A háború hazavágja a klímapolitikát

Szénné égve

A háború néhány hónapja alatt a nyugati szövetség alapos, de időnként ad hoc jellegű szankciói közül messze kiemelkedik az orosz energiahordozókra kivetett embargó. A G7-ek bajorországi ülésén teljesen hivatalossá vált, amit eddig is tudott mindenki: a klímapolitika megváltozik, vagyis inkább új útra téved. Ha nem is nevezhetjük egyértelmű visszalépésnek, mindenképpen csalódást keltő az a javaslat, amely a gázipari beruházások finanszírozását kezeli prioritásként, beleértve a hosszú évtizedekre tervezett LNG-terminálok építését is. Bár a G7-ek hangsúlyozták, hogy mindez a klímapolitikai célkitűzésekkel összhangban fog történni, ember legyen a talpán, aki hirtelenjében megfejti, mire is gondolhattak. 

A legnagyobb gondban a csoportból Németország és Olaszország van, amelyek jelentős mértékben függnek az orosz energiahordozóktól. Olaf Scholtz német kancellár jól láthatóan a fogát szívta az orosz olaj és földgáz-szankcióinak ötletére, a kényszermosoly rá is fagyott az arcára. A csúcs előtt a házigazda Scholtz kényszeresen hajtogatta, hogy a jelenlegi energiaválság nem befolyásolja a kitűzött klímacélokat –

Hasonló a helyzet szinte az összes európai országban: Hollandia 2024-ig engedélyezi a szénerőművek 100 százalékos kihasználását, Ausztria is újraindítja a sajátjait, Olaszország pedig éppen most kezdi fél tucat új erőmű beindítását. Mindezt úgy, hogy az eredeti célok a háború előtt még a 2030-ig megvalósítandó energetikai dekarbonizációról szóltak. Az egységes klímapolitikát finoman, de vastagon elkezdte belepni a fekete por. 

Csapdahelyzet

Nyilvánvaló, hogy a G7-ek – mint számos más, iparilag fejletlenebb ország – klasszikus csapdahelyzetbe kerültek. A károsanyag-kibocsátást jelenleg (és valószínűleg hosszabb távon) felülírja a hagyományos energiahordozók árának csökkentése, valamint az eddig oroszok által biztosított, kiesőfélben lévő kőolaj és földgáz pótlása. Mire másra: kőolajra és földgázra. Az országok hirtelen az ambiciózus célok és a rideg valóság harapófogójába kerültek. 

A fosszilis energiavállalatok azonnal lecsaptak a háború okozta lehetőségre, és olyan hosszú távú infrastrukturális beruházásokkal rukkolnak elő,

Scholtz 2045-öt célozta meg végső dátumként Németország teljes szén-dioxid semlegességének elérése tekintetében. Bajosan fog sikerülni, amikor éppen most fogadta el tizenkét LNG-terminál építését (négyet már üzembe is helyezett), amelyek a tervek szerint 2043-ig biztosítanák a cseppfolyós földgáz megfelelő mennyiségét. A német kancellár ráadásul néhány hete Szenegálban járt, ahol a gázkitermelés és az LNG kapcsán puhatolta ki a lehetséges együttműködési módokat, ez a látogatás pedig rendesen kicsapta a biztosítékot néhány másik G7-es ország vezetőjénél. Pedig érthető, hogy Scholtz finoman megpróbált hatni a G7-es csúcson a vonakodó országok vezetőire a klímapolitika megváltoztatására, legalábbis a határidők tekintetében. Mert az például, hogy az idei év végéig az országok megszüntetik a külföldi fosszilis energiaprojektek finanszírozását, a jelen helyzetben tényleg abszurdnak tűnik. Ugyanakkor a kritikusoknak is teljesen igaza van: így biztosan nem lehet rávenni a világot a zöld és megújuló energiára való átállásra és a kitűzött 1,5 fokos globális hőmérséklet-csökkentést pedig el is lehet felejteni.

A halott ötlet

A G7-csúcson előkerült a Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter által megálmodott, orosz olajra vonatkozó árplafon terve is. Az inflációcsökkentő megoldás lényege egy olyan ármaximalizálás, amely mesterséges felső határt jelölne ki az orosz olajimportnak. Tény, hogy egy ilyen megoldás az üzemanyagárakkal együtt csökkentheti Oroszország bevételeit is,

bevezetésére pedig csak az összes tagállam beleegyezése esetén kerülhetne sor. Tekintve a jelenlegi, amúgy is puskaporos hangulatot az EU egyes tagországai között, sok illúziója senkinek nincs az ötletet illetően, nem beszélve arról, hogy a jelenlegi legnagyobb importőrök, Kína és India hogyan reagálna egy esetleges árplafon bevezetésére, miközben ők eleve nyomott áron kapják az energiahordozókat Oroszországtól. De ha még mindez működne is,

Az óra pedig ketyeg, egyes elemzők szerint a G7-ek versenyt futnak az idővel, mivel a Kreml bármikor leállíthatja a teljes európai földgáz-exportját, a kérdés csak az, a nyugati államok mikor lépik át Putyin vörös vonalát, amelyre az orosz elnök a kiéheztetéssel fog válaszolni.

Zöld köd

A klímaaktivistákat mindezek a problémák nem nagyon érdeklik. Bajorország utcáin több ezren tiltakoztak a G7-ek ellen, amiért azok egyáltalán tárgyalóasztalhoz engedték ezeket a témákat. Luisa Neubauer, a németországi Fridays for Future klímamozgalom alapítója úgy fogalmazott:  a politikusok nem akarják felfogni, mekkora vészhelyzet alakult ki a klímavédelem területén. A szervezet arra szólította fel a G7-ek vezetőit, hogy forduljanak el a fosszilis tüzelőanyagoktól, és ragaszkodjanak a külföldi projektek finanszírozásának kivezetéséhez, valamint a teljes dekarbonizációs ígéretükhöz. 

Azt a klímamozgalmak is elismerik, hogy a kieső orosz szállításokat valamivel pótolni kell, de – ahogyan Neubauer fogalmazott –

Miközben a G7-ek vezetésével a fél világ éveken keresztül lelkesen kezdte el a felkészülést az átállásra a megújuló energiára, a háború kitörése óta az események már ott tartanak, hogy mindenki olaj és gáz után kutat. 

Nyitókép: Az Oxfam nemzetközi segélyszervezet aktivistái tiltakoznak az emberi élet védelmével szembe helyezett anyagi haszonszerzés ellen a G7 kétnapos csúcstalálkozója előtt Münchenben 2022. június 25-én.
MTI/AP/Matthias Schrader