nemzetközi segélyszervezet aktivistái tiltakoznak az emberi élet védelmével szembe helyezett anyagi haszonszerzés ellen a G7 kétnapos csúcstalálkozója előtt Münchenben 2022. június 25-én.
MTI/AP/Matthias Schrader
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Nem csitulnak az indulatok.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban jelezte: a tárgyalások kulcskérdése a Donbász sorsa – emlékeztetett a Reuters.
Az Ukrajnának tett felelőtlen ígéretek a vesztünket okozzák Röttgen szerint.
„Minden józan ember Európában készül Oroszország feltartóztatására” – fogalmazott Dmitro Kuleba.
„Putyinnak csak időre volt szüksége, hogy újratöltse a rakétákat, feltankolja a repülőgépeket, és a levegőbe emelje őket” – fogalmazott Volodimir Zelenszkij párttársa.
Az orosz–ukrán háború egyik legérzékenyebb kérdésében történt előrelépés az elmúlt napokban.
Nem csitulnak az indulatok.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban jelezte: a tárgyalások kulcskérdése a Donbász sorsa – emlékeztetett a Reuters.
